A Bayern egy szezonban költi el azt, amit a Dortmund hat alatt. Münchenben nem számít, ha vagyonok úsznak el, a 2005-ben csődközeli Dortmundnál fogják a pénzt. Így épültek a BL-döntőig: Klop...
A Bayern bajnokin még sose verte a Dortmundot, mióta a két edző ül a kispadon. Jön a Wembley-bajnoki.
A legnagyobb hegymászók is hibáznak. Elég egy rossz kötél, az erő túlbecslése, vagy egy mentális zavar és elkerülhetetlen a halál. Múltidézés.
Carlos Soria szerint a mászók egy része nem fizeti meg a serpákat, a bajban viszont magukra maradnak.
A nepáli turisztikai minisztérium az eltűnt magyar hegymászókat, egy dél-koreait és két serpát keres.
A spanyol Garcia rántott csirkés megjegyzést tett a világelső golfozóra. Már sajnálja, de nem barátok.
A német teniszező belázasodott, a finn Nieminen játék nélkül jutótt 468 ezer euró torna elődöntőjébe.
A magyar válogatott a német, az osztrák, a norvég, a venezuelai és a gaboni csapattal került egy csoportba.
A százados munkahelye szerint a boksz-Eb-re készülő Hrabovszki másfél év alatt csak 92 napot dolgozott.
Hivatalosan is elismerték, hogy a két hegymászó nincs életben. Erőss Zsoltot a Mount Everest tette híressé, pedig nem erre volt a legbüszkébb.
A droghoz hasonlította a mászsá hatását a pszichológus, igaz, élettani hatása különbözik. Így viszonyulnak a házastársak a szenvedélyhez.
8000 méter felett addig nem tapasztalható körülmények közé kerül a hegymászó. Nem tud enni, kiszárad, végtagjai elfagynak.
Többet vállalhattak a kelleténél, két éjszakát töltöttek extrém magasságban, és nem jutottak túl a veszélyesen meredek rámpán.
Ahogy korábban is, a mostani döntőre is elutazik Orbán Viktor miniszterelnök, aki információink szerint nem a repiköltségből, hanem magánúton vesz részt az eseményen. Az UEFA-val hagyományos...
A serpák elérték a négyes tábort, de sehol nem találják a csúcsról visszatérő, de krízishelyzetbe került két hegymászót.
A halálzónát talán már elhagyták a magyar hegymászók. Erőss Zsolt ereje végén, társáról nincs hír. Sikerersen mászták meg a világ 3. legmagasabb csúcsát, de elfogyott az erejük....
Rég volt ennyire kiegyensúlyozott vb. Svájci MVP, döbbenetes meglepetések, fiatal tehetségek. Elemzés.
Mourinho Londonba vinné a Bayern csatárát, ha ő is odaszerződik. 25 millió font az ajánlat a csatárért.
Soha életében nem élt át hasonlót a pályán, értetlenül áll a piros lapja előtt, hiszen csak csitítani próbált a Dinamo meccsén a lökdösődésben.
Keleten a címvédő Miami Heat vár az Indianára, nyugaton a San Antonio Spurs és a Memphis Grizzlies találkozik.
Akárki is nyeri a hokivilágbajnokságot, történelmet ír, Svájc egyelőre verhetetlen, a svédek stabilak.
Phil Ivey kihasználta, hogy a lapok a hátoldalukról felismerhetőek, nyereményét a kaszinó nem fizeti ki.
A meccsek két háromperces szakaszból állnak, a meneteket nem külön számítják, hanem a pontok összeadódnak.
Az amerikai női időfutambajnok csípőjét törte, mert túl gyorsan lejtőzött, és az oldalszél is megtolta.
A Stoke-játékosok túlzásba viszik a szívatást. Jones nem ehet disznót, a ruhái közé tettek egy fejet.
A 73,44 méteres csúcs a nemzetközi szabályok szerint a világ legjobb eredményeként lesz számon tartva.
A Real nincstelen szezonját az Atletico teljesítette ki. CR fejesére és 3 Real-kapufára 2 gól jött, egy a hosszabbításban. Mourinho 9 éve bukott döntőt.
Kész, visszavonulok, elegem van: Troicki 4 percig hisztizett egy out miatt, még a kamerát is odavitte.
A Milan-csatár csütörtökön elkezdett twitterezni, azóta kutyával pózolt és edzésre menet is posztolt.
A Giro egyik csúszós kanyarjában dőlt el egy sor. Wiggins és a címvédő is visszalépett betegség miatt.

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.