Navracsics Tibor távollétében fogadhatták be a hazánk ellen eljárást követelő polgári kezdeményezést – írja az Index.

Politikai döntés született az Európai Bizottság biztosi kollégiumában arról a polgári kezdeményezésről, amely arra kérné a Bizottságot, hogy indítsa el Magyarország ellen „hetes cikk szerinti eljárást”.

Az "Ébredj Európa" elnevezésű kezdeményezés felhívása szerint az Orbán-kormány sorozatosan megsérti a jogállamiság alapvető elveit.

"Nehezemre esik elfogadni, hogy egy ilyen döntést az egyetlen olyan kollégiumi ülés napirendjére kellett kitűzni, amelyről hiányoztam az elmúlt két hónapban, anélkül, hogy előtte konzultáltak volna velem"

 – írja Navracsics Tibor az Index birtokába jutott levélben. A EP-képviselő nem tudott jelen lenni az ülésen, mert egy másik tanácsülésen vett részt Brüsszelben.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
A címlapfotó a vezérröl FÉLELMETES !!! Olyan graz-i tablókép ...:-((((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
@F_Viktor: "@Szókrakész: Pöcsfej, az alapkérdésem még mindig adott, amíg nem vagy a témában egy picikét is vitaképes, addig előttem káros vagy a társadalomra, mint az atomhulladék!"

"Én európainak, demokratának vallom magam, azaz értékrendem!" sic F_Viktor

És mindezt európaiasan, demokratikusan, értékrendesen írod, igaz?
F_Viktor
@Szókrakész: Tudod elv társ, amilyen az adjon Isten, nálam olyan a fogadj Isten!
DE ma már egyszer leírtam:
"Mivel megvetem a hazugokat, így természetes, hogy személyeskedő mondatok is be-becsúsznak."
Szókrakész
@F_Viktor: Most már késő hypózni magad!
F_Viktor
@Szókrakész: Szippantós mikor csapolt le utoljára? Maxon van a híg trágyalé a koponyaüregedben!
rugacs
@F_Viktor: A hozzád hasonló európai "demokraták" teszik éppen hadszíntérré Európát! Olyanok, akiknek nincs hazája, így azokét akarja tönkretenni, akiknek van! Olyanok, akik sértett mellőzöttségük miatt Magyarországot támadják, annak lakosságát akarják tönkretenni, hiszen tettükkel nem a vezetőket sújtják (azoknak semmivel sem lesz rosszabb), ám a lakosságnak annál inkább. Azoknak az embereknek lesz sokkal rosszabb, akik esetleg nem is politizálnak, akik semmiről sem tehetnek, akik semmi rosszat nem tettek a mocskolódók ellen!
Azok, akik panaszt tettek az ország ellen, rohadék szarrágó hazaárulók, akiknek én soha semmi rosszat nem tettem, de az én életemet is tönkre akarják tenni!
Ezért ha lehetőségem nyílik rá, ki fogom nyomozni, kik ők, és a mocskos képüket mindenhova eljuttatom, hogy ha valaki az utcán felismeri őket, akkor köpjön a pofájukba. Szívesen elintéznék részükre egy jó kis lincselést is, hála gyanánt!
Szóval ha te is ilyen köcsög hazátlan hazaáruló európai "demokrata" vagy, ugyan ez vár rád is!
Ha jól emlékszem, te vagy az az "egyetlen pártot sem támogató" pályázatíró, aki a baloldal idején jól élt - vajon miért? - és a Fidesz érában nem kapott munkát.
Felettébb érdekes... a pályázatíró cégekre éppen nem jellemző a pártsemlegesség..., főleg ha az egyik idején sikeres a másiknál csődbe megy... Na ennyit a szavahihetőségedről...
F_Viktor
@rugacs: Írod:
"A hozzád hasonló európai "demokraták" teszik éppen hadszíntérré Európát!"

Európában csak Magyarországon léteznek ellenségek, többi részén békében élnek a népek. Még a terrorizmust is tudják kezelni!

Írod:
"Olyanok, akik sértett mellőzöttségük miatt Magyarországot támadják, annak lakosságát akarják tönkretenni, hiszen tettükkel nem a vezetőket sújtják (azoknak semmivel sem lesz rosszabb), ám a lakosságnak annál inkább."

Téves a következtetésed, a magyaroknak egyetlen ellensége van, maga a kormánya!
Mert azzal, hogy Orbán Magyarországot fokozatosan kivezette az EU-ból, azzal a magyar népet sújtja.

Írod:
"Azok, akik panaszt tettek az ország ellen, rohadék szarrágó hazaárulók, akiknek én soha semmi rosszat nem tettem, de az én életemet is tönkre akarják tenni!
Ezért ha lehetőségem nyílik rá, ki fogom nyomozni, kik ők, és a mocskos képüket mindenhova eljuttatom, hogy ha valaki az utcán felismeri őket, akkor köpjön a pofájukba. "

Nem kell nagyon keresgélned:
"Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett."
24.hu/fn/gazdasag/2006/10/25/orban_elzarna_unios_penzeket/

Azt viszont el kell fogadnod, hogy az EU-ban betelt a pohár, nincs szükségük olyan családtagra, szomszédra, aki képtelen a beilleszkedésre, képtelen betartani a ratifikált törvényeket, bomlasztásával idegen érdekeket képvisel, saját adófizetőik euró milliárdjait lopja szét.

Írod:
"Szívesen elintéznék részükre egy jó kis lincselést is, hála gyanánt!"

Hajrá! De ne a TEK oldalán szervezd meg az akciódat :-)

Írod:
"Ha jól emlékszem, te vagy az az "egyetlen pártot sem támogató" pályázatíró, aki a baloldal idején jól élt - vajon miért? - és...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.