A külgazdasági és külügyminiszter szerint az európai politikusok jelentős része rosszul kezelte a migrációt, bátorítást adtak azoknak az erőszakos embereknek, akik rendőröket támadnak meg és kerítéseket akarnak kidönteni. "Komolyan gondoljuk, hogy ilyen emberekkel akarjuk építeni a jövő Európáját?" – tette fel a kérdést az M1 aktuális csatornán péntek reggel.

Szijjártó Péter úgy látja, az európai politikusok egy része kezd kijózanodni és látja, hogy ami történik Európa külső határainál, az elfogadhatatlan. Mint mondta, reméli, hogy hétfőn az Európai Tanács ülésén "Európa iránti felelősségtől vezérelve egy jövőorientált megoldás" születik, s mindenki nemcsak kimondja, hanem aszerint is cselekszik, hogy "a határainkat meg kell védeni, csak azokat kell beengedni, akik szabályosan jönnek Európába".

A macedón-görög határnál lévő helyzettel kapcsolatban azt hangsúlyozta: Görögországban nincs háború, nincs elfogadható magyarázat arra, hogy az emberek miért akarnak áttörni a két ország határán, miért támadnak rá azokra rendőrökre, akik meg akarják védeni az országuk határát. Mint megjegyezte: a határátlépésnek megvan a nemzetközi procedúrája, a határállomáson keresztül, útlevéllel vagy menekült státuszt benyújtásával.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
"Komolyan gondoljuk, hogy ilyen emberekkel akarjuk építeni a jövő Európáját?" – tette fel a kérdést az M1 aktuális csatornán péntek reggel.

Ezt a kérdést fel merte tenni egy Szógyártó, bárkivel, akár migránccsal szemben.
Ő, PONT Ő. Hát még sose hallotta saját magát akár csak megszólalni? Vagy vezető európai politikusok közé kakastaréjjal bepofátlankodni? Azért, mert azok annál műveltebbek, hogy szóltak volna neki, vagy kiutálnák maguk közül?
Persze a főnökével dettó.
preparátor
Teljesen és feltétel nélkül igazat adok Szíjjártónak! A külsején rugózni pedig elég primitív lélekre vall!
namihami
@preparátor: A külseje csak azért lett volna fontos, mert Ő és ott egy ORSZÁGOT képviselt. Baráti körben a franc törődne vele, hogy csinál hülyét magából, de...
Ráadásul, ha én belépek egy klubba és ott előírás a frakk és lakkcipő, akkor ne lepődjek meg, ha nem dobnak ki, de szólnak, ha klottnadrágba és kivágott orrú tornacipőbe (dorkó) próbálok bemenni..
Vannak helyek, ahol az etikett megköveteli a késsel-villával való étkezést. Pörköltet lehet kanállal enni, de nem ott. Ahhoz a felcsúti etikett dukál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.