Visszaparancsolta az európai menekültválság rendezésére nemzeti intézkedéseket sürgető tartományi pártvezetőket Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pártja választmányának hétfőn tartott telefonkonferenciáján, a kormányfő résztvevők beszámolói szerint arra intett mindenkit, hogy ne veszélyeztesse a következő uniós csúcsok sikerét.

Angela Merkel hangoztatta, hogy a március elején tartandó rendkívüli EU-Törökország csúcstalálkozó és a március 17-ei rendes uniós csúcs után kell mérleget készíteni arról, hogy sikerült-e Törökországgal együttműködve jelentősen csökkenteni az illegális migrációt a görög-török uniós külső határon – mondták résztvevők német hírportálok beszámolói szerint.

A pártelnök-kancellár mindenekelőtt a CDU választási kampányt folytató Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pfalz tartományi vezetőinek, Julia Klöcknernek és Guido Wolfnak címezte figyelmeztetését. A március 13-i helyi törvényhozási (Landtag) választásra készülő politikusok egy közös nyilatkozatban egyebek között kifejtették, hogy osztrák mintára be kell vezetni a napi beléptetési kontingens intézményét és úgynevezett határközpontokat kell létrehozni, azaz minden nap csak előre rögzített számú menedékkérőt szabad beengedni az országba és a határ mellett kell elhelyezni őket, amíg a hatóságok megvizsgálják, hogy ki jogosult menedékkérelem benyújtására.

Merkel jól helyretette tartományi vezetőit

Sokan a kancellár elleni támadásnak értékelték az állásfoglalást, Julia Klöckner és Guido Wolf azonban a telefonkonferencián visszautasította ezt az értelmezést. Az ügy a CDU/CSU pártszövetség keddi szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának értekezletén is szóba kerülhet.

A CDU/CSU-val kormányzó szociáldemokraták (SPD) a partnereknél elindult bomlási folyamat újabb állomásaként értékelték a Klöckner-Wolf-nyilatkozatot. Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke szerint a két politikus a menekültválság közös európai megoldását célzó tárgyalások kellős közepén hátba támadták a kancellárt.

A CDU támogatottsága Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban is csökken. Az Insa közvélemény-kutató intézet szerint Baden-Württembergben a Zöldek már át is vették a vezetést a CDU-tól, amely tavaly december elejéhez képest 7 százalékponttal gyengült és így 30 százalékon áll, a Zöldek pedig 5,5 százalékpontos erősödés után 30,5 százalékon.

Rajna-vidék-Pfalzban a CDU továbbra is vezet, de a tavaly decemberi 39 százalék helyett a szavazatok 35 százalékára számíthat, az SPD pedig feljött 31-ről 33 százalékra.

Március 13-án Szász-Anhaltban is Landtag-választás lesz, ahol a CDU stabilan és nagy előnnyel vezet, 30 százalékon áll – a második helyen az SPD-től balra álló Baloldal következik 21 százalékkal – , de veszélybe került a 2006 óta kormányzó CDU-SPD koalíció. Az SPD támogatottsága a legutóbbi, 2011-ben tartott választáson regisztrált 21,5 százalékról 16 százalékra olvadt, az újonc Alternatíva Németországnak (AfD) pedig 17 százalékos támogatottságra tett szert. Amennyiben az 5 százalékon álló Zöldek és a 4 százalékon álló liberális FDP is bekerül a Landtagba – átlépi az 5 százalékos bejutási küszöböt – , a CDU nem tud a tartományi gyűlésben többségi támogatottsággal bíró kormányt alakítani az SPD-vel.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

preparátor
Angyalka! Menni fogsz a levesbe, onnan a börtönbe, ha a németek végre észhez térnek a taknyosok nyomása alól!
Szókrakész
@preparátor: Már ezen a "csúcson" is magányos farkas volt.
Egyedül csipegetett.
Minden az angolokról szól.
Tehát a Merkel éra finito, konyec, Ende, The End, ...
1magyar
Merkelt kéne már helyretenni! Megkérdezhetnék tőle melyik nép érdekeit képviseli, kinek a vagyonából nagystílűsködik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.