"Pókhasúnak" nevezi a népnyelv azokat a kisgyermekeket, akiknek a hasa feltűnően elődomborodik, végtagjaik pedig a testükhöz képest vékonyak. Nem szabad félvállról venni a jelendéget, mert komoly bajt is jelezhet.

Súlyos betegség jele is lehet a pókhas

Fotó: Shutterstock

Lehet, hogy lisztérzékeny

Ezeket a külső jeleket legtöbbször hasfájás, gyakori, nagy mennyiségű széklet ürítése is kíséri. Ilyen gyermekek esetében az elfogyasztott ételek felszívódásának, hasznosulásának zavara áll fenn, aminek több oka lehet, de leggyakrabban lisztérzékenységre, másnéven cöliákiára lehet gondolni.

A pókhas és a bél gyulladása

A cöliákia a gabonafélék, a búza, árpa, rozs, zab glutén frakciójának fogyasztása kapcsán kóros immunválasz következtében kialakuló autoimmun betegség. Cöliákia esetén a szervezet nem tudja feldolgozni a gluténtartalmú ételt, a nem megfelelően lebontott gluténnal szemben azimmunrendszerellenanyagokat termel, amelyek felszaporodása elsősorban a vékonybél gyulladását váltja ki, ami a bélbolyhok pusztulását okozza, de egyéb szervekben is gyulladásos elváltozásokhoz vezet. Mivel a felszívódás a bélbolyhokon keresztül történik, így ezek pusztulása okozza az alapvető tápanyagok és vitaminok felszívódásának hiányát, aminek a következménye a lesoványodás, és a bélben zajló gyulladás felelős a puffadt "pókhasért".

Családi halmozódás

A cöliákia kialakulásának kockázatát növeli a családi halmozódás: amennyiben a szülők, nagyszülők közt előfordul cöliákia, a gyermeknél is nagyobb a betegség megjelenésének esélye.

Ha valaki cöliákiás és gyermeke születik, javasolt a gyermeknél elvégeztetni a genetikai vizsgálatot. Ez azonban csak arról ad információt, hogy a gyermek hordozza-e a cöliákia kialakulásáért felelős gént. Azt is tudni kell, ha a vizsgálat pozitív, az még nem jelent betegséget, a gyereket nem kell diétáztatni, normál étrend mellett figyelni kell, hogy megjelennek-e nála a betegség tünetei, vagy sem.

Persze olyan eset is adódhat, hogy a családban korábban senkinél nem diagnosztizáltak cöliákiát, a gyermek az első, akinél kiderül a betegség. Ilyenkor elvégezzük a szülők szűrését is – magyarázza dr. Polgár Marianne – és rendszerint ki is derül, hogy egyikőjük hordozó, vagy a csendes cöliákia típusába tartozik, vagyis semmilyen tünetei nem jelentkeztek, de a gyomortükrözés során igazolható a bélbolyhok károsodása.

Hasfájással és puffadással kezdődik

A cöliákia tünetei gyermekkorban először rendszerint a gluténtartalmú – búza, árpa és rozs – ételek bevezetését követően jelentkeznek. A babakekszek, babapiskóta, kiflicsücsök, a gabonatartalmú pépek mind tüneteket okozhatnak, függetlenül attól, hogy az egészségesebb, teljes kiőrlésű változatot adjuk a gyermeknek vagy sem. A glutén ugyanis egyaránt megtalálható minden ételben, ami búzát, árpát, rozst és nem igazoltan (a csomagoláson jelölten) gluténmentes zabot tartalmaz.

A cöliakia kezdetben enyhébb tünetekkel jelentkezhet, a kicsi először rendszerint hasfájós lesz, puffad, hasmenése jelentkezik. Nyűgösség, kedvetlenség, levertség is jellemző. A bélbolyhok károsodása okozta felszívódási zavar miatt első jel lehet a vérszegénység kialakulása, súlyosabb formában már fogyás, a fejlődés elmaradása, a súly stagnálása is megjelenik. Egy idő után – ami egyénileg különböző lehet, és függ a fogyasztott glutén mennyiségétől is – a cöliákiás gyerekek a puffadt hasú, éhező gyerekekre hasonlítanak, hiszen valójában éheznek, változatlan étkezés mellett is fogynak és a rossz felszívódás miatt tápanyaghiányuk van.

Nem lehet kinőni

Ha bebizonyosodik, hogy a gyermek tüneteinek hátterében valóban cöliákia áll, akkor gluténmentes diétával lehet megszüntetni a panaszokat és megelőzni a további állapotromlást. A diétát nagyon komolyan kell venni és egy életen át kell tartani, hiszen még ha nem is minden esetben okoz "látható" tüneteket, hasfájást, hasmenést az autoimmun folyamat akkor sem szűnik meg, a bélbolyhok károsodása bekövetkezik, ha a gyermek ismét gluténtartalmú ételt fogyaszt.

Házi Patika

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Jó lesz oda figyelni a vonalaidra, more. A pókhas nem játék.
Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.