Ha nem sikerül rövid időn belül biztosítani a külső határokat, veszélybe kerül a szabad mozgást biztosító schengeni övezet – mondta Donald Tusk, az uniós tagállami csúcsvezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke vasárnap Brüsszelben, az EU-török csúcstalálkozóra érkeztekor adott nyilatkozatában.

Erős határellenőrzés nélkül Schengen szétesik – vélekedett. Szerinte a törökökkel való megállapodás önmagában nem elégséges ugyan a migrációs válság kezeléséhez, de Törökország a kulcsszereplők egyike.

A csúcstalálkozón új lendületet fog kapni az EU-török közeledés, ami nem csak a migrációs válság megoldását segíti, hanem azt is, hogy Törökország közelebb kerüljön Európához – emelte ki Tusk.

Jean-Claude Juncker, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézménynek, az Európai Bizottságnak az elnöke – szintén érkezési nyilatkozatában – úgy fogalmazott, hogy "maximális határbiztonságot" várnak Törökországtól. Meglátása szerint az unió tagállamai egyetértenek abban, hogy a bevándorlást a legális módszerekre kell korlátozni.

Angela Merkel gyümölcsöző tárgyalást vár Törökországgal, és bízik abban, hogy az EU együtt tud majd működni Törökországgal. A kancellár szerint Németország elkötelezett a legális migráció mellett, az illegális migrációt megszüntető akcióterv pedig sikerülni fog. Merkel megállapodást remél abban is, hogy Törökország emberhez méltó körülményeket biztosít az Európából visszaküldött menekülteknek. Mindennek ellentétele lehet a vízumliberalizáció.

Az EU-török csúcs előtt megelőző tanácskozást tartanak azon országok képviselői, amelyek hajlandóak menekültkontingens átvételére Törökországtól.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
a lengyelek egyébként mennyit szoktak lopni úgy átlagosan az eutól, ha ennyire támogatják?
nincs időm megkeresni.
Peller Anikó
Ez a Tuskó nem a kerítés ellen kampányolt még alig egy hónapja? "nem hajolhatunk meg a populizmus és az idegengyűlölet előtt"

Most már nem populizmus? Most már nem idegengyűlölet a határok védelme?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.