Blöffnek nevezte a Die Welt című német lap információját csütörtök délutáni brüsszeli sajtóértekezletén Orbán Viktor miniszterelnök arról, hogy az Európai Bizottság 54 ezer menekültet telepítene át Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba.

A kormányfő szerint brüsszeli tárgyalásain erre vonatkozóan semmilyen szám nem hangzott el.

Nem menekültkérdéssel állunk szemben Európában, az illegális bevándorlók között sok a menekült, de még többen vannak, akik nem azok

- folytatta Orbán. Sokan nem a háború vagy az üldöztetés elől menekülnek, hanem egy jobb élet reményében indulnak útnak Európa felé. Egyre nő azoknak a bevándorlóknak a száma, akik nem háborús övezetből jönnek, és korlátlan az utánpótlás – közölte sajtótájékoztatóján a magyar kormányfő, aki az európai migrációs válságról tárgyalt Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel.

Orbán blöffről beszélt Brüsszelben

Orbán Viktor szerint nyilvánvalóvá kell tenni, hogy nem érdemes a jobb élet reményében elindulni Európába.

Ha az ide érkező illegális bevándorlók nem háborús övezetből jönnek, akkor nem fogják megkapni a lehetőséget, hogy az öreg kontinensen találjanak otthonra – mondta a kormányfő.

Schengen forog kockán

Az Európát sújtó menekültválság következtében a schengeni megállapodás, az Európán belüli szabad mozgás forog kockán. 

Schengent meg kell védeni – hangsúlyozta a miniszterelnök, utalva arra, hogy annak esetleges kudarca ellentétes lenne az európai és a magyar érdekekkel, az európai értékekkel.

Hasonlóan fontosnak nevezte a dublini egyezmény betartását is. Mindennek kikényszerítése a magyar állam kötelessége.

A kvótarendszer illúzió

Illúziónak nevezte az illegális bevándorlók tagállamok közötti "elosztására" az Európai Bizottság által javasolt kvótarendszert Orbán Viktor.

Közölte: azt mindenki meghívásnak venné, és azt közvetítené az Európába indulók számára, hogy be tudnak jönni a kontinensre. 

Erkölcsileg nehéz kérdésnek nevezte a kvótarendszert. Mint mondta, a kvótarendszer nem megoldás, és ezt még azok a vezetők is tudják, akik ezt javasolják.

A megoldást a határok védelme jelenti, amely minden ország kötelessége.

Mint hangsúlyozta, arról már senki nem beszél, hogy a kvótarendszer bevezetése nyomán majd kevesebben fognak jönni, és az is kérdéses, hogy miután szétosztották a menekülteket, miként lehet kikényszeríteni azt, hogy az adott tagállamban maradjanak.

Európa végét jelenti, ha minden illegális bevándorlót beenged

Keresztény kötelesség, hogy ne keltsünk beválthatatlan reményeket. Világossá kell tenni, hogy olyan országokból, ahol nincs háború, nem tudjuk befogadni az érkezőket – közölte sajtótájékoztatóján a kormányfő, aki délután az európai migrációs válságról tárgyalt Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel is.

Orbán Viktor hozzátette, eljön az idő, amikor tízmilliók fognak megjelenni Európa határain, ha az európai vezetők továbbra is azt az üzenetet küldik, hogy a kontinens országai készen állnak arra, hogy mindenkit befogadjanak.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Tehát saját szokásairól ( blöffröl ) beszélt,
a bólogató kis pincsikéje társaságában !!!
Az EU-ban már akkor sem hisznek neki,
amikor kérdez !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kicsoda az igazság
@paolo006: Jézusnak más a véleménye : Azt mondja neki:..." Boldog vagy, ha szidalmaznak, és háborgatnak tégedet és minden gonosz hazugságot mondanak ellened én érettem. Örülj és örvendezz, mert a te jutalmad bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előtted voltak"...( Mát.5., 11-12)

Szerintem ő Isten küldöttje, s ha te ellene harcolsz( a nyelveddel), végső soron Isten ellen harcolsz. Az meg nem egy bölcs dolog, gondolhatod, hogy ki fog a végén alul maradni. Az Istennek inkább az lenne kedves, ha nem harcolnál ellene, hanem ezzel a vehemenciával Őt keresnéd, hogy tudnál a bűneidre bocsánatot nyerni,hogy a pokoltól, örök kárhozattól megmenekülnél, hogy megismernéd Istennek életedre vonatkozó csodálatos tervét-amit az eddigi, Isten akaratával ellentétes életvezetésed miatt nem ismerhettél meg.

