A fejlesztésekre szánt uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg a visegrádi országokat Matteo Renzi olasz kormányfő, amennyiben nem vesznek részt a migrációs krízis hatékony kezelésében – közölte újságírókkal az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozónak részleteit ismerő brüsszeli forrás péntek hajnalban.

Az uniós vezetők csúcstalálkozóján a migrációs válság lehetséges megoldásairól folytatott vitán Matteo Renzi azzal fenyegette meg Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát, ha nem vesznek részt a menedékkérők tagországok közötti elosztásának rendszerében, csökkenthetik a fejlesztésekre szánt kohéziós alapból származó uniós pénzeket.

"A migrációs krízis minden európai országot érintő közös európai probléma" – hangsúlyozta az olasz kormányfő. Ha ezek az országok nem mutatnak szolidaritást, akkor az unió költségvetése is kevesebb szolidaritást fog mutatni irányukban – tette hozzá.

Ez a támogatás a volt szocialista országok elmaradottabb régióinak felzárkóztatására szánt, hétéves, 2014-2020 közötti periódusban folyósítandó strukturális alapokra vonatkozó támogatást érintheti – tájékoztatott a neve mellőzését kérő brüsszeli forrás.

Az alap legnagyobb befizetője Németország és Franciaország után Olaszország.

Mivel a menedékkérők számának növekedésével a befogadó országok kiadásai fedezésére uniós támogatáshoz folyamodnak, az unió hat hónapos elnökségét ellátó Hollandia felvetette annak lehetőségét, hogy a strukturális alapok egy részét szükség esetén a migrációs válság kiadásaira fordítanák.

105 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicero
El is kéne zárni a pénzcsapot,de az összeset.Nem arra fordítják,vagy nem úgy,ahogy kell!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bundi
@verőce21: az állításaid légből kapott marhaságok...mivel is vett a krízis kezelésében részt magyarország?...menjünk végig tételesen amiket mondtál...vagy elsőre beismered, hogy fingod sincs az egészről, és csak a bencsik féle marhaságokat szajkózod...nincs kedvem most veled szöszölni, de akkora ökörség amit írtál, hogy már csípi a szemem...
nevemnick
Nem kell problémázni az ügyön. Abban a pillanatban, ha átmegy a migráncsos népszavazás, magánemberként azonnal lépni kell az egészségügy, a szociális háló, a béreket terhelő adók, a trafik-, föld- halastó-, megelőzésként az állami erdők kimutyizása, valamint a többi minden napi életünket megrontó törvénykezések elleni népszavazást.
bundi
@verőce21: egyébként gondolom tisztában vagy vele, hogy az elmult 4-5 évben ausztria kb 40 ezer németország kb 100 ezer anglia kb 150 ezer magyar migránst fogadott be...
verőce21
@bundi: (09:08) Ne frusztráld magad, mert csak házhoz jössz a pofonokért.
bundi
@verőce21: szivesen...lassuk azokat a pofonokat...tehat...mivel very reset a kriziskezelesben as orszag?...
RonaGyuri
@nevemnick: s mit lépsz, nekik hatékony apparátusuk van arra, hogy csak nyerni tudjanak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.