Az észt miniszterelnök szerint Oroszország ugyan nem jelent közvetlen katonai fenyegetést egyetlen NATO-tagországra nézve sem, nagyon jó azonban, hogy a NATO elrettentő kapacitást tart a térségben annak érdekében, hogy ez "százszázalékos biztonsággal így is maradjon".

Taavi Roivas, akit pénteken Londonban fogadott David Cameron brit miniszterelnök, a találkozó után a Sky News brit hírtelevíziónak hazája és Moszkva viszonyáról azt mondta: nagyon nehéz baráti kapcsolatokat ápolni egy olyan országgal, amely két másik európai országban is inváziót hajtott végre. Az ukrajnai válság közismert, de nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország 2008 óta Grúzia egyharmadát is megszállva tartja – mondta Roivas.

Hozzátette ugyanakkor: véleménye szerint Oroszország nagyon jól megértette, hogy ha egy NATO-tagállamot is megtámad, az a NATO egésze elleni támadással érne fel. Ez a lehetséges legnagyobb elrettentés, és ehhez hozzájárul az amerikai, a brit és egyéb szövetséges erők "jól látható" jelenléte a kelet-európai térségben.

Határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a NATO régebbi nyugati tagjai megbánták-e az atlanti szövetség keleti kiterjesztését. Taavi Roivas szerint a kelet-európai tagok erősebbé teszik a NATO-t.

Moszkva szíriai beavatkozásával kapcsolatban azt mondta: Oroszországnak szándékában állhat esetleg összekötni a szíriai konfliktust más válságokkal, felajánlva például a Nyugatnak, hogy "kössünk alkut Szíria ügyében, és felejtsük el Ukrajnát". Roivas szerint a Nyugatnak nem szabad belemennie ilyesmibe; a szíriai és az ukrajnai válságot továbbra is külön-külön kell kezelni, és egészen addig fenn kell tartani a szankciókat Moszkvával szemben, amíg Ukrajna területi integritása helyre nem áll.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.