Több százan búcsúztatták el pénteken Charbot, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap igazgatóját és vezető karikaturistáját.

A Charb művésznéven ismert Stéphane Charbonnier búcsúztatásán, amelyet szülővárosában, a Párizs közeli Pontoise-ban tartottak, a hozzátartozókon és a lapnak a terrortámadást túlélt munkatársain kívül, megjelent a kormány több tagja, köztük Christiane Taubira igazságügyi, Najat Vallaud-Belkacem oktatási és Fleur Pellerin kulturális miniszter, valamint Jean-Luc Mélenchon, a kommunista Baloldali Front társelnöke.

"Charlie élni fog. A keményfejűek csapatának, amely ma hősét siratja, a büszkeségtől dobog a szíve. Ő volt a történelem egyik első olyan karikaturistája, aki az elveiért halt meg" – mondta Jean-Luc Mélenchon. Charb koporsóját az Internacionálé dallamára kísérték a búcsúztatás helyszínére.

Az épületből kiszorult több száz névtelen gyászoló óriásképernyőkön követte a szertartást, amelyen kollégái, politikusok és művészek búcsúztak a 47 éves karikaturista-lapigazgatótól.

A búcsúztatás után Charbot szűk családi körben temették el a pontoise-i temetőben.

A karikaturista 2009 óta irányította a 45 éve alapított lapot. Elkötelezett szélsőbaloldali gondolkodóként mindig azt hangoztatta, nem fél senkitől. Neve 2013 tavasza óta szerepelt az angol nyelvű dzsihadista magazinnak, az Inspire-nak "az iszlám ellen elkövetett bűnök miatt élve vagy halva keresettek" listáján.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Csak több százan?
Hogy utálhatták akkor a Párizsiak a többmilliós menetet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.