A német belügyminiszter szerint iszlamista terrortámadások veszélye fenyegeti Németországot.

Thomas de Maiziere egy hétvégi interjúban elmondta, hogy a német hatóságok már több mint 280 embert tartanak nyilván, akikről feltételezik, hogy vállalkozhatnak iszlamista terrorcselekmények elkövetésére.

"Szívesen mondanám, hogy nálunk nem fordulhatnak elő olyan merényletek, mint Brüsszelben vagy Párizsban, de egy belügyminiszter nem tehet ilyet. Csak annyit mondhatok, hogy jelenleg nem kell meghatározott helyre és időre vonatkozó figyelmeztetést kiadni" – mondta de Maiziere a Bild című lapnak.

A Charlie Hebdo című francia szatirikus lap párizsi szerkesztősége ellen januárban végrehajtott támadás új taktikát jelez: azt mutatja, hogy a terroristák egyszerre több helyszínen zajló támadást is indíthatnak, amely akár több napig is eltarthat – mutatott rá a miniszter, hozzátéve, hogy a német választ az új kihívásra a szövetségi rendőrség keretében működő, "robusztus rendőri egységek" jelentik.

A rendőrségi szervezetben egy új elemet fejlesztenek ki, az úgynevezett terrorellenes készenléti rendőrséget, amelynek tagjai különleges kiképzésben vesznek részt és speciális felszereléssel rendelkeznek. A szövetségi rendőrségen az idén több mint 400, jövőre további 350 új állást hoznak létre, az alkotmányvédelmi hivatal és a szövetségi bűnügyi hivatal személyi állományát pedig 200-200 fővel növelik – mondta a német belügyminiszter.

Németországban a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt irányzata a szalafizmus. Az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekedő és a világi államot elutasító irányzat híveinek száma hétezerre tehető. Eddig több mint 650 szélsőséges iszlamista utazott Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez. Közülük szinte mindenki kapcsolatban állt szalafistákkal – írta a Bild.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.