Kevés téma lobbant lángra akkora szenvedélyt, mint az otthonszülés. Nyugat-Európában a hatvanas évek végi szexuális forradalom, majd a nőmozgalmak tűzték elsőként zászlajukra ezt a témát, az abortusz, az együttesen vállalt terhesség és az apás szülés mellett.  „A hasam az enyém!”- kiáltották bele a világba a forradalom lányai, akik a női test feletti önrendelkezés, a szabad szerelem, a szabad választás és az emberi méltóság szószólóiként száguldoztak körbe az európai nagyvárosok utcáin és terein a „normális” polgárok legnagyobb megbotránkozására.

Azóta nagyot fordult a világ. Az egykor provokatív követelések beépültek a józan hétköznapi élet valóságába. Ma az abortusz Európában legális, (három ország kivételével) a férfi-női szerepek gyökeresen megváltoztak, a „női ügyekből” közösen vállalt ügyek lettek, a szimbolikus apák helyére hús-vér apák léptek. De az otthonszülés körüli viharok csak nem csendesedtek el. Nem véletlenül.

Magyarországon évente kb. százezer nőnek születik gyereke, s közülük 250-300 nő szeretne otthon szülni. Ezt a lehetőséget meg kell adni a számukra, mondom annak ellenére, hogy soha nem választottam volna az otthonszülést. Akkor sem, ha komplikációmentes szülés várható, ha a kórház tizenöt percen belül elérhető, ha tapasztalt bába segít, ha tudom, mennyivel emberibb és barátságosabb az otthonom, mint egy kórterem, stb. stb. Mert mindezek az előnyök eltörpülnek a mellett a veszély mellett, amit az otthonszülés jelent. Komplikáció esetén ugyanis a bába tehetetlen, és ha egy szükséges transzfúzió, vagy más sürgősségi ellátás késlekedik, meghalhat a gyerek. Az idő a legnagyobb úr, lehet, hogy egyetlen percen múlik, sikerül-e megmenteni egy újszülött, vagy egy anya életét. Így volt ez az én gyerekem esetében is, aki az azonnali beavatkozásnak köszönheti, hogy megszületett, otthonszülés esetén meghalt volna.

A kórházi felszereltséget és a szakorvosi segítséget nem pótolhatja semmi. A szülés természetesen nem betegség, de a legnormálisabban zajló folyamat közben is felléphetnek váratlan, azonnali beavatkozást igénylő zavarok. Erről minden anyának tudnia kell, mielőtt úgy dönt, hogy otthon hozza a világra a gyerekét.  A választás szabadsága, a „méltó szülés” viszont olyan fontos és méltánylandó szempontok, amelyek érdekében ki kell dolgozni azokat a szigorú szabályokat, amelyek a lehető legbiztonságosabbá teszik az otthonszülést. Az, aki ezeket a szabályokat megszegve vezet le egy szülést, bűncselekményt követ el. Nem tudom, Geréb Ágnes, aki a hazai otthonszülési mozgalom vezetője vétkes-e egy újszülött halálában, ezt majd a vele szemben folyó vizsgálat dönti el. De annak örülnék, ha az otthonszülés és a kórházi szülés képviselői nem folytatnának dogmatikus, ideológiai küzdelmet, hogy ne mondjam vallásháborút egymással szemben, mert azzal nem jutunk sehová. Az anya és az újszülött érdeke egyaránt az, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények, a legmagasabb szintű felszereltség és szakértelem mellett történjen meg a szülés. Nem érdem, ha valaki otthon szül, ahogyan az sem hőstett az apa részéről, ha jelen van a szülésnél. (Bár igen méltánylandó.) Minden szülőnek magának kell eldöntenie, hogyan szeretné átélni élete kimagasló eseményét, de nem kockáztathatja sem a születendő gyerek, sem a saját maga biztonságát. Az élet felelősséget követel.

(A szerző szociológus, író, politikus)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gondolkodo
"Nem érdem, ha valaki otthon szül..."
Persze, hogy nem, de ha bárhol szóba kerül, tudatott: "meg tudtam fizetni"! Az egészségügy mai anyagi helyzetében jószerivel egy fél szülészeti osztályt ki lehet bérelni annyiért és ha ne adj' Isten valami komplikáció csúszuk be, még ott az ingyen-sebész, a műtő stb.
A másik: elvárni sem lehet otthon azt a higiéniát, ami a kórházban adottnak kéne lenni.
kiwi
"Minden szülőnek magának kell eldöntenie, hogyan szeretné átélni élete kimagasló eseményét, de nem kockáztathatja sem a születendő gyerek, sem a saját maga biztonságát. Az élet felelősséget követel."

