Moszkva vasárnap gyászmenettel emlékezett a pár napja meggyilkolt Borisz Nyemcovra. A vasárnap sűrű sorokban felvonulók orosz nemzeti lobogókkal, s rajtuk gyászszalaggal, Nyemcov fényképét a magasba tartva meneteltek. Sokan közülük a "Borisz", vagy "Borisz én vagyok", és "Nem félek" feliratokat mutatták fel.

Feltűnően hiányoztak a menetből a nagy ellenzéki megmozdulásokon egyébként mindig részt vevő radikálisok, és a nacionalista erők. A szervezők valószínűleg úgy kapták meg a moszkvai hatóságok hozzájárulását, hogy az akcióból ki kellett zárni a hatalom által szélsőségesnek tartott politikai erőket.

"A Tavasz helyett gyász köszöntött be" – emlékeztettek a több tízezres akció résztvevői közül többen. A kabátjukra tűzött gyászszalagon kívül a Tavasz feliratú rendezői kártyát viselték, hiszen az ellenzéki mozgalmak vezetői – köztük a meggyilkolt Borisz Nyemcov is – a természet megújulását jelző évszakról nevezték el azt a nagyszabású ellenzéki tüntetést, amelyet vasárnapra terveztek.

"Megint zavarjuk őket, mint mindig" – jegyezte meg a Kitaj Gorod metrónál legalább egy óra hosszáig feltartóztatott tömegben várakozó 57 éves hölgy. Hozzátette, hogy azért ilyen türelmesek az emberek, mert az intelligencia képviselői jöttek el, hogy tisztelegjenek Borisz Nyemcov emléke előtt. A hölgy rendszeres résztvevője volt az utóbbi évek oroszországi nagy ellenzéki tüntetéseinek. Valóban, a tömegben senki sem elégedetlenkedett amiatt, hogy a biztonsági kapukon csak bizonyos időközönként engedték át az embereket. Egy fiatal lány is csak halkan jegyezte meg: "szórakoznak velünk".

"Az én országomban ennek, egy ilyen gyilkosságnak nem lenne szabad megtörténnie" – válaszolt szomorúan arra kérdésre egy 20 év körüli fiatalember, hogy miért tartotta fontosnak a részvételét a gyászmeneten. Az egyetemista épp arról számolt be barátainak a mobiltelefonjára kapott üzenet alapján, hogy mintegy másfél órával a gyászmenet kezdetét követően az úgynevezett fehérszalagos megfigyelők 44 ezer embert számláltak meg.

Egy 40 éves közgazdász ugyanakkor elégedetlen volt a megjelentek létszámával. Azt mondta az MTI-nek, hogy "Nem gyászolni, hanem ünnepelni akartunk, és tiltakozni a hatalom Ukrajna-politikája, a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus, a kormányzat gazdasági válsághoz vezető lépései ellen".

A férfi szerint "egész Moszkvának ki kellett volna vonulnia", hogy az emberek megmutassák, nem értenek egyet a hatalommal és nem lehet őket megfélemlíteni. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy a többség az állását, a jövőjét félti, ezért nem vonultak ki elegen az utcára. A nála lévő plakáton az orosz állami televíziós csatornák vezető személyiségeinek fényképe alatt a "Propaganda megöl" felirat szerepelt.

Az ellenzék attól tart, hogy a hatalom a gazdasági válság szorításában nem változtat politikáján, hanem ellenségeket keres, és azokat az ellenzék soraiban találja meg. Ezt mutatja Borisz Nyemcov meggyilkolása is – mondta a középkorú közgazdász, aki szerint a bűncselekmény politikai indíttatású volt. Nem zárta ki, hogy a gyilkosságot a Krím elcsatolását és a délkelet-ukrajnai szakadárok támogatásával megerősödő, magukat "hazafias erőknek" tartó" csoport tagjai követhették el. "Olyanok, mint Sztrelkov és társai, akik előbb a Donyec-medencében jelentek meg és most itt akarnak saját felfogásuk szerint igazságot szolgáltatni" – mondta keserűen a moszkvai közgazdász.

A gyászmenet csendben, méltósággal zajlott, bár a hatóságok jelentése szerint 50 ember megsértette a közrendet és őket előállították. Sok elkeseredett ember téblábolt a tömegben, akadtak olyanok is, akik hangot adtak Putyin-ellenességüknek.

A több tízezres tömeg békésen vonult a Kitaj Gorod metrótól a Moszkva-folyó menti rakparton a Kreml lábánál kezdődő Bolsoj Moszkvoreckij hídhoz, majd azon haladva fejet hajtottak Borisz Nyemcov megölése helyszínén, a rögtönzött emlékhely előtt.

A virágok nagy halomban borították el a gyilkosság helyszínét, de több tíz méter hosszan a járdára és a híd mellvédjére is jutottak az emlékezés virágaiból. Papírra vetett üzenetek hirdették, hogy szerzőik szerint a gyilkosok a szólás szabadságát akarták vérbe fojtani egy a hatalommal szemben hajthatatlan politikus meggyilkolásával, ez azonban nem sikerült nekik. Mihail Kaszjanov, az RPR-Parnasz párt társelnöke azt javasolta, hogy az 1936-37-ben épített Bolsoj Moszkvoreckij (Nagy Moszkva folyó) hidat szombatra virradóra megölt politikustársáról, Borisz Nyemcovról nevezzék el.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csa-csa
""Az én országomban ennek nem szabadna megtörténnie""
Senki országában nem lenne szabad!
pbalage
"Egyelőre csak „engedetlenséggel” gyanúsítják, de gyilkossággal is megvádolhatják azt az ukrán parlamenti képviselőt, akit a Borisz Nyemcov emlékére rendezett moszkvai gyászmeneten tartóztattak le vasárnap – közölte a Szövetségi Nyomozó Bizottság."

ez ugyebár micsoda?
Putyin nyilván igazat mond, mert ő a legmegbízhatóbb ember a világon.
(ezt a Főfocistától tudom, mert én nem képzelnék el magamtól ilyen ökörséget)
levi
Valljuk be putyin kiröhög mindenkit. Elindítja a háborút Ukrajna ellen, amikor az eu. ezt szóvá teszi ártatlan képpel mondja: ő nem is csinált semmit.
Most megölet egy ellenzéké képviselőt, majd ártatlanul mondja, ő aztán nem tudja ki volt.
Bármit megtehet, nincs aki felülvizsgálja...és ide fogunk mi becsatlakozni.
csa-csa
""Az én országomban ennek nem szabadna megtörténnie""
Senki országában nem lenne szabad!
Csizmás Kond
Ez az "énországom" kijelentés elég bután hangzik.
tivoli
"Sokan közülük a "Borisz", vagy "Borisz én vagyok", és "Nem félek" feliratokat mutatták fel."
Mi van?! Ezek ugyan azok?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.