Orbán Viktor évértékelőjében egy maszatoló, ideologizáló, minden konkrétumot nélkülöző kampánybeszédet hallottunk, amely joggal veti fel a kérdést, hogy két hónappal a választás előtt mi is a Fidesz programja? - reagált az évértékelőre azonnal Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Folytatás...
1 hozzászólás – A 2010-es Forma-1-es szezonnyitó verseny nagy részében a pole pozícióból rajtoló Sebastian Vettel vezetett, de Red Bullja meghibásodása miatt végül még a dobogóról is lemaradt.
"Magyarország továbbra is nyitott az izraeli befektetésekre - jelentette ki Gyurcsány Ferenc izraeli tárgyalásain. A volt kormányfőt fogadta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és találkozott több vezető politikussal is.
Gyurcsány a jeruzsálemi kabinet meghívására a „közel-keleti Davosnak” tartott Herclija Konferencián vett részt. A tanácskozáson a válságkezeléssel kapcsolatban szólalt fel. Találkozott Tony Blair egykori brit kormányfővel és Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF vezérigazgatójával is. "
Vajon a ma már " csak " alapítványi elnökkel ugyan miről, milyen befektetésekről tárgyalt az izraeli miniszterelnök, és az IMF vezérigazgatója? Ezt a kérdést miért nem boncolgatjátok erős hon iránti aggodalmatokban?
szaboria
A hajnali jóslatom bejött az ujságokkal kapcsolatban. Egy ember neképzelje be magáról,hogy csak és csak ö képes a kormányzásra . Az origó csinált egy felmérést 127000 szavazatt, hogy tettszet 85000 szavazat, hogy nem tetszett. Igy nem lesz meg a 2/3 többség.
lópicigáspár
Olvasta valaki a munkáspárt programját? Na annál, még a vikikirályé is jobb. Olyan mint a délibáb. Látod, de tudod, hogy nincs ott semmi!:-)
"Miközben a beszéd élő közvetítését nézték az alkalmazás videoablakában, a felhasználók a két gomb egyikének megnyomásával bármikor véleményt is nyilváníthattak arról, amit a szónok éppen mondott. A beszéd alatt a rendszer összesen 192 257 véleményt regisztrált, ebből 106 715 volt taps, 85 542 pedig fütty. Részletesebb elemzésekben a szónok egyes gondolatainak fogadtatása is megállapítható."
Azt gondolom, hogy az effajta vélemény nyilvánításnak a legkevesebb köze sincs a szavazáshoz, hiszen az Orbán zsigerből gyűlölők (mint ti Ria és Csutak) feltételezhetően rendesen lekoptatták az egerük bal gombját!
Én meg azt kívánom nektek, hogy ne legyen meg Orbán 2/3-os többsége, hanem kényszerüljön a Vonával és Morvaival koalícióra. A JOBBIK ugyanis cseppet sem lesz tolerans a baloldallal szemben, így valószínűleg a szoci,az emdéef és szadesz minden képviselője, fel és lemenő ági rokona szavazój és szimpatizánsa bíróság elé kerülhet, míg a FIDESZ akár csak 50%-os többségű parlamentje szépen védi majd az övéit.
Egy hataloméhes, diktatórikus zsarnok, mert ez jön át a kommunikációjából!
Hitler és Sztálin amíg hatalomra nem került hozzá képes szerény kiscserkész volt.
Látod, aki elszólta magát az röpült a párt listájáról!
Mi vár hazámra, ha ez a kis elmebeteg lesz hatalmon?
Csubaka
Látod, aki elszólta magát az röpült a párt listájáról!
Azt gondolom, hogy ez eseteknek lehet egy teljesen ésszerű de más jellegű magyarázata is.
A párt lehetséges szélsőségei, amelyek a konszolidált jobboldali hatalom gyakorlást esetleg radikális leszámolásként, elszámolásként tüntethetik fel (magzatkárosító cigányanyák,alkalmatlan tanárok elbocsátása) azok az esetek amelykben az általad hivatkoztt dolgo történtek. Ha Te lennél Orbán helyébe, eltürnéd, hogy egy országos párt nevében úgy nyilatkozzon valamelyik munkatársad amely az egész pártra és addigi tevékenységére árnyékot vet?
