Két évre megszűnhet a schengeni övezet és visszaállhat az uniós országok közötti határellenőrzés – erről tárgyalnak pénteken az EU-belügyminiszterek.

Egy kiszivárgott EU-javaslat szerint két évre visszaállítanák az uniós tagállamok közötti határok ellenőrzését – írja az Euobserver.com, amelyet a hvg.hu idéz.

A jelenlegi szabályok szerint a tagállamok legfeljebb ideiglenesen, és legfeljebb hat hónapra állíthatják vissza a határőrizetet. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Luxemburgból kiszivárgott tervek szerint azonban ezt az időszakot akár két évre meghosszabbíthatóvá tennék, amennyiben olyan rendkívüli helyzet áll elő, amely a közrendre és a belbiztonságra komoly fenyegetést jelentenek.

Két évre visszaállhat a szigorú határellenőrzés Európában

A Financial Times szerint pénteken erről tárgyalnak majd az EU-s belügyminiszterek.

A Euobserves cikke idézi az essexi egyetem EU- és emberijog-professzorát, Steve Peerst, aki szerint a tervezet megfogalmazása arra utal, hogy a két évre visszaálló határellenőrzést az EU egész területén alkalmaznák. Vagyis lehet, hogy nem minden uniós belső határszakaszon lesz ellenőrzés, de a lehetősége fennáll majd ennek is.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
@Szókrakész: Igen és visszaállították volna a Császárságokat és az Osztrák-Magyar monarchiát is I. Alsó és Felcsúti Orbán Viktor uralkodásával! Hitlernek is volt egy ilyen titkos terve, hogy a háború megnyerése esetén bennünket visszaküld az őshazánkba a mongol pusztákra, de Sztálin atyánk beleszólt! :-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
keresztapa
Már ép ideje volt észlelni a határok hiányát, a mindent szabad, szabadság elmélet liberális tudathasadásos pártolói feladták a rend, fegyelem, szervezettség, meglétét egy nemzet állam által való elfogadottságát, mert a szabadság érzetüket korlátolta, a rend, a biztonság a törvény!
keresztapa
Az Európai Unió, mint biztonsági
térség nem szervezeti monopóliumokkal építhető ki és tartható fenn, hanem a nemzetek
egymás iránti bizalmán és egymásért – közös érdekekért – vállalt felelősségen alapszik.
A biztonságért dolgozóknak olyan szemlélettel, tudással és képességekkel kell rendelkeznie,
amely az uniós polgár érdekeit képviseli, cél- és feladatorientált, hatékonyan együttműködik
a világméretű biztonsági kihívásokra adandó uniós szintű megoldásokban.
A megoldásokban prioritással kell figyelembe venni, hogy a személyek szabad mozgása,
amelyet a Szerződés rögzít, az európai integráció egyik legkézzelfoghatóbb és legsikeresebb
vívmánya, és egyben a polgárok egyik alapjoga.
keresztapa
Az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem elleni küzdelmet elő kell
segítenie a külső határok forgalomellenőrzés és őrizet révén történő igazgatásnak. Mindezek
mellett meg kell őriznie a tagállamok belső biztonságát, közrendjét, közegészségügyét és
nemzetközi kapcsolatait fenyegető veszélyeket. Nem csupán azoknak a tagállamoknak az
érdeke az eredményes határellenőrzés és ezzel együtt az illegális migráció kockázatának
minimálisra csökkentése, amelyek külső schengeni határokkal303 rendelkeznek, hanem
valamennyi olyan tagállamé, amely megszűntette az ellenőrzést a belső határain, ugyanis a
belső határellenőrzés eltörlésével a schengeni terülten belül, nem csak az Európai Unió
polgárai, hanem a harmadik országbeli állampolgárok is szabadon mozoghatnak.
keresztapa
számos más dél-európai ország Orbánhoz hasonló szellemben kívánja védelmezni saját hazájának érdekeit. Okkal. A Frontex adatai szerint tavaly 276 ezer illegális bevándorló érkezett az EU területére, ami a 2013-as évben mért 107 ezres szám két és félszerese. Ebből Magyarországon keresztül legalább 45 ezer fő érkezett az EU területére. Minden évben több tízezren veszhetnek a tengerbe a Földközi-tengeren miközben Olaszország partjai felé, és naponta több száz bevándorló csap össze a spanyol hatóságokkal a két észak-afrikai enklávé, Ceuta és Mellila körül felhúzott több sávos szögesdróttal, éjszakai kamerákkal ellátott kerítésrendszerén.

A kialakult helyzet miatt a spanyol kormány 2014 decemberében szigorított a határőrizeti szabályokon, amely gyakorlatilag jogalapot teremt a csoportosan érkező illegális migránsok „határon történő visszautasításhoz” Ceuta és Melilla városoknál. Olaszország pedig befogadó állomások létesítését kezdeményezte észak-afrikai országok területén, amely tervet az AP szerint Franciaország, Németország és Ausztria támogat.

Tehát megint kiderült, hogy a Nyugat is ugyanazt csinálja, mint mi, csak őket senki sem veszi elő ezért.
keresztapa
Cameron a jóléti ellátások szigorítása mellett szeretné elérni azt is, hogy az EU-hoz ezután csatlakozó országokra mindaddig ne vonatkozzék a szabad munkaerő-áramlás alapelve, amíg gazdasági fejlettségük nem kerül sokkal közelebb a jelenlegi uniós tagországokéhoz.
keresztapa
Végig olvasva a bal-liberális hozzászólásokat, lenne egy kérdésem minden írogatónak, és a cikk írójának! Kérdésem a következő: az EU országai közötti szabad mozgást szavazták-e meg annak idején a résztvevő országok, vagy pedig azt, hogy bárki bárhonnan bejöhet mindenféle irat nélkül, és azt hazudik magáról, amit akar! Mert tudtom szerint például Ukrajnából, Szerbiából, Oroszországból, stb. nem jöhetnek be útlevél és vízum nélkül, pedig Ők is Európaiak, csak nem tagjai az Uniónak.! Ezek szerint viszont Afrikából, Ázsiából simán jöhetnek minden igazolvány nélkül, elég ha elrebegik hogy Ők Szír menekültek. Nekik jár minden, szállás, élelem segély! Na számomra ez felháborító! Merkel kancellárasszony ha mindenáron ezekkel a migránsokkal akarja letörni a béreket, az az Ő dolga! Adjon majd számot saját népének! De én kimondottak kikelnék magamból, ha a szomszédom hívna néhány száz vendéget, és szét akarná osztani a többi szomszéd között! Ez a véleményem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.