Nyolcvannégy éves korában elhunyt Umberto Eco olasz író, esztéta, irodalomtörténész, a modern olasz irodalom egyik nagy alakja, A rózsa neve című regény szerzője – közölték olasz sajtóforrások. Pénteken este otthonában érte a halál, régóta küzdött a rákkal.

Umberto Eco Alessandriában született, abban a városkában, ahol a Borsalino kalapokat készítő gyár is található. A torinói egyetemen filozófiából doktorált, később tanított is itt. Harminckilenc éves korában a szemiotika professzorának, egyben tanszékvezetőnek nevezték ki a bolognai egyetemen, vendégprofesszorként előadott többek között a Yale és a Columbia egyetemen.

Meghalt Umberto Eco

Az ötvenes évek végén a neoavantgárd irányzat teoretikusaként szerzett hírnevet a Gruppo 63 köreiben. Számos irodalmi folyóirat munkatársa volt, 1971-től a Versus című nemzetközi szemiotikai folyóiratot szerkesztette. 1959 és 1975 között a milánói Bompiani kiadó egyik főszerkesztője volt, 1974-ben ő szervezte meg Milánóban a Nemzetközi Szemiotikai Társaság első kongresszusát.

Számos esszét és tanulmányt írt a tömegtájékoztatásról és a modern kultúráról. Az 1967-es A nyitott mű és az 1968-ban készült A hiányzó struktúra című alkotásában a művészi alkotás és a tömegkommunikációs eszközök kapcsolatát, valamint a műalkotás többértelműségét boncolgatta.

Első regénye, az 1980-ban megjelent A rózsa neve a nyolcvanas évek legnagyobb könyvszenzációja lett. A mű keletkezésének indítékairól egy interjúban szarkasztikusan így nyilatkozott: "Meg akartam ölni egy szerzetest."

A humor és a játékosság elemeit sem nélkülöző, többrétegű mű középkori köntösbe bújtatott, kosztümös bűnügyi regényként és filozófiai alkotásként egyaránt olvasható. A negyvenhét nyelvre lefordított könyv hibáit a szerző 2011-ben korrigálta, és a latin idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára. A regényből nagy sikerű film készült 1986-ban Sean Connery és Christian Slater főszereplésével.

Az első regény bravúrját többi regénye, A Foucault-inga (1988), A tegnap szigete (1994), a Baudolino (2000) és a Loana királynő titokzatos tüze (2004) nem tudta megismételni. A 2010-ben megjelent A prágai temető című regényében az irodalom leggonoszabb karakterét kívánta megteremteni.

Tanulmányíróként Eco az akadémikus stílus és a személyes hangvétel között csapong, a felsőbbrendű kulturális elitet szembeállítja a tömegkultúra által befolyásolt szélesebb rétegekkel.

Magyarul megjelent elméleti munkái közül nagy sikert aratott a Hogyan írjunk szakdolgozatot? című szellemes iránymutatója a dolgozatírás rejtelmeiről, valamint a publicisztikai írásait tartalmazó Bábeli beszélgetés. Élvezetes kultúrtörténeti kalandozás volt A szépség története, amelynek párját is megírta A rútság története címmel.

Az író több rangos irodalmi kitüntetést megkapott, többek között a Strega-díjat, a Médicis-díjat, a Cesare Pavese-díjat, az Asztúria Hercege Díjat, az Osztrák Állami Díjat, 2007-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat. Több egyetem díszdoktorává választotta.

Matteo Renzi olasz kormányfő részvétét fejezte ki Umberto Eco családjának. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az olasz író halála hatalmas veszteség, írása, hangja, embersége, élénk gondolatai hiányozni fognak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.