Legyen szép napod!
kicsoda az igazság
@Horizont: Bocs, a mieink legális uniós állampolgárok, mi az Unióban itthon vagyunk, mi vagyunk az Unió, mi oda megyünk az Eu.-ban ahova akarunk, vagy tudunk.
A családtagoknak mindig többet szabad mint a vendégeknek.

Azt hogy Orbán Viktor mennyi csődtömeget hozott össze, lehet elemezni: biztosan vannak haszonélvezői és vannak kárvallottjai. A következő ( remélem lesz) szabad választáson
ki lehet fejezni kit szeretnénk miniszterelnöknek.

A szíriai, afganisztáni, pakisztáni menekültek olyan kultúrából jönnek-az iszlámból-,amely kultúra alacsonyabb rendűnek, s így legyőzendőnek tartja a mi kultúránkat.

Az emberiesség nevében segíteni kell! Minden elismerésem Gyurcsány Ferencé.

Segítsünk, mert a menekültek is emberek, Isten képére és hasonlatosságára lettek teremtve, nekünk is vannak gyerekeink, akik végképp nem tehetnek semmiről, de ne legyünk naivak, ne legyünk ostobák.

Meg kell találni európai szinten a segítés azon módját, és mértékét amivel még nem szolgáltatjuk ki magunkat a lehetséges ellenséges szándékoknak sem rövid,sem hosszútávon.
paolo006
@kicsoda az igazság: ateista vagyok, de semmi bajom nincs azokkal akik hisznek Istenben. Csak azokkal akik a saját zsebük tömésére használják mások hitét és hiszékenységét. Ez az ember nem Isten küldötte csak egy egyszerű csaló és szélhámos, aki a benne bízókat fosztogatja. Ahhoz, hogy higgy és hited tiszta és töretlen legyen nincs szükséged sem papokra sem pedig szekta vezérekre. Gondolom az őszinte tiszta önzetlen hit eljut Istenhez nélkülük is és egy hívőnek csak ez kell, hogy célja legyen.
kicsoda az igazság
@paolo006: Ennek az Isten emberének a szolgálata az élete értelmét , boldogságát, egészségét adta vissza nagyon sokaknak, másoknak az élete kiteljesedését segítette elő: pl. az egyik legjobb magyar futballistáét. Sokan hálásak Istennek is, és neki is, ezt anyagiakban is sokan kifejezik. Ez a gyakorlat a bibliával is összhangban van:..." méltó a munkás az ő jutalmára"..

Kell, hogy egy hitgyakorlatnak legyen valami objektív mérőzsinórja, amihez lehet viszonyítani, hogy csináljuk jól. Szerintem ez a mérőzsinór a Biblia. Olvasd! Kezdd a János evangyeliomán, aztán a többit.

Szerintem, jelen pillanatban relevans információk, tapasztalatok, élmények híjján vagy, emiatt nem tudod helyesen megközelíteni ezt a kérdést.

" Kezdetben volt az Íge( információ (-kiegészítés tőlem-)),és az Íge volt az Istennél és Isten volt az Íge"...(Ján. 1., -1)
paolo006
@kicsoda az igazság: nem célom, hogy vitatkozzak és nem tisztem, hogy meggyőzzelek. Gyermek koromban nagyon sokszor elolvastam a bibliát, mert nagyanyám mélyen vallásos volt és a Vele töltött idő a hit és Isten megismerésének jegyében telt el. Ennek ellenére az én világ látásom más irányt vett. Nem bízom és nem is hiszek a csodákban, úgy gondolom mindenre van e világi megoldás, magyarázat. Mint ahogy arra is, hogy Isten szolgája miért milliárdos és miért nem veti meg a világi javakat. Ha ezt racionálisan végig gondolod talán nem lesz nagyon bonyolult megértened.
kicsoda az igazság
@paolo006: Örülök, hogy legalább egy szakasz volt az életedben, amikor Istent kerested. Ez alapján bízom benne, hogy lesz még ilyen újra, s kívánom, hogy legyél benne sikeres!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.