A DK az OLAF-hoz, az EU csalás elleni hivatalához fordul a volt amerikai nagykövet nemrégiben megjelent könyvében leírt állítások miatt. Ebben ugyanis Eleni Kounalakis arról számolt be: Németh Lászlóné, az Orbán-kormány volt nemzeti fejlesztési minisztere azt mondta neki, hogy hetente találkozott Orbán Viktorral, ahol “eldöntötték", kik nyerhetnek pályázati pénzeket.

 A DK ebből azt a következtetést vonja le, hogy Orbán Viktor az egymilliárdnál magasabb értékű középítkezési pályázatokon "személyesen diktálhatja", hogy kihez kerüljenek az Európai Unió Magyarországnak nyújtott forrásai.

A párt az eset napvilágra kerülése után azonnal feljelentést tett a miniszterelnök ellen korrupció gyanúja miatt, de "nem vár érdemi eredményt a már jól ismert politikailag elfogult ügyészségi gyakorlat miatt".

A DK arra is kíváncsi, hogy mi az OLAF véleménye arról, hogy a magyar miniszterelnök veje és szülőfalujának polgármestere nyerte a legtöbb európai fejlesztési pénzt.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Sajnos, nem lesz belőle semmi, bár ne lenne igazam! De orbánt mikor akarják elővenni, legalább ezért?! Mert ebben az ügyben is ő a hunyó!
Desischado
Sajnos, nem lesz belőle semmi, bár ne lenne igazam! De orbánt mikor akarják elővenni, legalább ezért?! Mert ebben az ügyben is ő a hunyó!
kkalman
Mire az OLAF is megmozdul, és valamilyen eredményt tud felmutatni, hogy annak következménye is lesz, addig kilopják az országból a maradékot is.
bakegya
A SIMICSKÁT IS FELJELENTHETNÉK-az sikeresebb eredményekkel járhatna-szegény lajost ne várjuk meg míg teljeSEN KISEMMIZIK.
mate03
@kkalman: Sajnos már maradék sincs! A következő kormány ha lesz,kösse fel a gatyáját és végre csináltasson egy valódi elszámoltatást! Mert ha nem,Magyarország mint olyan,megszűnik! Az atom program miatt az Oroszok kárpótlásként,meg kapják az országot!
kukac50
Orbán csak a rokonokat és barátokat helyezi előre, Nekik kell nyerni, ha nem győzik a munkát alvállalkozóknak adnak belőle féláron. Amit vagy kifizetnek vagy nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.