[Egy kanadai bányában bukkantak rá Föld legidősebb víztestére. A felfedezés fontosságát növeli, hogy érintetlen, más vízrendszerekkel nem érintkező vízmennyiségről van szó. Az oldott gázok a...
Kisteleki Dóra, a most Olaszországban légióskodó válogatott vízilabdázó két trafikot nyithat Óbudán. A Blikk szerint Kisteleki apja, Kisteleki István volt MLSZ-elnök a trafikpályázatokat leb...
Az Együtt 2014-PM vezetője szerint már 2014-ben le kell váltani Orbánt, mert a kormányfő "elindította Magyarország hosszú menetelését kifelé az unióból" - mondta a Népszavának Bajnai Gordon....
A Fidesz régóta markánsan ellenzi az állami vagyon kiárusítását, sőt sok mindent visszaszerzett a magánszektorból, most azonban az uniós túlzottdeficit-eljárás miatt kilátásba helyezte, hogy...
Továbbra sem tudni, miből tömi be a BKV a 15,6 milliárd forintos hiányát, így júniustól valószínűleg rendkívüli üzemmódra kell átállnia a cégnek. Ez nyáron nem érintenmé a menetrendet, a fej...
Elmarasztalta a magyar államot az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága, mert nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a vakok önállóan használhassák az ATM-eket, vagyis a bankjegykiadó automaták...
Alföldi Róbert a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében összemossa a Nemzeti Színház 2009-es működési számait az Újszínház 2012-es adataival,...
Noha minket tényleg a filmek érdekelnek a legjobban a cannes-i filmfesztiválon, azért a vörös szőnyegen estéről estére felvonuló sztárok mustrálása is jó móka. A bűnös élvezetbe már a feszti...
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. A portugálok 1962 óta...
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden igényt kielégítő filmadap...
A Győri ETO FC labdarúgócsapatának bérletes szurkolói ajándékba kapják a jegyeket a kispesti Bozsik Stadionban jövő héten rendezendő Magyar Kupa-döntőre, amelyen a Debrecen lesz az NB I-es b...
Megvédte címét az Eger a női vízilabda ob I-ben, miután a döntő harmadik meccsén, szerdán ismét legyőzte a Szentest, így százszázalékos mérleggel lett ismét bajnok....
Három futball-legenda, Eusebio, az UEFA-elnök Michel Platini és Johan Cruyff együtt nézték a Benfica-Chelsea EL-döntőt Amszterdamban, és láthatóan élvezték a találkozót. Ők hárman hét Aranyl...
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a normálisan lefordított appok, ...
A Fidesz-frakció azonnali magyarázatot kér Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől, miért lehet szabadon két gyilkos. Igaz, nincsenek szabadon, csak házi őrizetben....
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart....
Kétszáz-kétszázötvenen gyűltek össze a Trafikkárosultak Egyesülete által szervezett budapesti tüntetésén, ahol a trafikosok új pályázati kiírást követeltek, a kormányt szidták és elégedetlen...
A kemény, olykor durva játékáról ismert, hamarosan visszavonuló Mark van Bommel a PSV edzésén megmutatta, hogy azért a labdával sem bánik rosszul. Egész távolról sikerült betalálnia a labdag...
Minden magyar búcsúzott a párizsi asztalitenisz-világbajnokság női egyes versenyének szerdai második fordulójában. Férfi egyesben Pattantyús Ádám még versenyben van....
Ramunas Navardauskas révén litván siker született a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny szerdai, 11. szakaszán, az összetettben továbbra is az olasz Vincenzo Nibali áll az élen....
A hazai golfsport népszerűsítésének jót tenne, ha egyszer egy magyar játékos is ott lenne az olimpián, Rózsa Csilla személyében pedig erre esélyes is van, legalábbis így látja az amerikai To...
[A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban vannak, brutális dolgokra képes...
Rui Tavares EP-képviselő készséggel módosítja a ténybeli tévedéseket a magyar alapjogi helyzetről szóló jelentésében, de már a javítási kérelmek számából is látja, hogy ilyen nem sok lesz. C...
Egy elszakadt kötél miatt lezuhant és meghalt egy ismert orosz hegymászó a Mount Everesten.
Nem sikerült jól a 26. születésnapja Andy Murraynek, ugyanis a világranglistán második brit játékos csípősérülés miatt a döntő szett elején feladta a spanyol Marcel Granollers elleni második...
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétv...
Hat újonc szerepel Farkas Sándornak, a nőikosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának keretében, amely jövő szerdán kezdi meg a közös munkát Budapesten.
Csak lézengenek az emberek a Március 15-e téren a trafikkárosultak által szervezett tüntetésen.
Az Nvidia Shield nevű hordozható konzol nagyobb annál, hogy zsebrevágjuk, viszont szuper képernyőt, izmos hardvert, és klassz hangszórókat zsúfolnak bele.
[Már a hazai mozik is játsszák a méhészetről és a méhekről szóló díjnyertes svájci dokumentumfilmet.

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.

Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök.

A Balkántól a Baltikumig mi vagyunk az egyik legdrágább munkaerő.

A diplomataautók következmények nélkül parkolnak szabálytalanul a járdákon vagy állnak meg szemben a forgalommal.

ByeAlex megcsinálta a szerencséjét! A miskolci fiú akár hétmillió forintot is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel.

Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is - mondta.

Deutsch Tamás lehet az egy hónapja elhunyt Szalai Annamária utódja az NMHH élén.

Egyelőre egyetlen lépést sem tett a doktori cím újbóli megszerzéséért, helyette motorozik és sporteseményekre jár.

Fél kézzel kellett parkolójegyet váltania a kórháznál Tibornak, akinek szombaton tépte le az alkarját egy munkagép Ausztriában.

Felbukkant az interneten az a felvétel, amelyen Szebeni István, a köztévé műsorvezetője a Híradó élő adása alatt káromkodik.

Muki és Szamóca egy magyarszecsődi tanyán végzett a 65 éves férfival. Szörnyű sebeket ejtettek a testén, kezét leharapták.

További feljelentéseket tett Daher Pierre fideszes képviselő ellen az asszony, akivel március közepén került összetűzésbe a kórházigazgató.

A Belügyminisztérium a kormány kérésére költségcsökkentési koncepciót dolgozott ki a köztemetések tekintetében.

A kormány nyilvánosságra hozta az idei költségvetési zárolásokat: onnan vesznek el, ahonnan a legkönnyebb.