A szocik ilyenkor rendszerint összezártak és most látható a következmény (Zhuslag,Hunvald,BKV,Hagyó..stb)
Ezt mérlegeld kérlek!
Január
Egészen biztos, hogy a Fidesz koalicióra fog kényszerülni, hogy ki lesz a koaliciós partner azon még elmerenghetnek, és nagyon remélem, hogy lesz ereje a koaliciós partnernek, hogy ne darálja be a Fidesz, mint anno a Kisgazdapártot. Akkor pedig O.V. vitorlájából ki is fogták a szelet, azaz nem lesz diktatórikus zsarnok.
csutak@Csubaka:
Torockaiék nyíltan vállalják azt ami Viktor beszédéből csak levezethető!
Viktor sarokba szorult és ezt ő is roppant jól tudja.
Bármit tesz vagy nem tesz az már rá nézve sok jót nem hozhat:(
Sajnálom, mert amúgy egy jófejű ember volt.
gcsabi@csutak:
Képtelen vagyok megérteni mitől van benned ez a patásfóbia?
Te sem gondolhatod komolyan a hitler, sztálin párthuzamot!
Ahoz képest, hogy a maszop verette az embereket a nyílt utcán és ők manipuláltak alig leplezetten a titkosszolgálatokkal és riogattak terrorista fenyegetettséggel mitől logikus, hogy orbán a diktátor?
Nem kell szeretni egy politikust sem, sőt szimpatikusnak sem kell találni, de a minden józan alaopot nélkülöző irracionális félelemnek mi az oka?
Gyurcsány sztálini párhuzama is abszurd lenne, pedig sokkal több alapot lehetne találni rá!
Európa közepén manapság ezt tényleg elképzelhetőnek tartod?
Ere csak annyit tudok válaszolni, hogy, vagytok még egy páran olyanok, akinek a jövedelmük megengedi, hogy egy kört még fussatok, a Fidesszel mielőtt beálltok közénk. Bár mindenki megtehetné ezt. Nem magyarkodásról szól, amiért mi harccolunk, csupán szeretnénk újból magyarok, lenni a saját hazánkba. Ne a buzi, bűnöző (cigány, politikus), az országunkra rátelepedett külföldiek után lehessünk csak magyarok. És ennek most jött el az ideje vagy veletek, vagy nélkületek, de gyökeres változást kel végrehajtani ahhoz, hogy Magyarország újból a magyaroké legyen. Amint itt is látod, nem a világ végét jósolják 2012 be, csak a…….http://mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4537&rovat=
Talán ere atyád (O. Viktor tudja a választ, hiszen ő is abba a KISZ-TITKÁRI gárdába nevelkedett ahol a barátja Gyurcsány Ferenc. Az hogy az elmúlt nyolc év alatt, mint legnagyobb látszat ellenzékiként háromszor mondta „Gyurcsány monyon le”, az még nem azt jelenti, hogy nem barátok és nem együtt felelősek az ország ide juttatásába és hogy ne kávéznak egymástársaságába, a büfébe. Csak van aki nosztalgiából írogat ide mint te is, (4 évszak), meg van olyan aki objektív múlt miatt mint én.
szaboria@Csubaka: Én meg sem nézetem hajnalban az ujságokkat szemléltem és ott találtam az origón.Nekem bőven elégv olt 6 éven keresztül a vigyori képét nézni ha méltozatatott hozánk az alapszervezetbe fáradni.
csutak@gcsabi:
Nem kell, hogy érts, bár jobb lenne!
Én tanultam történelmet, olvastam és nézem az ismeretterjesztő csatornákat.
Az, hogy Hitlerhez hasonlítottam, hidd el Hitlerre nézve sértő!
Mert köztudottan egy tudatbeszűkült ember volt Adolf, de ő a német népnek akart jót!
Viktor - abból ami a médián és a metakommunikáción átjön - csak arra törekszik, hogy bármi áron ő legyen a nagyvezír!
Ez nem irracionális félelem, csupán az emberi elmének (működésének) az ismerete!
Vigyázz, ez a pálya nem matematika, akol minden kerek vagy szögletes.
