Rendkívül veszélyesnek tartja a Balkán-félszigeten keresztül érkező migrációt Angelino Alfano olasz belügyminiszter, aki a terroristagyanús személyek Olaszországból történő kiutasítását bevált biztonsági intézkedésnek nevezte a La Stampa című napilapban vasárnap közölt interjújában.

Angelino Alfano hangsúlyozta, hogy a balkáni útvonal mindig is "rendkívül veszélyesnek" számított. Kijelentette: egykor a csempészek, most pedig az ember- és fegyverkereskedők, valamint az idegen harcosok haladnak erre.

"A nemzetközi közösségnek és Európának nyitva kell tartani a szemét (...) A Balkán felől érkező veszély tovább erősödhet, nem szabad alábecsülni" – fogalmazott az olasz belügyminiszter. Alfano elmondta, hogy a Szlovéniával szomszédos és Horvátországhoz is közeli észak-olaszországi Friuli-Venezia Giulia tartományban katonákkal és rendőrökkel erősítették meg a határellenőrzést.

Arra a kérdésre, hogy mit vár Olaszország, ha újabb migrációs áradat esetén Magyarország és Horvátország lezárja határait, Alfano azt válaszolta: "senki sem gondolhatja, hogy úgy tartóztatja fel a belépőket, hogy a problémát olyan országokra hárítja át, mint a miénk, amelynek a Földközi-tengeren érkező migráció terhét is viselnie kell". Hozzátette: Líbia egy Olaszországgal szemközt levő "égő vulkán".

Ami a belföldi terrorizmus veszélyét illeti, az olasz politikus úgy látja, hogy Olaszországban a bevándorlás, a társadalom felépítése és a külvárosok helyzete nem hasonlítható a franciaországihoz. Hatékony hatósági fellépésnek nevezte a terroristagyanús személyek kiutasítását Olaszországból. Tavaly 65 bevándorlót utasítottak ki ezen a címen Itáliából. Angelino Alfano hangsúlyozta, hogy abban az esetben is kiutasítanak terrorizmus pártolásával gyanúsított embereket, ha az olasz törvények értelmében az őrizetbe vételük sem lenne minden esetben igazolt.

"Inkább a durva kiutasítás, mint egy fanatikus a városokban" – mondta Angelino Alfano.

A belügyminiszter szerint az olasz hatóságoknak jó a kapcsolata az olaszországi iszlám közösségekkel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy "vannak pillanatok, amikor (az iszlám közösségeknek) nem elegendő azt hangoztatni, hogy nem terroristák. Azt kell kijelenteniük, hogy terrorizmusellenesek".

Elmondta, hogy a római belügyminisztérium felmérései szerint az olaszországi városok utcáit felügyelő 6500 katona növelte a lakosság biztonságérzetét és élvezi az olaszok bizalmát. "2016-ban egyetlen napra sem lazul a biztonság védelme" – jelentette ki az olasz belügyminiszter.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Méghogy viselnie kell a migráció terhét, hiszen ti mentek eléjük hajókkal és hozzátok őket a nyakunkra vazze. Ti vagytok a főbűnösök, ti hoztátok ránk a betolakodók százezreit, a mergel nyanya csak utánatok következett. Tartsátok meg amit behoztok magatoknak.

Ez olyan mintha mi kimennénk szerbiába és átdobálnánk őket a kerítésen nehogy bajuk essen, esetleg még megszúrná őket a drót.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.