Az uniós tagállamok vezetői nem tudtak megállapodásra jutni a migrációs válság megoldását célzó török tervezetről, s a következő napokban tovább dolgoznak majd az ügy megoldásán – tudatta újságírókkal egy uniós diplomata hétfő este. Ugyanakkor a legfrisebb hírekből kiderült, hogy maga a csúcsértekezlet még folytatódik, s az EU-vezetők hétfő este Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel vacsoráznak. Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője korábban szintén azt közölte a Twitteren, hogy a csúcs félbeszakadt, a huszonnyolc tagállam vezetői rövid szünetet tartanak, és utána folytatják a tanácskozást.

Nem sikerült egyetértésre jutni az EU-vezetőknek

Az idézett, név nélkül nyilatkozó uniós tisztviselő a tagállamok állam- és kormányfőinek tárgyalása részleteinek egyes elemeit ismertetve elmondta, hogy a tagállami vezetők szerint az uniónak több időre van szüksége a Törökországgal való megegyezésre a migrációs válság megoldási tervének véglegesítéséhez.

A diplomata elmondta, hogy Ahmet Davutoglu török miniszterelnök újabb javaslatokkal és megoldási lehetőségekkel állt elő a migrációs krízissel kapcsolatban az uniós vezetőkkel folyatatott csúcstalálkozón. Javaslata szerint Ankara többet tenne a migránsáradat megfékezésére, mint amennyiről eddig tárgyaltak, de cserébe többet is kér az uniótól.

Az uniós forrás szerint Ankara a szíriai menekültek török területen történő ellátásához megígért 3 milliárd eurónak a dupláját, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások azonnali felgyorsítását, valamint a törökök uniós vízummentességének előre hozatalát, már idén tavaszi bevezetését kéri.

Törökország ezért cserébe hajlandó visszafogadni azokat a nem szíriai migránsokat, akiknek menedékkérelmét az uniós országokban elutasítják.

Vannak országok, amelyek támogatják a török javaslatokat, de a megállapodás kidolgozására és elfogadására az előkészítési idő rövidsége miatt nem kerül sor a hétfői ülés végén – tette hozzá a tanácsi diplomata.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Itt több ország beintett a banyának.
Erre megsértődött és "szünetet" rendelt el.
A törökök pedig simán zsarolják az EU-t.
krumpli
Most hol vagytok Orbánfóbiás, migráncssimogató, propisok !?
Szókrakész
@krumpli: Ilyenkor eltűnnek, mert most még a lélegeztetőgépen vannak.
krumpli
@Szókrakész: Gyorsan ki kell találniuk valami féle 'blődséget', ami a szájuk ize szerint van. :P :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.