Itt bármi bármikor megtörténhet, lásd: Caligulát aki képviselő lett Rómában.
Gyurcsány sajnos nem volt kemény tökű, mert akkor nem itt tartana az ország!
Ha ő is a Tömjén Zsolt (hátterében Orbán Viktor) által elkövetett módszerrel élt volna, ma Viktorom vidéki sírásó lenne, nem a fidesz elnöke!
És végül észrevételed elejére válaszolok:
Én hatalmaztam fel, adómmal, a rendőröket, hogy szétverjék azt a csürhét, aki az első felszólításra nem ment haza!
Én voltam és vagyok az, aki elvárja a zsarutól, hogy rendet tartson az utcán és mindenütt.
Egy magát demokratikus gondolkodásúnak valló ember végrehatja a rendőr utasítását, ha egyáltalában tenne olyat, ami utasítást kérne.
Mert az állampolgári önfegyelem a demokrácia alapja!
pacsirta
Úgy érzem, nagyon jó volt ez a 8 év!
Vagy tévedek?
Elolvasgattam az írásokat, egy kicsit elgondolkodtató vélemények vannak.
Én azt hiszem, megérdemeljük, hogy továbbra is maradjon ez a rabló banda.
Tehát szavazzunk a munkanélküliségre és az éhen halásra.
Maradjunk csak a pocsolyában.
Sokszor én is arra gondolok, hogy megérdemelnék nagyon sokan, hogy maradjon ez a pióca banda, bár lehet, hogy ezek az ügyeletes rettegők és utálkozók éppen attól félnek, hogy Orbánék hatalomra kerülésével a most dögivel hozzájuk ömlő pénz elapadna. Ezeknek a nagy gyűlöleteknek csak ilyen alapja lehet, hiszen '98-2002 között itt sem cigánynak, sem zsidónak, sem arabnak sem senkinek nem kellett félnie, emléknapok, emlékhelyek létesültek,emlékszem Shoror asszony azt mondta pl., hogy a zsidóság reneszánszát éli Magyarországon, akkor Hitlert emlegetni több mint bizarr.
"Nem magyarkodásról szól, amiért mi harccolunk, csupán szeretnénk újból magyarok, lenni a saját hazánkba. Ne a buzi, bűnöző (cigány, politikus), az országunkra rátelepedett külföldiek után lehessünk csak magyarok."
Ahhoz, hogy Magyarok lehessünk legelőször is embernek kell lennünk!
Amiket írtam nem kitaláltam, folyamatosan több fórumon levelezek lobbikosokkal és meggyőződésem, hogy korán sem egységes ideológia mentén sokkal inkább a politikai klientúra elleni gyűlöltet teszi látszólagosan egységessé a JOBBIK formátumát. A BŰNÖZÉS elleni fellépést minden ember épeszű ember támogatja, hiszen az biztonságérzetünk alaprésze. De a többi, Horthy rehabilitáció, a Gömbös tanulmányok, a mindenható és mindenek felett álló csendőrség, a Trianon feszegetése, a nemzeti kérdés túl lihegése és az ezekkel kapcsolatban a párton belül is szembetűnő nézet különbségekről árulkodó ellenmondások számomra durva hatalmi harcok előjelei és semmi kedvem ahhoz, hogy Rákosi, Kádár, vagy Gyurcsány mentalitású zavaros identitású csoportot segítsek hatalomra. Most ugyanis csak elveket vágyakat látok amelyek mögött nincsenek széles körben nyilvánosságra hozott társadalom gazdasági adatok és információk, viszont van egy hatalmas jogilag értelmezhetetlen meglehetősen zavaros elszámoltatási fenyegetőzés.
Vona ugyan olyan lózungokat mondott mint amilyenek tegnap Orbánnak nyilvánítottak. "kinyitjuk a cukorgyárakat,a konzervgyárakat" ....Miből? Fogalmunk nincs, hogy valójában hol is áll az ország. Gyurcsány izraeli fogadtatása számomra komoly baljóslatú előjele az április választásoknak.
Ezzel kellene foglalkozni, sokkal inkább mint Orbán beszédével,mert az igazi veszély onnan fenyegeti az országot, nem Vitya beszédéből.