Az, hogy a szülő "nem kockáztathatja a születendő gyerek biztonságát" számomra egészen pontosan azt jelenti, hogy nem szülhet olyan helyen, ahol nem biztosított az AZONNALI ÉLETMENTŐ orvosi beavatkozás lehetősége. Máskülönben kockáztatja. Ez így tök logikus, NEM???

És akkor már megint nem tudom, hogy miről beszélünk. A saját életét tőlem bárki kockáztathatja. De a gyereke életét NEM. Aki megteszi, az felelőtlen, és aki emiatt veszíti el a gyerekét, az gondatlanságból elkövetett emberölés. Szerintem.

Igen, ennyire radikális vagyok. :)
Égkékfűzöld2x2négy
Kórházban is meghalnak babák, orvosi műhibák és fatális véletlenek miatt. Aztán ott a kórházi multirezisztens baktériumfertőzés veszélye, abba is belehalhat mind anya, mind gyermeke.
Amíg az otthon szülés nem veszélyesebb, addig be lehet vállalni.
A dilemma hasonlít a védőoltások ügyére: sok ember halna meg védőoltások nélkül, viszont néhány pont az oltás miatt hal meg (erősebb hatóanyag, egyéb érzékenység, stb. miatt). Mi következik ebből? Hogy toleránsan kezeljük a sokszínű gyakorlatot. Egyetértek a Lévai által írt otthoni feltételek megkövetelésével.
jópapholtogtanul
Tisztelt Lévai Katalin! - az író és a politikus felelőssége

Annyira összeszedetten indult a véleménye, hogy kezdtem örvendezni, hogy jön egy tájékozott ember és gondolatokat fog felvetni, olyanokat, amiken érdemes elmélkedni.

Mondanivalója alapja az a vélemény, miszerint veszélyes otthon szülni, ellenben kórházban biztonságos. Ha ez a vélemény "tény" volna, akkor igaza van. De sajnos alapjaiban téved, ez nem "tény", hanem az Ön személyes véleménye.
Nagyon sok szakirodalma van a témának, lehet, hogy magyarul nem annyira sok, de angolul temérdek nívós irodalom áll rendelkezésre.
Ön szociológus, író és politikus. Ezért feltételezem Önről, hogy szakirodalmat értelmezni, angol nyelven olvasni, gondolatait szavakba önteni Ön színvonalasan is képes.

Kérem tehát, hogy jelölje meg a forrását, amiből ezt a következtetést vonta le, illetve kérem, hogy vezető értelmiségihez méltón olvassa el a témához tartozó független szakirodalmakat is.

Azok az irodalmak azt tartalmazzák, hogy bizonyos várandósságú asszonyoknál a kórházi szülés nem biztonságosabb, mint az otthonszülés.

Sok kérdést vet fel a téma természetesen, ha Ön szociológus, biztosan érdekli, hogy vajon mely társadalmi rétegek választják inkább a szülésnek ezt a "formáját".
Kérdés, hogy aki otthon szül, ma Magyarországon, kiket gondol megfelelő szaksegítségnek, kérdés lehet, hogy a kórházak mennyire megbízhatóan tartják be a WHO szüléssel kapcsolatos ajánlásait, ha nem tartják be, miért ellenkeznek, ha betartják, akkor az kórházi hozzáállás, avagy csak pár orvos hozzáállása. És ez mind azért fontos, hogy a szülő gyermeke biztonságban jöjjön a világra.

Érdekelne továbbá, mennyire gondolja elképzelhetőnek, hogy egy anya ne akarná a legbiztonságosabb módon világra hozni gyermekét?

Mégegy észrevételem van. Nem gondolom, hogy számítania kéne a cikk szempontjából annak, hogy Ön személyesen biztonságosabbnak látja a kórházat, és soha nem választaná az otthon szülést. Azok az anyák, akik annak látják, azoknak valóban az a biztonságos, Azok az anyák, akik kórházban szeretnének szülni nagy hiba volna az otthon szülés. de van, akiknek nem az, hanem a garancia és a biztonság a lehető legkevesebb komplikációra. ( a bábák helyzetfelismerő képessége, az idő tényező, a bármikor felmerülő komplikációk mind olyan téma, amit a szakirodalom áttekintése után lenne érdemes megtárgyalni.

Remélem, fog segíteni a szakirodalom méltó áttekintésével, mert az írónak és apolitikusnak is van felelőssége.

kiwi
@jópapholtogtanul: Milyen várandósságú asszonyoknál biztonságosabb az otthonszülés mint a kórházi szülés?

Mely társadalmi rétegek választják inkább a szülésnek ezt a "formáját"?
Milyen indíttatásból?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.