Orbán Viktor magyar miniszterelnök halálbüntetésről szóló vitával kapcsolatban tett kijelentésének európai uniós visszhangját kommentálta pénteken a Corriere della Sera című, konzervatív olasz napilap és a baloldali liberális francia Le Monde. Az olasz lapban megjelent, Európa méltatása, amely felemelte a hangját Orbánnal és a halálbüntetéssel szemben című vezércikk szerzője, Pierluigi Battista "Európától régóta várt politikai jelzésnek", a "méltóság felébredésének", "az emberi jogok és a demokrácia iránti figyelemnek" nevezte Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök Orbán Viktorhoz intézett figyelmeztetését.

A Corriere della Sera szerzője szerint a halálbüntetésről mondott szavaival Orbán Viktor a "megszokott európai tétlenségben" bízhatott, mivel Európa eddig "szótlan és tétlen volt az emberi jogok pusztításával szemben", határain belül és kívül is.

Az eddigi mérkőzést Európa nyerte. Végre. (...) Most Orbán Magyarországának egy olyan Európával kell számolnia, amely képes reagálni és meg tudja védeni saját értékeit. Végre

– vélte a cikkíró, aki úgy jellemezte Orbán Viktort, hogy a demokrácia és a putyini autoriter rendszer közül az utóbbit választotta, Olaszországot pedig "egy antiszemita nagykövettel akarta megalázni".

A Le Monde Orbán vissza akar térni a halálbüntetéshez címmel közölt kommentárt. Ebben kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök kijelentése ellentétes az Európai Unió szellemiségével, amely hivatalosan tiltja a halálbüntetés alkalmazását a határain belül. A tudósítók szerint "a provokációkhoz szokott Orbán néhány napja láthatóan nagyobb sebességre kapcsolt, közvetlenül a Jobbik témáinak átvételével".

Emlékeztetett a lap arra, hogy múlt héten a miniszterelnök a bevándorlásról kezdeményezett nemzeti konzultációt, ami miatt "több európai képviselő a torkát köszörülte, a halálbüntetés esetleges visszaállítása viszont üvöltésre készteti őket".

A kommentátor utalt arra, hogy Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának elnöke Orbán Viktor támogatásának a megvonására szólította fel az Európai Néppártot, ám Manfred Weber, a néppárti frakció vezetője tartózkodott ettől, jóllehet ő is megjegyezte, hogy a halálbüntetés "nem lehet sem válasz, sem megoldás". A Le Monde szerint a néppárti frakcióban attól félnek, hogy a 12 fideszes képviselő átül az Európai Konzervatívok és Reformerek padsoraiba, melynek gerincét a brit konzervatívok és a lengyel Jog és Igazságosság párt adja.

131 hozzászólásarrow_drop_down_circle

legacy
Orbán jó politikus, ezt senki sem vitatja.
De Hitler is jó politikus volt, meg Sztálin is jó politikus volt (amúgy ebből a kettőből látszania kéne, hogy mindegy melyik oldal), és még nagyon sok zsarnok jó politikus volt/van/lesz,
Ezek mindannyian, egytől-egyik gazemberek - és ez a lényeg!!!
Leszarom, hogy mit ért el orbán, és ki ellen harcol, és kell faxomnak az összes vívmánya!
Ez (nem "ő", "ez") csak egy gazember.
A történelem ítélkezni fog felette, és nem lesz két jó szó sem róla.
Sajnálom, hogy a jövő nemzedéke - aki már nem tehetnek ellene - jobban fogja látni orbán igazi arcát, mint a ma élők, akik tehettek volna ellene.
2 millió őstulok, agyilag zokni túszul ejtett 8 millió másikat a saját hazájában.
Agyrém!
Beteg!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Freewolf
@Anna Mária: Mi valódi liberálisok vagyunk, nem a magadfajta liberálfasiszta gyűlölködők! Látod, megtűrünk a hazánkban, de azért néha rámutatunk, hol a helyed! Mikor elszemtelenedtek, kell a törődés nektek!
Anna Mária
@Freewolf: Nyugi, ezeket a baromságokat elmondtad már egy párszor. Rossz náci duma.
Nem vagy/vagytok rá felhatalmazva, hogy meghatározd/mehatározzátok, kinek van helye Magyarországon.
Ebbe sajnos bele kell neked is nyugodnod, bármilyen nehéz is, hiába kapálózol, ez már csak így van és így is marad! :)))
Freewolf
@Anna Mária: Felőlem ott élsz és hirdeted a liberálfasiszta elveidet, ahol akarod! Azt ne várd el, hogy magyarnak tekintselek! Volt egy freudi elszólásod a hazámat illetően, így kilóg a pata a csuha alól! Szegény ember, te! Pocsék lehet, ha valakinek nincs hazája! :-(
Anna Mária
@Freewolf: No még egyszer, utoljára:
Nem volt freudi elszólás. Ezt már egyszer elmagyaráztam neked.
Teljesen mindegy, hogy te a hazádat hogyan képzeled el. A valóság ugyanis lényeges dolgokban tér el az elképzeléseidtől.
A hazád ugyanis nem olyan ország, ahol te és a hozzád hasonlók határozzák meg, ki a magyar.
Ha jólesik, ne tekints magyarnak, de ez akár maradhat a te édes titkod is. Nem muszáj ám nyilvánosságra hoznod, hogy egy náci eszmékre izguló pszichopata vagy.
Nem olvaslak el többé, meguntalak.
Freewolf
@Anna Mária: Nekem is ennyi volt! Elegem van a liberálfasisztákból!
spu00
@Freewolf: Sajnos nem lehet olyan emberekkel vitatkozni akiknek fogalmuk sincs a történésekről, azok tartalmával. Ezek ML egyetem szerezték ismeret anyagukat, s ezt tartják mérvadónak, s nem tudják felejteni, még ha tények mást is mutatnak. Ha valaki a Numerus Clausust első zsidó törvénynek deklarálja, melyben a zsidó szó el sem hangzik, de első zsidó törvénynek mondják, az egy zöld citrom mely soha sem érik meg.Ezeket szerintem fizetik, mert ennyi butaságot össze hozni ingyen, szórakozásból nem lehet, de élvezet olvasni őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.