Olaszország visszautasítja az Európai Uniónak azt az előírását, miszerint a bevándorlóktól akaratuk ellenére is ujjlenyomatot kell venni akár "erő alkalmazásával – írta a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.

Az Európai Bizottság december 10-én jelentette be, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Olaszországgal szemben a bevándorlók hiányos regisztrációja miatt. Brüsszel szerint Itália nem alkalmazza a júliusban életbe léptett Eurodac rendszert, amelynek értelmében a bevándorlókat az érkezésük utáni első 72 órában nyilvántartásba kell venni. A statisztikák szerint a július és november vége között Olaszországba érkezett több mint 65 ezer bevándorlóból alig 30 ezret regisztráltak. Mindezek után követelte Rómától a minap az Olaszországba érkező bevándorlók kötelező, akár erőszakos regisztrációját az EU az olaszországi migrációs helyzetről közölt több mint tíz oldalas jelentésében, amelyet az olasz sajtó "nem éppen dicsérőnek" minősített.

Az EU további két olaszországi regisztrációs központ (hot spot) megnyitását is sürgette, mégpedig napokon belül a szicíliai Pozzallóban és Porto Empedocléban.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter a lap szerint hangsúlyozta, hogy az olasz törvények az erő alkalmazását csak bizonyos helyzetekben engedélyezik, és – mint fogalmazott – "van, amikor nem lehet túllépni a határt". A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az Olaszországba érkező szíriaiak és eritreaiak ellenállnak a regisztrációnak: nem hagyják magukat lefényképezni, ökölbe szorítják a kezüket, mindent megtesznek az ujjlenyomatvétel ellen.

Az olasz kormány öt dél-olaszországi hot spot megnyitását ígérte. Jelenleg egyetlen működik Lampedusa szigetén. A La Repubblica című olasz napilap értesülései szerint a Pozzallóba és Porto Empedocléba tervezett központ még el sem készült. Matteo Renzi olasz miniszterelnök korábban viszont úgy nyilatkozott, hogy Olaszország bármelyik pillanatban kész további regisztrációs központokat nyitni, ha az EU felgyorsítja a migránsok áthelyezését.

Olaszországnak azt ígérte Brüsszel, hogy a következő két évben mintegy 40 ezer bevándorlót helyeznek át Itáliából más tagállamokba. Az októberben megkezdődött áthelyezésekkel eddig mindössze 160 emigránst szállítottak el Olaszországból. Az érintettek eritreaiak és szíriaiak, Svédország, Finnország, Spanyolország és Franciaország fogadta be őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.