Az Iszlám Állam terroristái egy ideje fenyegetőztek Ninive lerombolásával, most be is váltották ígéretüket.

A dzsihádisták kedden rombolták le az ókori Ninive műemléknek számító falait, melyek a mai Moszulban találhatóak. Egy helyi történész a Shafaq News-nak elmondta, hogy az Iszlám Állam fegyveresei kedd éjjel a történelmi falak legnagyobb részét lerombolták: hatalmas adag robbanóanyagot használva semmisítették meg a térség legfontosabb régészeti emlékhelyét, amely a bibliai Jónás könyvének kiemelt helyszíne.

A régészeti emlékek bombázása az emberi kultúra, civilizáció és örökség elleni komoly támadás – jelentette ki Saed Mimousine, a Kurdisztáni Demokrata Párt szóvivője az iraqinews.com-nak, felszólítva a nemzetközi közösséget, hogy avatkozzon közbe és akadályozza meg az Iszlám Állam pusztítását.

Moszul legutóbb két hete került be a hírekbe, amikor az Iszlám Állam terroristái kivégzésekről készült felvételeket tettek fel az internetre. Két „homoszexualitással vádolt” férfit például egy magas épület tetejéről löktek le.

A környéken lakók már január elején arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam felrobbantja a falakat; tavaly nyár óta az Iszlám Állam dzsihádistái valóságos hadjáratot indítottak a térség történelmi emlékei ellen. Az utóbbi hónapokban több száz asszír relikviát raboltak el a moszuli múzeumból, és lerombolták majdnem az összes asszír emlékművet, mondván, azok „torzítva” ábrázolják az iszlámot. Jónás próféta feltételezett sírját is felrobbantották.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakurasz
Az a nagy helyzet, hogy mindenki egyetért azzal, miszerint az Iszlám Állam (Nem az iszlám!!!) egy gennyes tályog ezen a világon. Mindenki úgy gondolja, hogy meg kéne állítani! Ám amint a NATO odapotyogtatott pár bombát, a következetlen balfaszok rögtön vonítani kezdtek! Már megint mit keres ott Amerika??!!! Csak az olaj kell neki! Hát kijöttek onnan (Irakból) és most a ninivei falak sem állnak. És még sok ártatlan ember nyakát el fogják nyiszálni, kényükre-kedvükre. Amerika egymaga leradírozhatná ezeket a szarháziakat a föld színéről de nem teszi meg. Én sem tenném, ha Szaddám és Oszama után mindenki azért baszogat, hogy mennyi hasznom lett mindebből, ht bizisten azt mondanám, csináljátok egyedül! Én nem küldök a halálba több fiamat! Majd nézegeti aki akarja azokat a falakat, fényképről!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tivoli
@verőce21: ma, 23:07
Szerintem az csak olaj volna a tűzre, még jobban bevadulnának.
verőce21
@tivoli: (23:25) Ha mindet elpusztítaná a "jótékony" neutron bomba? Megnézném én azt.
tivoli
@verőce21: tegnap, 23:28
Olyan nincs, hogy mindet. A gonoszság mindig újratermelődik. :-((
Egyébként is a neutron bomba nem válogat, volna bőven ártatlan áldozat is.
verőce21
@tivoli: (09:53) Valahogy érdekes, de a WTC tornyokba sem mentek be 0911 aznap a zsidók dolgozni, amikor a szabályozott lerombolásuk megtörtént. :)
tivoli
@verőce21: ma, 12:00
Ezt én is így tudom, mindegyik szabadnapos volt éppen.
verőce21
@tivoli: (12:06) Ugyanúgy "szabadnapossá" lehetne tenni ott is azt az értékesebb párezer embert, a többiért nem kár. Úgyis csak a kereszténység eltiprásáért élnek.
(Új háborúk a vallási törésvonalak mentén- Rostoványi Zs. a Budapesti Corvinus Egyetem jelenlegi rektora)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.