Ismét összecsapások voltak az észak-franciaországi Calais-ban kedden este migránsok és a tábor környékére kirendelt mintegy 250 rendőr között. A táborban mintegy 4500-an várakoznak arra, hogy átjussanak Nagy-Britanniába.

Ez volt az egymás utáni harmadik éjszaka, hogy konfliktus alakult ki a rendőrök és a migránsok között, jóllehet a belügyminisztérium "sokkal nyugodtabbnak" ítélte meg a szerdára virradó éjjelt az előző két éjszakához képest.

A feszültség este fél 11 órákor kezdett kiéleződni, amikor a tábor bejáratánál a migránsok sértegették a rendőröket, majd kavicsokkal dobálták meg őket. A rendőrök először könnygázzal válaszoltak, majd vízágyúval oszlatták szét a kisebb csoportokban gyülekező migránsokat és oltották el a falemezekből rakott tüzeket.

A belügyminisztérium szerint a rendőrség szerdára virradó éjjel hatvan könnygázt használt, míg az előző összecsapásokkor átlagosan háromszázat, és akkor több sérültről is érkeztek hírek. Kedden este senki nem sérült meg.

A rendőrség szerint az összecsapások azért robbantak ki, mert a migránsok csoportosan próbálják akadályozni a kikötő felé vezető gépjárműforgalmat az útra dobált tárgyakkal, majd a kialakuló dugóban megpróbálnak feljutni a teherautókra, amelyek az Angliába tartó kompokra igyekeznek. A belügyminisztérium szerint ugyanakkor szerdára virradó éjjel már senki nem próbált meg felmászni a kamionokra.

A rendőri szakszervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy a héten történtek először összecsapások a rendőrök és a migránsok között. Fabienne Buccio megyei prefektus a No Border nevű globalizációellenes szervezet aktivistáit azzal vádolta meg, hogy "ők szervezik az összetűzéseket, ők adnak a migránsoknak eszközöket ahhoz, hogy nekimenjenek a rendőröknek".

A prefektus szerint az erőszak erősödése részben azzal magyarázható, hogy az elmúlt három hétben egyetlen migránsnak sem sikerült átjutnia Nagy-Britanniába, noha éjszakánként átlagosan még mindig mintegy háromszázan próbálkoznak ezzel. A La Manche-csatorna alatti alagút bejáratánál és a kikötő környékén ugyanis megerősítették a rendőri védelmet. A környéken mintegy 1200 rendőr teljesít szolgálatot, védik a létesítményeket, rendet tartanak a táborban és a 75 ezer lakosú kisvárosban. Ugyanakkor a városszéli volt szeméttelepen spontán módon kialakult, de a hatóságok által megtűrt sátortábor fokozatosan növekedett.

Két héttel ezelőtt még mintegy 6 ezren éltek itt elfogadhatatlan higiéniai körülmények között. A francia belügyminisztérium hétfőn azt közölte, hogy negyedével, mintegy 4500-ra csökkent az elmúlt hetekben a Nagy-Britanniába való átjutásra itt várakozó migránsok száma. Azok, akik lemondtak a további próbálkozásról, elfogadták, hogy országszerte kijelölt központokba helyezzék el őket a menedékkérelmeik elbírálásának idejére. A hatósági fellépések eredményeként a múlt héten mintegy ezer ember hagyta el a sátortábort, és további áthelyezések várhatóak a héten a tárca szerint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.