„ Az emberi jogok betartásának fontossága…” „Az emberi jogok az általános értékrend alapjai” Ilyen és ehhez hasonló kifejezésekkel nap mint nap bárki találkozhat, ha máshol nem, akkor a média hírei között. De mik ezek az emberi jogok? Az utca embere mennyit tud közülük felsorolni? Vagy akár közméltóságaink meddig jutnának el a felsorolásban? Az elmúlt héten Schmitt Pál Köztársasági Elnök hivatkozott az emberi jogokra: „ az Emberi Jogok Európai Egyezményének szinte minden pontját tartalmazza az új alkotmány.” A Köztársasági Elnök által idézet Emberi Jogok Európai Egyezménye még kevésbé ismert, mint nagy testvére Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye Rómában, 1950. november 4-én kelt, és 1953-ban lépett hatályba, melyben az államok mint szerződő felek biztosítják a jogállamokban az alapvető polgári és politikai jogokat nem csupán saját állampolgáraik, de a joghatóságuk alatt álló minden személy számára. Az Európa Tanács ajánlása szerint az emberi jogok lehetnek a jövő értékrendjének alapja. Nézeteik szerint egy ember annak függvényében válik a közössége számára hasznos állampolgárrá, hogy mennyire ismeri az emberi jogokat és tevékenységeiben mennyire tekinti ezeket irányadó mércének. Hogy miért nem ismerjük ezeket a törvényeket? Sajnos sok nehézséggel találjuk szembe magunkat a mindennapokban, mind egyéni és mind társadalmi szinten. A megoldások kidolgozása és végrehajtása felemészti minden energiánkat, időnket és pénzünket. Nincs időnk foglalkozni az emberi jogok megismerésével, oktatásával és tanulásával. De vannak különféle civil szervezetek, akik fontosnak gondolják azt, hogy ez az állapot ne maradjon így. A számos szervezet közül talán legfontosabb a Fiatalok az Emberi Jogokért csoportja. Ez egy nemzetközi szervezet amely a világ több mint 150 országában van jelen. A szervezetet a Szcientológia vallás hívei keltették életre, mivel úgy gondolták, hogy az alapvető emberi jogok ismerete és betartása a szükséges alap egy stabil és virágzó civilizáció létrehozásához. A csoport tagjai az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata által lefektetett 18 alapvető emberi jog eljuttatását tűzték ki célul, a világ összes emberéhez. Ennek elérésére komplett oktatási csomaggal rendelkeznek, egy olyan programmal, ami jól beilleszthető bármilyen alap- közép- vagy felsőfokú iskola tantervébe. Ezen túl emberi jogi kiadványokkal, kisfilmekkel igyekeznek a figyelmet ráirányítani velünk született alapvető jogainkra. Ugyan a program megvalósításához szükséges anyagi fedezetet a Szcientológusok Nemzetközi Szövetségén keresztül főként a Szcientológia vallás hívei adományozzák, a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezete nem csak szcientológusokból áll. Az évtizedek során rengeteg hasonlóan gondolkodó személy, és számos civil szervezett csatlakozott, vagy lépett partner kapcsolatba a közös cél eléréséért. Legyenek bármely vallás, nemzet, vagy etnikum tagjai is mindazok, akik e heroikus feladatban részt vesznek, munkájukat mindenképpen dicséret és köszönet illeti. „ Az emberi jogokat meg kell valósítani, nem szabad őket idealista álomnak meghagyni.” – L. Ron Hubbard

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.