A németországi Szász-Anhalt tartományban dolgozó gimnáziumi tanárok szakszervezetének (PHVSA) vezetői eltanácsolják a német diáklányokat a muszlim vallású férfiaktól.

Az egykori NDK területén fekvő, 2,2 millió lakosú tartományban működő pedagógus-szakszervezet Gymnasium in Sachsen-Anhalt (Gimnázium Szász-Anhaltban) című lapjának legutóbbi számában az érdekképviselet elnöke és elnökhelyettese, Jürgen Mannke és Iris Seltmann-Kuke Menekültvita – megkövetelendő az igazodás alapértékeinkhez címmel közölt vezércikket, amelyben egyebek között úgy vélekednek, hogy "Németországot teljesen elözönlötték a bevándorlók".

Van igényük a szexualitásra

Hozzátették, hogy "sok fiatal, erős, többnyire muzulmán férfi" érkezik az országba.

Megjegyezték: "Teljesen természetes, hogy ezeknek a gyakran képzetlen fiatalembereknek is van igényük a szexualitásra".

"Már most lehet hallani sok helyről ismerősökkel folytatott beszélgetésekben, hogy előfordul szexuális zaklatás a mindennapi életben, legfőképpen tömegközlekedési eszközökön és szupermarketekben" – ismertették értesüléseiket.

Eltanácsolja a német lányokat a muszlim férfiaktól egy tanárszakszervezet

Úgy vélték: "felelősségteljes pedagógusként" fel kell vetniük a kérdést, miként "tudjuk úgy felvilágosítani 12 éves kortól fiatal lányainkat, hogy ne bocsátkozzanak felszínes szexuális kalandba" ezekkel a "bizonyára gyakran vonzó muzulmán férfiakkal".

A Bild című lap online kiadásában pénteken megjelent beszámoló szerint a szakszervezeti vezetők írása felháborodást keltett bizonyos politikusok körében. A tartományi kormány kulturális minisztere, Stephan Dorgerloh, a konzervatív CDU-val kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a Mitteldeutsche Zeitung című lapnak azt mondta, szerinte a szakszervezet "felerősít pletykákat, féligazságokat terjeszt, és furkósbotként használja értékeinket".

"Az uszítással határos"

Az SPD-től balra álló, a tartományi gyűlésben (Landtag) ellenzékben lévő Baloldal tartományi szervezetének vezetője, Birke Bull úgy vélte, a szakszervezeti vezetők írása "az uszítással határos".

Az ugyancsak ellenzéki Zöldek Landtag-frakciójának vezetője, Claudia Dalbert annak a véleményének adott hangot, hogy az írás "színvonala a földszintet sem éri el, és erősíti az előítéleteket és a szélsőjobboldalt".

Jürgen Mannke visszautasította a bírálatokat. A Mitteldeutsche Zeitungnak azt mondta, hogy a vezércikk nem "rasszista ellenérzéseket" erősít, hanem a szakszervezet aggodalmait fejezi ki, és az igazságot tartalmazza. "1989 előtt sem hagytam, hogy befogják a számat, és most sem hagyom" – hangoztatta a PHVSA elnöke.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Feraj49
Tessék kötelezővé tenni a a "Lányom nélkül soha " című amerikai film megnézését . Majd megtudják mi vár rájuk ! Egyébként a magyar lányokra is ez vonatkozik.Igen is kell a figyelmeztetés,ami oly sok esetben "süket" fülekre talál. Édes mázos szavak és már "dől" is a lány. Politikus bajkeverőknek meg csak a HATALOM kell,amiért mindenre képesek .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cucika
Szerintem a mai német lányok már igényesebbek, mint harminc évvel ezelőtt. Azért nem árt a felvilágosítás. A muszlim férfiak nem az önmegtartóztatásukról híresek. Elvileg már évek óta menekülnek és rengeteg az apró gyerek, a terhes nő tehát nem a felelős gyermekvállalásról szól a fáma.
libellle
Ez abszolut nem stimmel, mármint a hir. Ezt egy gymnasium igazgatója mondta és pont a szervezet kért ezért bocsánatot. Egyébként, az állampolgárságot pont ilyen esetben nem adják könnyen. Összeházasodhatnak ahogyan akarnak. Az állampolgárságra van egy idö amit ki kell várni. Ezenkivül àllandó kontroll alatt vannak pont az ilyen "házasságok" Az állampolgárság pedig mindig visszavonható.
katalin70
Kár, hogy nálunk inkább összeültetik az iskolákban a lányainkat a több száz éve itt élő, de integrálódni sosem tudó "migransokkal"...Mennyi idő kellene,hogy beilleszkedjenek?!Vagy legalább elfogadhatóan viselkedjenek? Mit akarhatnak a németek ezektől?!?!?!?
Feraj49
@katalin70: ma 00.26. Az Iszlámosok nem akarnak Európai szemlélet alapján élni,mert a vallásuk-amit férfi alapított "anno"- nagyon " férfi centrikus" ./ a férfi "szinte" bármit megtehet egy nővel,a hatóságok mégsem,vagy csak látszat intézkedéseket tesznek./
Freewolf
Uszítás, ha védekezésre szólítanak fel? Melyik liberális barom tud ilyet kitalálni?
Strong
ha valaki elfogadja az iszlám hitet, akkor természetesen mohamedet példaképnek tartja.

mohamednek rengeteg szexrabszolgája volt akkoriban, (most az isis hurcolja el a lányokat ilyen célból)
Aisáról pedig (mohamed felesége) nem is beszélve, akit 6 évesen vett el, és 9 éves korára már aktív szexuális életet élt vele...(mohamed ekkor kb. 50 volt)

mondanám rájuk, hogy állatok, - de az állat nem aberrált, szexfüggő legalább...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.