Hatvanöt miskolci roma érkezett Svájcba az elmúlt napokban azzal a céllal, hogy menedékjogot kérjen és letelepedjen – olvasható a miskolci önkormányzat közleményében, amely csütörtökön jelent meg a kommunikációs cége által működtetett honlapon.

A kiutazásról és annak céljáról a Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatalos úton tájékoztatta a önkormányzatot – olvasható a miskolci minap.hu oldalon. Mint írták, a tárca konzuli osztálya azt közölte, információkkal rendelkezik "további roma csoportok érkezéséről is".

A miskolci önkormányzat közleményében az olvasható: a Svájcba kiutazó miskolci romák magyar és európai uniós polgárként a szabad mozgás és tartózkodás jogát gyakorolják, mely egyben alkotmányos alapjoguk is.

"Utazási szándékukat a magyar hatóságoknak, vagy Miskolc város önkormányzatának nem kell bejelenteniük. Abban az esetben, ha nem jelentik be tartós külföldön tartózkodásukat, az önkormányzatnak nincs előzetes információja az utazásukról. Esetleges menedékkérelmük elbírálása a svájci hatóságok hatáskörébe tartozik" – írták.

Téves információ, hogy befogadják őket

Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, vasárnap indult egy csoport busszal Svájcba. Úgy tudják, hogy sok roma család készül még kiutazni. Nagyon fontosnak nevezte, hogy tájékoztassák az embereket arról, mi várja őket odakint.

Váradi Gábor szavai szerint a kiutazás elsődleges oka a "kilátástalanság", és az a "téves információ", hogy Svájc befogadja az embereket. Közölte, az üggyel kapcsolatban pénteken sajtótájékoztatót tartanak.

Magyarország biztonságos országnak számít

A Neue Zürcher Zeitung svájci napilap csütörtöki számában azt írta: Beat Meiner, a Svájci Menekültsegély nevű szervezet főtitkára szokatlannak nevezte, hogy ezen a héten 65 roma kért menedéket az országban. A magyar romák számának ilyen mértékű megnövekedése azért meglepő, mert az elmúlt két évben összesen csupán 46-an fordultak ilyen kéréssel a svájci hatóságokhoz.

A svájci napilap arról is beszámolt: Céline Kohlprath, a migrációért felelős szövetségi hivatal szóvivője szerint nem valószínű, hogy elfogadják menekültkérelmüket, mert Magyarország biztonságos országnak számít.

Céline Kohlprathot idézte az üggyel kapcsolatban a Tages-Anzeiger is. A zürichi lap írása szerint a szóvivő azt mondta, napokon belül dönteni fog a 65 magyar menedék-kérő ügyében a hivatal, amely már fel is vette a kapcsolatot a berni magyar nagykövetséggel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok