Donyeck térségben lezuhant egy maláj Boeing, 295 emberrel a fedélzeten. A gép Sakhtyorszk település mellett ért földet, miután hirtelen elkezdett zuhanni.

Az Interfax hírügynökség légügyi forrásokra hivatkozva azt írta, a malajziai utasszállító repülőgépet lelőtték, 10 kilométeres magasságban, Kelet-Ukrajnában. Az ukrán belügyminisztérium tanácsadója azt közölte, hogy a repülőgépet egy Buk föld-levegő légvédelmi rakétával lőtték le. Kijev is megerősítette, hogy meghalt a 280 utas és a 15 fős személyzet.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes közlése szerint a gépet "terroristák", azaz kelet-ukrajnai szakadárok lőtték le.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál forrásai szerint a gép Hrabovo település közelében zuhant le. Az Információs Ellenállás nevű civil szervezet pedig azt közölte, hogy a Donyeck megyei Toreztől északra zuhant le az utasszállító. Az Interfax Ukrajina szerint Hrabovo környéke a szeparatisták ellenőrzése alatt áll.

A maláj légitársaság Twitter-üzenetben közölte, hogy minden kapcsolatot elvesztett a géppel, amikor az az ukrajnai légtéárben repült.

Más lett volna a célpont?

Jurij Butuszov, a Cenzor.net ukrán hírportál főszerkesztője arról számolt be Facebook-oldalán, hogy a malajziai géppel egy időben a térségben repült az ukrán légierő egy Il-76-os katonai szállítógépe. Az újságíró elképzelhetőnek tartja, hogy az ukrán katonai gépet akarták lelőni, de célt tévesztettek. Bejegyzésében azt írta, az ukrán fegyveres erők vezérkarából egy forrás arról tájékoztatta, hogy az utasszállítót az orosz légvédelem lőtte ki orosz területről vagy közvetlenül az orosz-ukrán határról. A szerkesztő úgy tudja, hogy a térségben nem tartózkodik ukrán légvédelmi egység, csak szakadárok és orosz zsoldosok.

Nem tudni magyar áldozatról

A hágai magyar nagykövetség az MTI-t arról tájékoztatta: a holland külügyminisztériumnak nincs információja arról, hogy a gépen magyar utas tartózkodott volna.

Reggel a térségben már lelőttek az orosz szeparatisták egy ukrán katonai gépet. Az oroszok tagadják, hogy ilyen történt volna. Donyecknél folyamatos a harc az ukrán és az orosz szeparatista erők között.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ez mar komoly.Ez sokba fog kerulni a ruszkiknak. orban meg ezekkel epitett atomeromuvet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libelle
@Yoda69: Ja pont ezt irtam én is. Mindig meglepö mennyire informálatlanok az emberek
libelle
@Január: Definitiven hazudtak. Mert bizonyitottan van nekik
bencemacska
@Január: Bevett útvonala volt! 10 km magasságban nem olyan könnyű lelőni. Vállról indítható zsúzli nem éri el.
Január
@bencemacska: Az alulinformáltságban nem biztos, hogy az egyes ember a vétkes. Aztán sohasem tudhatjuk, hogy mit tud a másik, és mit nem.
/Messziről jött ember pedig azt mond, amit akar./
@Yoda69: Amennyiben tudták, hogy mit lőnek le és kiket, úgy szemét terrorizmus amit tettek.
dömdödöm
Komolyan mondom most függetlenül hogy lelövi valami elmebeteg vagy bármilyen más okból zuhan le egy gép ,javaslom a repterekre chek in előtt oltáros sekrestye térdelőpaddal , mindenki vegye fel a legjobb ruháját és egy pap adja fel minden utasnak az utolsó kenetet -( A várotermi shopokban rózsafűzér , 2 reptéri vámos pedig a beszálló ajtó mellett lóbáljon tömjént . Mindenki kitölthet egy szelvényt , két egyszerű kérdéssel . Odaérünk -nemérünk oda . Aki eltalálja legközelebb kedvezménnyel utazhat :-(((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.