Egy vacsora kétezer vendége előtt viccelődött Barack Obama legfőbb riválisán. A republikánus Mitt Romneyt két diplomája és állattartási szokásai miatt cikizte az elnök.
Riválisa méltatja Mitt Romneyt Santorum befejezte, jöhet Romney Csomagolni küldené Obamát RomneyA rohamrendőrök könnygázzal verték szét az elfogult választási rendszer ellen tüntetőket.
Lemond a holland kormány Emberölés a vád a floridai polgárőr ellen Képégetéssel az olasz krízis ellenMegtartották az első idei bajnoki futamot Anglia egyik legfurcsább versenyén, a fűnyíróversenyen. Óriási volt a sár, az indulók mind panaszkodtak. Ennek a versenynek is, ugyanúgy mint a Forma 1-nek több...
Az első becslések szerint Francois Hollande baloldali jelölt nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját a voksok 52 százalékával. Ellenfele, a hivatalban lévő Nicolas Sarkozy konzervatív elnök...

Bolyki György a blogján fakadt ki, szerinte társa ellopta az ötletét, amiből megszületett az Összetartozás dala.

A helyszínen rendőrök is jelen vannak, akik a hvg.hu olvasója szerint igazoltatják az ételért érkezőket.

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.