Az Európai Bizottság a jelenlegi Frontex rendszer helyett egy olyan állandó határőrizeti szerv létrehozására készül javaslatot tenni, amelynek jogában állna átvenni az Európai Unió külső határainak őrizetét, akkor is, ha valamely tagállam kormánya ezt ellenzi -tudta meg a Financial Times.

 A londoni gazdasági napilap szerint ez lenne a nemzetállami szuverenitási hatáskörök legjelentősebb átcsoportosítása az euró születése óta.

A lap az általa látott dokumentumokra, illetve EU-illetékesektől származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a bizottság már a jövő héten előterjeszti javaslatát, amelynek alapján a Frontex külső határellenőrzési szervezetet egy új, parti őrséggel kiegészített állandó határőrizeti erő váltaná fel.

Sokkal szigorúbb határőrizetet tervez az EU

(képünk illusztráció)

A Financial Times szerint ennek az egységnek a bevetésében az Európai Bizottságé lenne az utolsó szó. Várhatóan ez lesz az új szabályozás legvitatottabb eleme, ugyanis a brüsszeli bizottság jogköre lenne a határőrizeti egység telepítése egy adott határszakaszra, az új határrendészeti alakulat és parti őrség igazgatási testületének ajánlása alapján. Ez a schengeni térség nem EU-tag országaira, például Norvégiára is vonatkozna.

A tagországokkal konzultálnának ugyan, de a tagállami kormányoknak nem lenne joguk egyoldalúan vétót emelni egy-egy telepítési döntés ellen – áll a Financial Times pénteki írásában.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációügyi biztosa a lapnak kijelentette: a menekültválság megmutatta az EU jelenlegi határrendészeti rendszere, vagyis a Frontex korlátait. Avramopulosz szerint az új határőrizeti egység és parti őrség Schengen megvédését és erősítését szolgálná.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Magyarul...egy olyan felügyeleti és védelmi rendszert akarnak létrehozni egyes uniós emberek ami felhatalnazná " amerikát" hogy azt és akkor védjen vagy támadjon amikor akar vagy ahogy az ő érdekei kivánják.
Mangu
@Csizmás Kond: Én nagyon nem csípem a yenkiket, de hogy jönnek ők ide? Nem NATO határőrségről van szó (egyenlőre), remélem.
Fradigege
Valamit nem értek. Minek ekkora felhajtás, "szegény menekültekkel szemben"? Vagy mégis csak nem jön rosszul, ha mindenki regisztrálva van? Nem védem a zsírmorét, de nem igazán jó a muzulmán. Otthon hagyták az asszonyaikat, nem igazán férnek ide. A család politikát javaslom, nem a mohamedán-iszlám migráns politikát. Szerintem Ízráél mögöttem áll, íly nehéz kérdésben. Libanon, török, jordán tele menekült táborral, Izrael nem. Ennyi. Izraelnek igaza van.
Fradigege
No comment. orbánt más valamiért kapjuk el. Szimplán lop.
Peller Anikó
1. az elsődleges probléma: az olaszok hadihajókkal mennek értük, hogy áthozzák őket a tengeren. Azonnal be kell szüntetni ezt a gyakorlatot. A görögöknél is.

2. az északi államok annyi pénct adnak nekik/hó, amennyit egy nyugdíjas nálunk egy év alatt keres

3. a mergel kitartja a millió vip vendégét, de könyörgöm ne az Eu nyakára. Ha nem férnek a saját háztartásába akkor vigye őket magával a Holdra, halehet hol Napra.

4. kerítés természetesen kell, körbe amit erővel meg kell védeni.

5. aztán pedig összefogdosni aki megnyikkan és kidobálni őket a kerítésen kívülre. Aki nem akar beilleszkedni mehet haza (na ez elég súlyos, mert egyik sem akar beilleszkedni)

6. mindjárt csörög az ébresztővekkerem

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.