A külföldi sajtónak is van véleménye a „magyar nagyfalról”, amivel a migránsoktól védené az országot Szijjártó Péter.

A Reuter szerint a hidegháborús állapotokat idézi, többek között a berlini falat, mely egykor nyugat és kelet határát jelentette, és elzárta Magyarországot a kapitalista államoktól. A lap úgy véli, az EU nem fog örülni a határzárnak, ahogyan az emberi jogvédő csoportok sem.

Az AP News nem kommentálja bővebben Szijjártó beszédét, de felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország biztonságossá nyilvánítana minden EU-tag és tagjelölt országot, hogy ne kelljen befogadnia a rajtuk keresztül érkező menekülteket, holott az Európai Unió szerint bizonyos országok, például Görögország és Szerbia nem rendelkeznek megfelelő infrastruktúrával a menekültek befogadásához.

A Telegraph ismerteti az elmúlt évek bevándorlási statisztikáit és összekapcsolja a kerítésépítést a kormány bevándorlóellenes kampányával. Megjegyzik, hogy épp a kampány közepén érkezett a bejelentés, melynek során „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” feliratú óriásplakátokkal tapétázták ki az országot.

A BBC rátapintott a lényegre, amelyről a kormány időnként hajlamos megfeledkezni. Amellett, hogy a britek legnagyobb közszolgálati médiuma felhánytorgatja a plakátkampányt és a terrorizmusra is rákérdező nemzeti konzultációt, valamint szóba hozza, hogy az ENSZ kénytelen volt ellenkampányt indítani a sikeresen beintegrálódott migránsok bemutatásával, kiemeli, hogy mindeközben több tízezer ember hagyja el Magyarországot, hogy az Egyesült Királyságban telepedjen le. Tehát a BBC kitapintotta a nemzeti paradoxont: hogyan lehet a szigetországot elárasztó emigrációs epicentrum Európa legbevándorlóellenesebb országa?

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"hogyan lehet a szigetországot elárasztó emigrációs epicentrum Európa legbevándorlóellenesebb országa?"

Hát úgy hogy egy elmebeteg irányítja az országot.

Foci, stadion, kisvasút, kolbász, szalonna, pálinka, fehérvári huszárok. Egy zavaros elme lázálmai ezek, hogyan is lehetne ez egy normális ország ha ilyen vezetője van. Sehogy. Ja és most már kerítés is, persze nem kolbászból mert a keményen dolgozó kisembereknek még nem lesz jobb 25 évig. Ezt nem én mondom hanem a kurmány második embere lézer annyitisér jános.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@rizs: Hát,,,,sajnos ebben minden benne van.Felesleges "tovább ragozni ".
kukac50
Nem falat kell építeni,hanem állítsák vissza a határőrséget és a katonaságot!
Nem ketreces majmok akarunk lenni,!
rugacs
Két pont között legrövidebb út az egyenes... Szíria, Irak, Irán felől az Unió nyugati országai felé Magyarországon keresztül vezet az út.
Az afrikai menekültek is ezen az úton érkeznek, hacsak nem választják az öngyilkos tengeri átkelést Olaszországba.
Ezek a migránsok nyilván nem nálunk akarnak letelepedni, csak át akarnak vonulni... Ha kevesen érkeznek - és mennek tovább - meg sem érezzük. De mi történik, ha megindul az áradat és jönni fog a több millió? Mint a sáskák, letarolnak mindent, ami az útjukba kerül. Kell ez nekünk? Vagy majd akkor sopánkodjunk ezen, ha már itt vannak?
A másik probléma, hogy ha a nyugatiak megunják az áradatot, bármikor kitehetik a táblát a határaikra, hogy "Megtelt", és akkor nálunk ragad a sok tovább migráló. És nálunk gyülemlenek fel. És az sem kizárt, hogy ha a nyugatnak elegük van a bevándorlókból, majd hozzánk paterolják vissza őket, mondván tőlünk érkeztek hozzájuk! Ahogyan mi a szerbekhez tudjuk visszaküldeni őket. Mert onnan érkeztek.
A fal, meg a határ lezárása ezeket a problémákat igyekszik megoldani és elkerülni! Ennek semmi köze a politikai beállítottsághoz, semmi köze O.V.-hez, ez normális emberi gondolkodás és védekezés. Tök mindegy, hogy a Fidesz, az mszp, az lmp, az együtt vagy a külön-külön, a két vagy többfarkú kutya és egyéb állat párt irányít, ez az egyetlen elfogadható védekezés létezik.
Aki ezt másként látja és még mindig a kormányra mutogat, az vagy tök hülye, vagy a migránsok beépített provokátora, vagy egyenesen a terroristák előőrse.
Aki Én
@rugacs: 19:41 Erről azért hallgasd meg az osztrákokat. Legszívesebben ők is falat húznának a határunkra.
hemami
Azért az mégsem mindegy, hogy az Unió országaiból érkeznek hasonló kultúrájú emberek, akik akarnak és tudnak dolgozni, vagy pedig az arab világból, vagy Afrikából jönnek más kultúrájú, más vallású, stb. emberek. Közülük, főleg, ha papírok nélkül érkeznek, mégis ki és hogyan tudja kiszűrni, hogy ki az üldözött, életveszélyben lévő , ki a gazdasági migráns és főleg, hogy netán ki a terrorista,rossz szándékú ember ? Messziről jött ember, azt mond, amit akar.Magam is messzemenően elégedetlen vagyok a jelenlegi és a korábbi hatalom intézkedéseivel, de ebben a kérdésben nagyon nehéz igazságosan állást foglalni.Sajnálom az igazi menekülteket , de magunkat is sajnálom, ha nálunk is olyan viszonyok lennének, mint sok más nyugateurópai államban, városban, mint amilyenekről olvasunk, hallunk a médiában.Ezt nem szabad megvárnunk.( Egy nem Fidesz-rajongó " nyugger " véleménye.)
Anna Mária
@Aki Én: Az osztrákoknak kezd elegük lenni egyébként a simlis magyarokból, a simlis cégeikből, amelyek nem fizetik ki a szerencsétlen, Magyarországról odaráncigált, a jogaikat és a nyelvet nem ismerő melósokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél