Hirdetői szerint egy geológiai vizsgálat megerősítette elméletüket arról, hogy Jézust Jeruzsálem melletti családi temetkezési helyén helyezték örök nyugalomra, együtt állítólagos feleségével és fiával. Arie Simrón geológus közölte: az általa végzett munka során százötven vegyi elemzésben talált egyértelmű kapcsolatot a kelet-jeruzsálemi barlangban 1980-ban felfedezett osszáriumok, elhunytak csontjait tartalmazó kőurnák és a Jézus testvére néven elhíresült csontház között.

Bejelentésével kiújult a Jézus állítólagos temetkezési helyéről folyó több évtizedes tudományos vita Izraelben. Harmincöt évvel ezelőtt, az Armón Hanecív nevű új lakónegyed földmunkálatainál egy mintegy kétezer évvel ezelőtti temetkezési barlangra bukkantak, amelyről a Szimha Jakobovicsi kanadai-izraeli újságíró-régész vezetésével működő csoport azt állítja, hogy a názáreti Jézus családjáé lehetett – írta hétfőn a Háárec és a The Jerusalem Post című izraeli újság honlapja.

Elméletüket most megerősítette Arie Simrón, miután kémiai elemzéseket végzett a barlangban talált csontházakon és a Jézus testvérének csontháza néven ismert kőurnán. A barlangban talált feliratok szerint Jézusnak kilenctagú családja, Maria nevű felesége és Jehuda nevű fia is lehetett, akiket mind ezen a helyen temethettek el.

A lakónegyed építési munkálatainak előkészítésekor a régészek több mint nyolcszáz kőosszáriumot találtak a második szentély, azaz Heródes idejéből, köztük olyanokat, amelyeknél a rájuk vésett nevek ugyan igen gyakoriak voltak abban a korban: József fia Jehosua, Mária, Mariamne, Jehosua fia Jehuda és Josza.

Szimha Jakobovicsi statisztikushoz fordult, aki a korszakban ismert nevek gyakoriságának elemzése alapján azt állította, hogy más korabeli család valószínűleg nem viselhette ezeknek a neveknek ilyen, az Újszövetségből ismert kombinációját.

Közben 2002-ben egy másik, Jézus testvére feliratú csontház ügye is borzolni kezdte a kedélyeket. Erre azt írták, hogy "József fia Jakóv, Jehosua testvére". Ez Oded Golán műgyűjtő tulajdonában áll, akit az izraeli hatóságok azzal vádoltak, hogy meghamisította a kőtartály szövegét, hogy magasabbra srófolja értékét.

Hosszas pereskedés után három éve a jeruzsálemi bíróság elutasította ezt a keresetet, mert nem sikerült bebizonyítani a csalást. Az izraeli műgyüjtő egy hónapja visszakapta az osszáriumot és engedélyezte Simrónnak, hogy bevonja kutatásaiba.

A Golánnál lévő csontház eredete bizonytalan. Ő azt állítja, hogy már 1976-ban a birtokában volt, de a régészeti napló az 1980-as feltárásnál még tíz osszáriumot említ, noha az Izraeli Régészeti Hatósághoz (IAA) már csak kilenc kőurna jutott el, egy eltűnt közülük.

Golán szerint az általa megvett csontház eladója egy másik jeruzsálemi lakónegyedet nevezett meg lelőhelyként, de ettől még elképzelhetőnek tartja, hogy az Armón Hanecív nevű negyedben találták.

Ha bebizonyosodik, hogy ez a csontház is ugyanabból a barlangból származik, akkor tovább nő annak a valószínűsége, hogy a bibliai szent család temetkezési helyéül szolgáló barlangra bukkantak.

Amikor megtalálták a barlangot, az teljesen el volt zárva, – valószínűleg egy 363-ban zajlott földrengés nyomán. Ez Simrón szerint megkönnyítette geológusi munkáját, mert a hely afféle kémiai időkapszulává lett.

Az izraeli geológus úgy véli, az általa elvégzett geológiai vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy a bizonytalan eredetű, később magántulajdonba került Jézus testvére csontház is ugyanabból a barlangból származik, mint a család többi tagjának osszáriuma.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verum
@bundi: - csak az lehet humanista, aki ateista.
Legalábbis, ha a fogalmakat a helyén kezeljük.
A humanizmus adott esetben nem azt jelenti, hogy valaki együttérző, hanem azt, hogy az embertől vár mindent - az isteni segítségben nem hisz.
Az együttérzés Isten adománya hívőnek és nem hívőnek egyaránt, akár a lelkiismeret.
Én ebben hiszek.
bundi
@verum: beugratós kérdés volt...
www.szabadgondolkodo.hu/ateizmushonlap/edwordsh.html
de egyben azt is értettem alatta, hogy az egyházak kisajátítják sokszor ezt maguknak...és egyben azt sugallják, hogy aki a világi megközelítést választja azt egyben a szabadosság és anyagias hátsó szándékok vezérlik...
verum
@bundi: - a történelmi egyházaknál rakatnyi tévhit, tévelygés van. Akik un. vasárnapi keresztények vevők is rá. Kevés a magát tényleg kereszténynek tartó, vagy éppenséggel Isten segítségével közösség nélkül hívő.
Én jobban szeretek olyannal beszélgetni, aki őszinte, ha nem is hisz Istenben, mint aki hazudja a hitet.
Mariner1
Minden ideológia követésének igénye - így minden hité is - az egyénben kell hogy feltámadjon. Ha nem így van, akkor valamiféle kényszerítés.
Minden egyház maffia. Öncélúvá terebélyesedett vízfej. Zsarolja, terrorizálja a hívőket. Félelmet kelt bennük. Meghazudtolják a általuk terjesztetteket. Adakozásról, a szegények megsegítéséről, békéről papolnak, de pompázatos katedrálisokban, zsinagógákban, mecsetekben teszik, aranysújtásos hacukákban.
A hit legnagyobb egysége a helyi gyülekezet, a hitközség. A többi csak bürokrácia, rangkórság.
nezelodo
Nem lehet nagyon népszerű az egyházban ez a kutató! Majd elvitatkoznak rajt néhány száz évig, addig is fut a biznisz. Nem kapkodták el az inkvizíció kérdését sem, pedig az is "Isten nevében" történt.
Nil
Elég régen lehet tudni hogy Jézus a feltámadása után családot alapított. Persze ez nem tetszett/tetszik az egyháznak.
Előbb-utóbb ki kell borulnia ennek a bilinek is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.