Testi sértéssel és szexuális zaklatással gyanúsítanak egy észak-afrikai férfit Berlinben, akit kedden vettek őrizetbe, miután rátámadt több nőre.

A német szövetségi rendőrség közleménye szerint a feltehetően algériai állampolgárságú 26 éves férfi kora reggel a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy pályaudvarán ököllel egy 28 éves nő arcába vágott, majd egy S-Bahnra felszállva távozott a helyszínről. A szerelvényen rárontott egy 45 éves nőre, aki meghúzta a vészféket és paprikaspray-vel védekezett. A támadó elmenekült, áldozata sokkos állapotba került, kórházba kellett szállítani.

A férfi nem sokkal később egy S-Bahn megállóban molesztálni kezdett egy 29 éves nőt, aki riasztotta a rendőrséget. A támadót egy közeli buszmegállóban találták meg. Ittas volt és kiderült róla, hogy testi sértés és tulajdon elleni bűncselekmények miatt már volt dolga a német hatóságokkal. Megállapították, hogy több személyazonosságot használ, hol algériainak, hol egyiptominak, hol tunéziainak adja ki magát – áll a közleményben.

Szilveszter éjjel a 16 német tartomány közül 12-ben történtek nagy számban nők sérelmére elkövetett szexuális zaklatások és rablások. Tanúk és áldozatok észak-afrikai elkövetőkről számoltak be, az azonosított elkövetők nagy többsége is a térségből származik.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Mar aszittem hogy egyszerre tamadott meg tobb not...Azert a paprikaspray-s csaj nem volt semmi...
karma1
Egyebkent ezek a hirek szisztematikusan vannak kielezve az "afrikai" es egyeb NEM nemet nemzetisegekre kihegyezve...

A kedves ujsagfirkasz akkor meg sosem hallott tokreszegen kotekedo, verekedo , echte nemet turistakrol, akik barhol a vilagon jol beb@szva nekiesnek az ettermi szemelyzetnek... En utaztam olyan Jumbo Jet-tel, amin le kellett zarni a pilotafulket, mert a stewardessek nem tudtak megfekezni a tajt siker nemet allampolgart, aki a szabijarol utazott haza... Az nem volt hir...
csigabiguli
@karma1: Pont a Propi az az újság, amelynek olvasói migráncssimogatók. Miért üldözne el benneteket álhírekkel. Talán mert odakint is ébred a nép. Nincs 'ITT' kihegyezve semmi.
nemjoezigy
Érthetetlen a nyugati országvezetések hozzáállása az ügyhöz.
Így kellene mindenhol: Ha külföldi megszegi a törvényt, akkor büntetés és kiutasítás.
Így nincs, nem lenne bűn ismétlés. (Elég, SOK a hazaik által elkövetett bűn is)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.