Több szolidaritásra van szükség az Európai Unióban a menekültválság kezeléséhez, mert "ami pillanatnyilag zajlik, az nem igazságos" – mondta a német kancellár vasárnap Berlinben. 

Angela Merkel hivatala nyílt napján a látogatókkal rendezett fórumon elmondta: a jelenlegi helyzet nem igazságos a súlyos nyomás alatt lévő Olaszország és Görögország számára, és az sem igazságos, hogy "csak három-négy ország fogadja be majdnem az összes menekültet".

Németországban a legfontosabb a folyamatok felgyorsítása – emelte ki a kancellár.

A védelemre szorulókat integrálni kell, és azoknak, akiknek nincs joguk a maradásra, meg kell mondani, hogy menniük kell. Ez utóbbi sok nyugat-balkáni menedékkérőre vonatkozik, és a gyorsaságra azért is szükség van, mert ha a gyerekek már iskolába járnak, a családok pedig már az önkormányzati menekültotthonokban laknak, akkor "sokkal nehezebb lesz hazaküldeni őket" – mondta Angela Merkel hírportálok beszámolója szerint.

A legsürgetőbb feladatnak a menedékkérők elhelyezését nevezte. A hideg beálltáig gondoskodni kell arról, hogy "mindenkinek legyen fedél a feje felett, vagy legalább legyen egy meleg sátra" – mondta a kancellár.

Hasonlóan foglalt állást Thomas de Maiziere belügyminiszter is, aki az ARD országos közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy a menekültválság kezeléséhez gyorsaságra, valamint "emberségre és keménységre" van szükség.

A védelemre szoruló, Németországban maradó menedékkérőket "gyorsan integrálni kell, gyorsan meg kell tanítani nekik a német nyelvet és gyorsan munkához kell juttatni őket".

A maradásra eséllyel nem rendelkező többiek esetében pedig tenni kell azért, hogy "gyorsan elhagyják az országunkat" és "eleve kilátástalan" legyen, hogy menedékjogot szerezhetnek. Ez a menedékkérők nagyjából 40 százalékára vonatkozik – mondta a belügyminiszter, kiemelve, hogy az ő esetükben csökkenteni kell a németországi menedékjogi kérelem benyújtására irányuló "ösztönzést, akkor is, ha ez kemény" lépéseket igényel.

A szövetségi kormány szeptember végéig egy sor intézkedésről, köztük törvénymódosításokról dönt. "Új utakra kell lépnünk, hogy megfelelhessünk a kihívásnak" – mondta Thomas de Maiziere, megjegyezve, hogy "elég sok pénzről is szó van".

Hangsúlyozta, hogy a terhelhetőség határairól is beszélni kell, mert Németország ugyan elbírja az idén érkező, várhatóan 800 ezer menedékkérő jelentette terheket, "de tartósan ez nem lehet perspektíva".

A szövetségi belügyminiszter elismerte, hogy Németországot váratlanul érte a menekülthullám, ezért a menedékkérőktől türelmet kell kérni, mert ekkora feladattal "még a jól szervezett Németország is nehezen birkózik meg".

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Összefoglalva egy mondatba: Halovány lila gőzük sincs, mit kellene tenni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@varirmag: Ha neked jo, akkor maradj is ott es ne valtoztass rajta! Idaig 500000 elment, nekik nem tetszett. Es ne beszeljetek bele az EU, NO meg Merkel dolgaiba. Viszont a milliardok azok kellenek ugye? Aki a penzt adja, annak van joga beleszolni, igy van ez minden iskolaban, munkahelyen vagy mashol... Az eszt es jo tanacsaidat a beleszolasokrol pedig osztogatsd zsel es hasonlo eszmetrasidak, aki csak arrol tudjak beszelni mi van NO-ban, Franciaorszagban vagy Angliaban, mit gondol az ottani lakossag. Mert ismer 2 embert akik ott laknak...
teuton
@Zsoel: Az a magyar kultura szol belöled amelyik leszolja az azsiait? Magyar nyelvböl bizonyara 5-öd volt... Keleten lakom, a kisvarosunkban 380 menekült el! A többi külföldin felül!!! A varos lakossaganak 8%-a külföldi! Termeszetesen vannak mindenütt nacik es fasisztak, MO-on a kormanypartban is, nalunk is, de ha nem csak a kurucinfot olvasod, akkor a nemet közteveböl azt is lathatod, hogy az ellentüntetök 10-20 bvagy 50szeresen vannak a nacik ellen! A tovabbi diskurzusra a te kulturalt europai stilusodban pedig nem tartok igenyt, vilagosan kitünik belöle az uszito es gyülölködö hangnem amit a kormanyod kepvisel. Az eröszak es gyülölködes mindig a diktaturak es az azt istenitök eszköze volt, semmi köze a demokraciahoz.
senkifia68
Valamit gyorsan tisztáznunk kellene! Ezeknek eszük ágában sincs itt maradni! Angliába és Németországba mennének! Az EU migrációs törvényei szerint abban az országban kell kivárniuk a beutazási engedélyt, ahol beléptek az EU területére. Mondjuk nálunk!

Csakhogy a németek minden nyilvánvaló média hazugság ellenére szigorúan szelektálnak! (az angolok és a franciák is) Még pedig nem elsősorban humanitárius, hanem üzleti alapon. Foglalkozása, képzettsége, szakmai gyakorlata alapján. Persze mehetnek a nők és a gyerekek (csak kicsit később, ha már az előbbieket rendbe rakták)

A többi pedig marad ott ahol van, aztán majd a tranzitország visszaszállítja ahonnan jött. Ha tudni, hogy honnan és ha addigra nem szökik meg a tranzit állomásról.
Ha ott várakozik abban sincs sok köszönet, mert egyre többen jönnek és egyre agreszívabbak...

Nem baj! Majd a brüsszeli és a berlini lapok döbbenetes hírekben számolnak be a magyarországi tranzit állomások kitört lázadások brutális leveréséről.
libellle
@Desischado: Azon lehet változtani De nem azokat a szerencsétleneket kell marni akik fejére hullanak a bombák amit putin küld nekik
varirmag
Németország várja őket. Vagy mégsem ??? Naponta gyujtják fel a migránsoknak kinézett
épületeket.
Merkel ezt nem látja ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.