Svédországból érkezett hírek szerint a tömegben, és akkor is csak fiatalok ellen bátrak kikapaszkodtak a barna kupacokból. Maszkot öltöttek, és elmentek „menekültet verni”. Igazolva azt, hogy a bűnbakkeresés korántsem egy nép, illetve kultúra sajátja. Ott szunnyad valahol a gyíkagy mélyén, és amikor esélyt lát a frusztráció levezetésére, akkor kikapaszkodik a galeri-erőszak tornácára. Megfigyelhető volt ez akkor, amikor nem is olyan régen a Planetárium szívta meg a hazai ultrák idiotizmusát. Nem mintha a menekültek teljesen megúszták volna a randalírozásukat. Elvégre a csapatintelligencia leszállításával hazánkban is nagyon bátorrá válnak a szélsőséges utcahősök, és az őket támogató politikai slepp tagjai. Azért persze, a roham elmúltával, még talán ők is ki kérnék maguknak, ha minden magyart az ultrák, illetve a hasonló szervezetek alapján ítélnének meg. Így aztán az is hiba lenne, ha mondjuk a svédeket ítélnénk meg általában annak alapján, amit a közel száz, a hírek szerint az...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Feltételezem ha normális politikusok nem eresztik rá a népre az arab hordák millióit, talán nem harapózna el a szélsőjobb. De így aztán lehet fanyalogni.
GeoCravker
@Peller Anikó: Még jó, hogy "az arab hordák" előtt nem volt nemi erőszak, vérbosszú, maffialeszámolás, szélsőjobb Európában.
Mondjuk újdonság, hogy az SA arabokból állt, de ez van.
Alkalmasint persze megint az arányok is számítanak. A kölni ezer az ezreléke a "beérkezett" migránsoknak. Miközben a migránsoktól független adat, hogy hazánkban is minden ötödik nőt megerőszakolják GOTO NaNe.

Épeszű kormányok hordában nem,d e szabályozottan azért képesek biztosítani a menekültek fogadását. Aki hordaként, az ésszerű kezelés látszatát is levtve kezelte a helyzetet az pont Orbán, aki hozzávetőleg 200 ezer menekültet buszoztatott át az országon. Minden ésszerű ellenőrzéstz is mellőzve. Miután nemi áltet élt a valós felkészüléssel.
Peller Anikó
@geo: hoppá, csak 1 ezreléke barmult az összes rohadéknak kölniben? És a németeknek hány ezreléke barmult kölnben azon a napon?

Van arcod összehasonlítani a magyarokkal ezt a szemét bandát? Minden 5. nőt lehet erőszakolják de egész életükben öcsi. Nem 1 nap alatt vazze!

Pontosan az arányok számítanak ha érted egyáltalán mit jelent az.
GeoCravker
külön pikantériája lenne az ügynek, ha esetleg kiderülne: egy valamikori bevándorló, egyfajta „import-ultra” a szervező. Elvégre Európában nem csak arabok, afrikaiak jönnek-mennek manapság sem.
GeoCravker
@Peller Anikó: Ancsika,
Menjünk sorba.
A német bünügyi adatokat nem ismerem, de ha azt hiszed, hogy minden német szent és szárnyas angyalként közlekedő árja, akkor tedd közzé, hogy milyen anyagon élsz.
Az arányok azért lényegesek, mert globálisan leszemétbandázni a menekülteket egy ezreléknyi csirkefogó miatt, az pont olyan, mint az ultrák alapján megítélni a magyarokat.
Akiket szintén nem vagyok hajlandó a magyarokkal azonosítani. Tőled elnézést kérek, ha Te az ultrák közé tartozol. De akkor te is a szemétállatkötsög kategóriát erősíted, mint a többi csapatban-bátor idiota.
A "magyarokkal" mi? Melyikekkel tündérke? Az oláhokkal, a tótokkal, a szélkelyekkel, a kunokkal, a törökökkel, a szászokkal, a digokkal? melyikkel. Te tudod, ki volt a dédnagymamád dédapja? Sorold gyorsan ezer évre vissza a 39-40 nemzedéket.
Emberi minőségében bárkit hajlandó vagyok összemérni bárkivel.
Kölnben sem erőszakoltak meg minden ötödik nöt egy éjszaka alatt. Csak szeretted volna.
Ha kölnben vagy. Ezek szerint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.