Nyolc halott gyermeket és egy megszurkált sebesült nőt találtak pénteken egy észak-ausztráliai család otthonában – közölte a rendőrség.

A Queensland állami rendőrségtől elmondták, hogy pénteken reggel kivonultak Cairns város Manoora nevű elővárosában, miután bejelentést kaptak egy súlyosan sebesült nőről.

Nyolc leszúrt gyereket találtak egy ausztrál házban

A helyszínre érkező rendőrök a házban nyolc gyermek holttestére bukkantak a sebesült nőn kívül. Az áldozatok másfél év és 15 év közötti életkorúak voltak.

A sebesüléseivel kórházba szállított 34 éves nő állapota stabil – mondta el Bruno Asnicar, a bűnügyi rendőrség képviselője. További részletekkel azonban nem tudott szolgálni, azt sem tudta megmondani, hogy a gyermekeket hogyan ölték meg.

A sebesült nő állítólagos unokatestvére, Lisa Thaiday ugyanakkor elmondta, hogy a megölt gyermekek mind testvérek voltak, a nő pedig az anyjuk. Thaiday hozzátette, hogy az áldozatokra hazaérkező idősebb testvérük, egy 20 éves férfi talált rá a ház belsejében.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Jó sok gyerek. Mama szerette a szexet. Aztán ez lett a vesztük. Kemény.
csa-csa
@Fradigege: nyolcszor nyírnám ki a tetvet ha tehetném!
utána téged, mert ilyen ostoba bunkó vagy!
Fradigege
@csa-csa: Neked meg mi bajod van? Nem kúrt meg a barátod és most hisztizel?
Fradigege
@csa-csa: Aberált volt az asszony. Legyártott 8 gyereket, aztán lemészárolta őket. Csak gratulálni tudok.
csa-csa
@Fradigege: na így már valahogy úgy!
pláne kinyírnám nyolcszor ha tehetném!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.