Március 7-e óta nem adott életjelet magáról az a magyar hegymászó, aki a Kaukázusba indult túrázni.

A 26 éves biológus március 4-én érkezett Dagesztán fővárosába, Mahacskalába, ahol a barátai fogadták. Utoljára március 5-én lépett velük kapcsolatba, ekkor azt tervezte, hogy leereszkedik a Szulak folyó kanyonjában lévő víztározóhoz.

A magyar turistának március 8-án a Pobeda légitársaság járatával kellett volna visszatérnie Mahacskalából Moszkvába, de nem jelentkezett a repülőtéren, és a 9-én induló repülőgépre sem szállt fel. A 26 éves férfi március 7. óta nem válaszolt a telefonhívásokra.

A férfi egyedül, sátorral indult a hegyekbe az Interfaxnak a dagesztáni belügyi szervektől származó értesülése szerint. A REGNUM hírügynökség szerint a magyar férfi nem most kezdte az extrém turizmust, már többször megfordult Dél-Amerikában.

A polgári védelemért és rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős orosz minisztérium dagesztáni részlege közölte, hogy kiterjedt területet kell átkutatni, mert a turista pontos útvonala nem ismeretes. A moszkvai magyar nagykövetség hozzátartozói bejelentés alapján értesült, és megtette az ilyenkor szükséges lépéseket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.