Győr-Moson-Sopron megyében található a relikvia.

Magyarországon őrzik Krisztus keresztjének egy darabját

Háromszáz évvel Jézus megfeszítése után, 326-ban az akkori római császár, Nagy Konstantin (272–337) édesanyja, Flavia Iulia Helena (később: Szent Ilona) a Szentföldre utazott, hogy felkutassa a megváltó relikviáit.

Erőfeszítéseinek – meg a titkot őrző helyi zsidók közösségének – hála megtalálta a Golgotán Jézus és a két lator keresztjeit. Mivel az I.N.R.I. feliratú tábla külön került elő, nem lehetett tudni, melyik lehetett Krisztusé. Makárius jeruzsálemi püspök javaslatára egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nőhöz vitték őket, és azt a keresztet nyilvánították Jézusénak, amelynek érintésére a nő meggyógyult.

A Szent Kereszt egy darabja Jeruzsálemben maradt, egyet Konstantinápolyba küldtek, egyet pedig Helena magával vitt Rómába. Ennek maradványai ma is megtekinthetők az olasz fővárosban, a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában (Santa Croce in Gerusalemme Basilica). Azt a fatáblát, amelyre felvésték az I.N.R.I feliratot (Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, azaz Názáreti Jézus, a zsidók királya), és amit Jézus feje fölé szegeztek a keresztfára, szintén ebben a bazilikában őrzik.

A későbbi századok során a relikviából a mindenkori pápa engedélyével kisebb darabokat más templomoknak, illetve fejedelmeknek adományoztak ereklyeként. Mária Terézia (1717–1780) Habsburg-házi magyar királynő a Szent Kereszt neki juttatott darabját a Győr-Moson-Sopron megyében fekvő Nyúl község katolikus templomának ajándékozta, itt őrzik azóta is.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Ha összeszámolnák Krisztus keresztjének darabkáit a világban meghaladná a 4 tonnát. Ha Krisztus ezt cipelte le a kalappal előtte.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@ittott: Ne felejtsük el az egyház által évszázadokon keresztűl szervezett "boszorkányüldözést",a vallási háborúkat,
és az egyházak által megáldott fegyverekkel történt vérengzéseket! Nemegyszer kért bocsánatot maga az egyház
is az ilyen tevénységeiért!A XX. századi halátáborokat,és a kül. etnikumok (indiánok,négerek) erőszakos "megtéríté-
sét" hagyjuk mert azt is sokáig elhallgatták!..stb..stb
Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
Eriksson
@ittott: 20:13 Köszönöm, hogy mindezt ide írtad. Igazán elgondolkodtató, hogy manapság már egyik sem érvényes a közfelfogásban.
Eriksson
@CsipkeRózsa: 13:34
Na igen. Az Isten a teremtő erő. Jahve pedig mindezek ellenkezője. A viszályé a bosszúé a békétlenségé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.