Az évszázad megállapodásának és üzletének nevezte a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, Oroszországgal kötött együttműködést Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ez utóbbi Moszkva melletti rezidenciáján szerdán folytatott megbeszélését követően.

Az évszázad üzlete Paks2 – mondta Orbán Moszkvában

A kormányfő az orosz elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az erről szóló nemzetközi vitákat Magyarország indokolatlannak tartja, mivel a két ország a '60-as évek óta működik együtt ezen a téren, és nem tett mást a két fél, mint ezeket meghosszabbította.

Kijelentette: köszönettel tartozunk Oroszországnak, hogy készen állt ennek meghosszabbítására.

Putyin elmondta, hogy Oroszország kész maradéktalanul teljesíteni a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban vállalt kötelezettségeit.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Az a baj, Orbánt már rég a kukacok fogják enni, amikor az unokáink még mindig a hitelét nyögik ennek a fene nagy üzletnek (a mi unokáink, nem az övé, akinek a családja már most milliárdos vagyont rejteget).
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verum
És aki azt hinné, hogy az csak az elmúlt éra himnusza, nézze meg ezt is:
www.youtube.com/watch?v=IPzFuXDC7P8
zöldszem
Semmi kétség neked biztosan előnyös lesz !!!
Ennyit egy bizniszen sem kerestek annyit mint ezen fogtok!
Ez egy 4000 Milliárdos biznisz, a szokásos"jutalékkal" számolva, 600-800 milliárd a maffia "családtagjainak"
Haza áruló!!
leszúrt rittberger
Az a baj, Orbánt már rég a kukacok fogják enni, amikor az unokáink még mindig a hitelét nyögik ennek a fene nagy üzletnek (a mi unokáink, nem az övé, akinek a családja már most milliárdos vagyont rejteget).
Hellcat
A fidesznek biztos...a magyaroknak? nagyon nem...
Jankó123
Ez a kép lesz a Budapest Pride első kamionján?
:-)))
eugen4402
@Hellcat: Atyavilág! Ennyit változott 8 azaz nyolc év alatt...?!?
Ezt az egy percet naponta, óránként be kellene játszani minden csatornán.
Hellcat
@eugen4402: Az a fránya emútnyócév :D
perfekt
Most nem jut eszébe,"nagyapának-" hogy terror veszély van--hogy az éghajlati változások miatt nem lesz víz a Dunában?--hogy az ük unokája is fizeti majd.?Percemberkék.
cs.n.
@eugen4402: Szerintem nem változott, az lehetett a baja akkor, hogy nem ő zsírozhat le egy sokmilliárdos bizniszt az oroszokkal. Tudod, nem arra kell figyelni, amit mond. :)
Lepényleső
...,ha viszont kimaradt volna belőle,akkor korrupció lenne?
volvós
Elnézem a képet...Olyan Brezsnyev - Kádár
feelingem támadt, ugye nem csak nekem ???
kamazuka
Már körvonalazódik.
Annyi blokkot építhetsz amennyit akarsz,és minden településre stadiont.
Sőt 2x2 sávos autóutat minden településre.
Nem csak oda,de visszafelé is!
egyvandor
Az illusztráció ahhoz képest hízelgő, hogy egy lengyel politikus nem rég, kb 70cm-rel lejjebb helyezte volna el Gorbán száját.
nyanya001
@Hellcat: Egyfolytában segget csinál a szájából !
egyvandor
@Jankó123: Jó a poénod, de ezzel a képpel a pride-on nem égetik magukat az emberek. Ez a jelenet nem a szexualitásról, annak irányultságáról szól. Ez a gerinctelen suttyóságot, az emberi tartás hiányát, az erkölcstelen hazug jellemet ábrázolja.
egyvandor
@leszúrt rittberger:
"Az a baj, Orbánt már rég a kukacok fogják enni, amikor az unokáink még mindig a hitelét nyögik ..." (volt még egy két ilyen őszinte, vagy kibeszélő pillanata, de a hívek a nyelvcsattogások zajától ezt nem hallották meg)
Gorbán megmondta, hogy megakarja kötni az őt követő kormányok kezét. Nos a nemzethy együtt rablással a suttyók érdekegyezése miatt ezt az egyet végre fogja hajtani.
egyvandor
@kamazuka: Nem az erőmű, ...
A felvett kölcsön, az üzletekből lehetőleg láthatatlan, senki által nem keresett, kipréselhető pénz, az oroszok szemszögéből pedig az elköteleződés a lényeg.
egyvandor
@nyanya001: :DDD. Gorbán valóban össze-vissza beszél, de a segget csinál a szájából mondás nem megy ehhez a képhez El tudod képzelni, hogy Putyin Gorbán seggét nyalja? Fordítva sokkal inkább.
egyvandor
@cs.n.: Meg nem a diktatúrával volt a baja hanem, (logikus levezetés:) azzal hogy nem ő volt a vezetője. A suttyók mindig kimondják a lényeget, csak a hívőknek nincs fülük rá.
kamazuka
@egyvandor: ÓÓÓ, hát lesz ez még így se!
Majd meglátod!
egyvandor
@eugen4402: Gondold el Gorbán lassan 12 éve ámokfut az országban, ebből nyolc évig ott tett keresztbe nertársaival (nincsenek kevesen, és Medgyessy naivitása ellenére nem az árkok betemetése a küldetés tudatuk) ahol csak tudott.
