Itt a válasz a magyar GDP-adatra: a román bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet. A gyorsjelentés szerint a növekedés a kiigazított érték szerint is 3,7 százalék volt a vizsgált időszakban.

A harmadik negyedévben a lesajnált román gazdaság teljesítménye 1,4 százalékkal javult az előző három hónaphoz képest. Éves összevetésben a harmadik negyedévben a román GDP 3,6 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik negyedévhez képest.

Az első negyedévben a román gazdaság 4,3 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest, a második negyedévben pedig 3,4 százalékkal.

Az előző negyedévekhez képest az első negyedévben is 1,4 százalékos növekedést jegyeztek, akárcsak a harmadik negyedévben, a második negyedévben pedig stagnált a román gazdaság teljesítménye az első negyedévhez mérten.

2013-ban 3,4 százalékkal nőtt a román GDP, tavaly a növekedés 2,8 százalék volt.

Az idén a román kormány hivatalosan 3,4 százalékos gazdasági növekedést remél, de a román nemzeti bank kormányzója és más elemzők sem tartják kizártnak a 4 százalékos növekedést.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ennek a kormánynak semmi sem kínos, hazudnak reggeltől reggelig
csakhogy a tények egészen mást mutatnak !
Igaz,ők nem építettetek ennyi stadiont, milliárdokért fűtött gyepet,
inkább a növekedésre koncentrálnak hiszen volt ott ( is) egy elmebeteg stadionépítő
és csak meg kell nézni, milyen állapotban van ma !
Ez meg a ráadás 24.hu/fn/gazdasag/2015/11/10/a-roman-cegek-elcsabitjak-a-magyar-kozmunkasokat-maris-beindult-az-ingazas/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.