Vlagyimir Putyin orosz elnök a tűzszünetet figyelmen kívül hagyva folytatni fogja az ukrajnai katonai előrenyomulást, mivel át akarja rajzolni Európa térképét, és ebben a csatában Ukrajna az európai országokat, köztük Magyarországot is védi – mondta a The Sunday Timesnak az ukrán kormányfő.

Arszenyij Jacenyuk a tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban kijelentette: Putyin "a szovjet birodalomhoz hasonló" országot akar létrehozni, és ennek jegyében Ukrajna egész területét ellenőrzése alá akarja hajtani. "Putyin a szabad világ ellen visel hadat, és (ebben a háborúban) Ukrajna vált csatatérré" – tette hozzá.

Jacenyuk szerint Putyin "fel akarja számolni" Ukrajnát, megmutatva a Nyugatnak, hogy "az ő önkényuralomra, diktatúrára, lopásra épülő világa milyen sikeres".

A Nyugatnak hosszú konfliktusra kell felkészülnie, amely átcsaphat az Európai Unió területére is. Ukrajna ebben a csatában ma Európát védi, Romániát, Lettországot, Litvániát, Észtországot, Magyarországot, sőt Franciaországot és Németországot is – mondta a brit lapnak az ukrán kormányfő.

Jacenyuk szerint Ukrajna jelenleg olyan helyzetben van, mint milyenben Nagy-Britannia volt a II. világháborúban.

Kijelentette: Putyin "teljes konfrontációban" áll a Nyugattal, meg akarja osztani az Európai Uniót, feszültséget szít az uniós tagországok között, és meg akarja bontani az EU és az Egyesült Államok egységét.

Jacenyuk szerint az orosz elnök számos EU-tagállamban szélsőjobboldali pátokat támogat, és befolyása alá vont sok uniós médiaorgánumot.

Az ukrán miniszterelnök bírálta a Nyugat "csendes beletörődését" a Krím félsziget orosz annektálásába. Kijelentette: az egyetlen lehetőség az összehangolt, nagyon erőteljes, kemény válaszadás "Putyin agressziójára", mert az orosz elnök "csak ezen a nyelven ért".

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Feraj49
Nekem elég ha megvédik magukat,és ne keverjenek bele semmilyen háborúba.Az Ukránoknak meg tudomásul kéne venni az Ukrán nép választását,hogy az a 1,5 millió emberük Oroszországhoz akar tartozni.Akkor békésen ülhetnének a fenekükön.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.