Hol tarthatnánk, ha ez a suttyó tudott volna legalább focizni.
egyvandor
@kamazuka: Nem szeretném meglátni, egyre fogy az adófizetői éveim száma. Ezek a suttyók pont addigra tesznek mindent tönkre, mire nekem már nem lesz sok időm újra kezdeni. Az egész életem munkája kárba fog veszni. Néhány volt pártkommiszár telhetetlen tolvajfattya miatt.
hetöndöe
-Drága Viktorovics Viktorov Qrbán,menjünk ki a kertbe és séta közben megbeszéljük közös dolgainkat.
-De hát Drága Putyinom, esik az eső!?
-Nem baj,majd a cipőmre térdelsz Kedves Elvtársam.:-)
Desischado
Ha ez eldőlt, akkor nekünk annyi. Én abban bízom, hogy meg lehet támadni ezt a mutyit, mert törvénytelen! És így akkor ki lehet mögüle hátrálni.
bretagne
@Desischado: Én is abban bízom, szerintem meg is fog történni. Az Unió is most nagyon figyeli.
Csak intézkedjen is már!
nezelodo
Istenem, hányszor hallottuk ezeket a dicshimnuszokat a számunkra rendkívül hasznos gazdasági kapcsolatokról, amikor még a Kádár csókolózott Hruscsovval, és Brezsnyevvel! Semmi sem változott, még a nyálas csók sem! Nagyon hiteles, a "Ruszkik haza" jelszót ordibáló naaagy demokratánktól és még az imára térdre kényszerített csuhások is tapsolnak a pártszövetségben. Hogy is mondta Hofi? "Pénzért mindent, szopok, nyalok, gombot varrok..."
magyarbakancs
@leszúrt rittberger: Németország az első világháború jóvátételtét 2010-ben fizette ki az utolsó részét.
eszegfu
@eugen4402: Ilyenek hangzottak el a videoban... "nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, amit 10 évre titkositanak", "ez nem a kormány biznisze", vagy "hátrább az agarakkal"... valóban mit történhetett 2008. óta, hogy ma pontosan ugy hajt végre mindent, amit akkor ellenzett?!:(((
eugen4402
@eszegfu: Úgy gondolom, szerény földi halandó "magyaremberként" nem érzem magam képesnek a fenti kérdésed megválaszolására... Mi történhetett? ..Vajon ki vezényelt "hátraarcot", ki volt az, akinek a hangja az Olympusz magas bércei között is meghallgattatott...?
Nem találgatok. Kínzó kérdéseinkre elég jó választ adott tegnap:
- Hellcat (17:28)
- Cs.n. (20:23)
- Egyvandor (23:21)
...És az összes többi komment is arra utal, hogy a pofon csak akkor fáj, ha én kapom. Viszont ha tőlem kapja más, az felemelő érzéssel tölt el...
eszegfu
@eugen4402: Nincs mit hozzátennem... hacsak nem a mérhetetlen szomoruságomat és dühömet!
eugen4402
@eszegfu: Légy szíves, ne mérgelődjél, mert azzal csak önmagadnak ártasz...
Annyit meg nem ér már semmi, hogy az egészségedet kockáztasd. Bele kell törődni, hogy a napfényes szombat délután se rajtunk múlik...
KERKA
Kinek lesz ez jó hosszútávon, az országnak nem, az biztos.Nyögni fogjuk az adósságtörlesztést, de még az unokáink is látni fogják!
prime777
@eszegfu: "Nincs mit hozzátennem... hacsak nem a mérhetetlen szomoruságomat és dühömet!"
Szerintem ideje kiszállni.
Én sem jövök már ide csak ritkábban.
Feleslegesen idegeli az ember magát.Ha kibírod 2 hétig propeller nélkül rájössz milyen jó is ez így.
Olyan dolgokon vitázunk és vet szét minket az ideg ami ellen nem tehetünk semmit.
Legalább is itt nem!
Ha választás van akkor kell elmenni és másra szavazni.Ha nem megy úgy sem akkor a nyakunkon maradtak.Ennyi.
De legalább nem teszi tönkre az embert nap mint nap az a mocsok,amit ezek széles vigyorral tesznek.
Yoda69
Most az egyszer igazat szolt orban. Valoban az evszazad uzlete neki, stromanjainak es oligarchainak.
eszegfu
@prime777: Abban egyetértünk: el kell menni szavazni!! A másik dolog az az "ideje kiszállni"... lehet, hogy nem idegesiteném "feleslegesen" magamat -- hiszen az itteni vélemények csak itt vannak, nem érnek el a kormányig -- élhetnék nyugodtan, békésen...
Ez nekem egyrész azért nem megy, mert akkor hasonlitanék a kormányra és szimpatizánsaira, vagyis nem érdekes semmi csak nekem legyen meg mindenem. Másrészt ez függ az ember habitusától is: megelégszik a maga kis életkörülményeivel, a másikat meg sem látja..."ne szólj szám, nem fáj fejem" elve szerint. Aki egy nyugodtabb természetü, jobban szeret a világ, az ország gondjaitól "elzárkózni", azt is elfogadom, mert ő ilyen... nem is tehet róla. Én viszont "kotnyeles" módjára itt a faluban, a környezetemben is mindenbe beleszólok... és ez nyilvánvalóan sok embernek akár taszitó is lehet... de én sem tehetek róla...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.