"Lengyelország lesz-e az új Magyarország?" címmel közölt elemzést a Financial Times. A londoni gazdasági napilapban Peter Spiegel tudósító azt írta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök éppen öt éve "hajtotta át" a parlamenten "szupertöbbségét" kihasználva az új médiatörvényt. Ezt hónapokig tartó szóváltás követte Brüsszel és Budapest kötött.

Az újonnan kormányra került lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt, amely mintha Orbán forgatókönyvéből tépett volna ki egy lapot, éppen most hajtja át saját új médiatörvényét, amely megszüntetné a lengyel közmédia jelenlegi vezetőinek munkaviszonyát – áll a cikkben. A szerző szerint ennek az a célja, hogy a közmédia ne bírálhassa többé a kormányt.

Az írás szerint úgy tűnik, hogy Brüsszel nagyobb hajlandósággal száll szembe a lengyelekkel, mint annak idején a magyarokkal. Ennek részben az lehet az oka, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke "készséggel bocsátkozik harcba" a tagállamok vezetőivel, elődje, José Manuel Barroso ugyanakkor "sokkal technokratább hozzáállást tanúsított" Orbán Viktorral szemben.

Szerepe lehet a különbségben a pártpolitikának is. A Fidesz az Európai Parlament legnagyobb jobbközép frakciójának, az Európai Néppártnak a tagja, és e frakció vezető politikusai rendszeresen Orbán védelmére keltek, amikor Brüsszel drasztikusabb lépésekre készült. A PiS ugyanakkor nem tagja az Európai Néppártnak, így a lengyel kormánypárttal szembeni fellépés politikai ára jóval kisebb – áll a Financial Times írásában.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
A lengyel és a magyar értelmiségnek és a diákoknak kellene összefogni és mindkét parlamentet világgá kergetni!!! Lech Walesa vezetésével!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.