Az Iszlám Állam magára vállalta az indonéz fővárosban elkövetett terrortámadást, azonban állításai ellentmondanak a szemtanúk és a hatóságok beszámolóinak.

Korábban az indonéz hatóságok és a szélsőséges iszlamista terrorcsoporthoz közel álló Aamaak hírügynökség is az Iszlám Államot tette felelőssé a két civil és öt merénylő halálával végződő csütörtöki robbantásokért és fegyveres támadásért.

Néhány órával később a szervezet az interneten közzétett nyilatkozatában magára vállalta a terrorcselekmények elkövetését, és közölte, hogy az Iszlám Állam ellen harcoló „keresztes szövetség” gyűlésére mértek csapást „az indonéziai kalifátus katonái”. A közlemény – a hivatalos és szemtanúi beszámolóknak ellentmondva – azt állítja, hogy a támadásokat négy fegyveres követte el, akik tizenöt emberrel végeztek.

Ez az első eset, hogy az Irakban, Szíriában és Líbiában jelentős területeket uraló Iszlám Állam a világ legnépesebb muszlim közösségével bíró Indonéziában követett el merényletet. A hatóságok feltételezése szerint az akciót egy Szíriában harcoló indonéz dzsihadista tervelte ki.

A támadás során először egy merénylő felrobbantotta magát a jakartai Sarinah bevásárlóközpontban található Starbucks kávézónál, majd két másik merénylő a kávézó előtt elkezdett emberekre lövöldözni az utcán, mígnem a hatóságok agyonlőtték őket. Néhány perccel később két másik támadó motorkerékpáron a bevásárlóközpont előtti rendőrségi ellenőrző pontnak hajtott, és felrobbantotta magát. A rendőrség ezután átvizsgálta a bevásárlóközpontot és egy másik épületet, és talált hat házi készítésű pokolgépet, amelyeket hatástalanított.

A támadásban egy kanadai és egy indonéz állampolgár meghalt, és húszan – köztük egy algériai, egy osztrák, egy német és egy holland állampolgár – megsebesültek.

Az indonéz média helyi idő szerint este arról számolt be, hogy újabb robbanás hallatszott a városközpontban, de a rendőrség később közölte, hogy csupán egy teherautó gumija kapott durrdefektet, ennek hangjától ijedtek meg a környékbeliek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.