Ezzel a címmel jelent meg terjedelmes írás egy göteborgi napilapban. Gabriel Byström svéd politikusok hamisságáról ír és Orbán kétségeiről a demokráciával kapcsolatban, valamint az EU-képviselők tennivalóiról.

Byström először arról ír, hogy a Tavares-jelentés után az Európa Parlamentnek másként kellett volna a szavazó gombot megnyomni, amikor állásfoglalásra került sor. Hiszen ez a jelentés sorra veszi, hogy miként bontotta le egy EU-tagország azt a vázat, ami a demokrácia védelmére teremtődött. "Helyette csend. Üres szavazatok. Félrekapott tekintetek" – utal az elemző az akkor üresen hagyott szavazólapokra. Szerinte a svéd kormánykoalíció vezető pártjának EU-képviselői "súlyosan bemocskolódtak", amiért engedékenyen viszonyultak a magyar miniszterelnökhöz, Orbán Viktorhoz.

A Göteborgs-Posten kulturális rovatának vezetője azt is megjegyzi, hogy "a magyar miniszterelnök tekintete régóta keletre irányul, el Brüsszeltől, el az európai együttműködéstől. Nincs ebben semmi új. Orbán Viktor hatalmi igényei, viszonya a demokráciához, a nyilvános vitához hosszú idő óta egyértelmű" – mondja, ennek bizonyítékaként pedig említi az osztrák újságírók, Ernst Geleg és Roland Adrowitzer Orbánról szóló könyvükben megjelent idézetet Orbán megállapításáról: "Megkötöm a következő tíz kormány kezét".

A svéd kritika visszamegy egészen a Sarkalatos törvényekig: "A cselek egyikét jelentik a sarkalatosnak nevezett törvények. Olyan törvények, amelyek csak minősített többséggel, azaz a parlamenti helyek legalább kétharmadával változtathatók meg. Sok olyan dolgot, amely normális esetben egy új kormányzat számára megváltoztatható – társadalompolitika, gazdaságpolitika – most már elzárnak a sarkalatos törvények, ami azt eredményezi, hogy ha a Fidesz el is vesztené a hatalmat a következő választáson, 2018-ban, az új kormány nem lesz képes túl nagy változtatásokra."

Hosszasan kritizálja a szerző az EU hallgatását, a Fidesz történelemhamisító tevékenységeire, törvényalkotására utalva, és arra, hogy "a Fidesz fokozatosan igazította politikáját a fasiszta Jobbikhoz. Azon előterjesztések egy jelentős része, amelyekkel a Jobbik 2010-ben nekivágott a választásoknak, megvalósult 2010-2014 között" – írja Gabriel Byström, akinek a következő héten jelenik meg a „Tystnadens triumf” című (A hallgatás győzelme) könyve, amely a magyarországi helyzet alakulásának hátterét vizsgálja, valamint azt, milyen következményei lehetnek az utóbbi évek változásainak.

A teljes fordítás a Galamus-csoport oldalán olvasható.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Nem tud csinálni az EU -semmit mert nem is értik mi folyik itt.
Olyan állapot van jelenleg hazánkban mint egy skrizófrén egyén fejében.
Meg hasonlatosság van hazánkban az egyik oldali kommunista az jó komcsi,a másik oldali rossz komcsi.
Nem tudod eldönteni mely gondolat igaz mely nem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bundi
@surdillo: és a java még csak most jön...
csa-csa
@Desischado: Te meddig tűröd birka?
ötlet?
Desischado
@csa-csa: Lehet, hogy TE a birkák közé tartozol, én nem! Az ötletem pedig az, hogy összefogni, NEM SZAVAZNI RÁJUK, ÉS KI KELL MENNI AZ UTCÁRA! De ehhez tényleg össze kellene fogni!
bundi
@Desischado: nem fog menni...szerintem ez a szavazás már le van zsírozva...akár összefogsz akár nem...ez bukta...
mertaszongya...
bemész a sóra...szép csillivilli környezet...tapsorkán mindenfelé, és éljenző tömeg...leülsz...bejön a nagy mágus is...
meghajol...odamegy egy táblához, ami háttal van a nézőseregne, majd ír rá valamit...
aztán egyesével felhív mindenkit a színpadra, és megkéri írjanak valamit a szavazócetlijükre, és dobják bele a bűvészkalapba...miután mindenki sorrakerült, kiborít mindent az asztalra...és a felkent számlálók számlálják...mire a végéreérnek az ország térképe ismétlen narancsba borul...és a nagy mágus megfordítja a táblát ...láss csodát ő előre látta ezt...
de a trükköt, hogyan csinálta sosem fogod megtudni...(szerinte)
te meg ugye utána hazamész dohogva, hogy te nem is...meg ilyen nincs...meg az a sok agyament...
taps...függöny le...ha bejön, jössz egy sörrel...
kukac50
Mióta Orbán van hatalmon nincsen demokrácia,nem az EU hagyta cserben hanem Orbán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.