Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral – jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint nem igazságos, hogy Németország "ütközőzónává" akarja tenni Ausztriát.

 Angela Merkel német kancellár ki akarja használni, hogy Ausztria a balkáni útvonalon kívül az első ország, ahol a menekültek kérelmet akarnak benyújtani – mondta az osztrák politikus a Die Presse című osztrák lapnak. A kialakult helyzetet az európai politika hibájának nevezte. Úgy vélte: Merkel politikája kárt okozhat Ausztriának. Faymann szerint a német kancellárnak egyértelműen ki kellene jelentenie, hogy hány legálisan érkező menekültet tud befogadni.

Míg korábban Faymann elismerően szót arról, ahogy Merkel a menekültek ügyét kezeli, néhány hónapja megváltoztatta az osztrák migrációs politika irányvonalát. A kommentárok szerint a kancellár mindezt külső nyomásra, a tartományi választások eredményei és a lakosság körében növekedő bizonytalanság következtében tette.

Az osztrák menekültpolitika irányváltását a kancellár a vasárnapi interjúban azzal indokolta, hogy maguk a körülmények is 180 fokos fordulatot vettek.

Ausztrián tavaly közel egymillió ember haladt át, a legtöbben Németországba mentek, de sokan közülük az országban maradtak – mondta a kancellár, hozzátéve: közben kiderült, hogy az európai megoldás nem működik. Az osztrák kancellár ugyancsak az Európai Bizottság hibájának tartja, hogy elmulasztotta az unió külső határainak védelmét.

A felső korlát bevezetésére utalva kiemelte: az Ausztria által is alkalmazott, nemzeti hatáskörben született megoldás csupán B-terv, szemben a másik lehetőséggel, vagyis az uniós külső határok közös védelmével. Elmondta: Ausztria tavaly mintegy 90 ezer embert fogadott be, a következő négy évben a lakosság számának 1,5 százalékát kitevő migránst fognak ellátni.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter az Österreich című osztrák lap vasárnapi számának nyilatkozva az uniós külső határok mentén bevezetendő szigorúbb határellenőrzést szorgalmazta, akárcsak azt, hogy az Iszlám Állam (IÁ) harcosai ne térhessenek vissza a schengeni övezet országaiba.

Információi szerint ötezren mentek Szíriába és Irakba, hogy kiképzést kapjanak, Ausztriában pedig 270 iszlám szélsőségest jegyeznek, akik közül 70-en – külföldre távozásuk után – már újra az országban vannak.

Az államvédelemnek rájuk kell összpontosítania, velük szemben kell eljárást indítani – mondta a miniszter. Hozzátette: ennek érdekében további munkatársakat vettek fel, a rendőrök mellett iszlámszakértők, elemzők és pszichológusok dolgoznak.

A korábbi értesülések szerint a lakosság számához viszonyítva Belgium után Ausztriából utaztak a legtöbben Szíriába harcolni. A tárcavezető szerint ennek az a magyarázata, hogy Ausztria közel van a balkáni térséghez, valamint sok csecsen származású ember él az országban.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
"Az osztrák kancellár ugyancsak az Európai Bizottság hibájának tartja, hogy elmulasztotta az unió külső határainak védelmét."

Te fajman! Nem pont a határok védelméért ugattál le minket?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
"Az osztrák kancellár ugyancsak az Európai Bizottság hibájának tartja, hogy elmulasztotta az unió külső határainak védelmét."

Te fajman! Nem pont a határok védelméért ugattál le minket?
Szókrakész
@Peller Anikó: De igen.
Mi voltunk a rossz fiúk.
De már átállt ő is.
Mindenkinek ébredni kéne és akkor már jöhetne is Tschüß Merkel éra.
Merkel meg majd Hágában magyarázkodhat.
De mindenért!
A sok vízbe fulladtért, a megerőszakolt európai nőkért, az elhunyt menekültekért, a rengeteg eu-n belül elkövetett bűntényért, a merényletekért, a ...
justhpeter
Nemsokára meg is fog történni Orbán mennybemenesztése. Nagyon bízom benne, hogy már nem kell sokat várni.
libellle
@Peller Anikó: emöke, akkor kellet volna megerösiteni a felsö schengeni határt viktorodnak még mielött elindult az 500 ezer ember. nem azután. miröl beszél te agyamputált. elösször viktorkád az elmezavarodott átbuszoztatott hozzánk 4-500 ezret és azután !!! épitett egy lukacsos keritést. de ezt hiába magyarázzák neked és hasonlóaknak értelmiszint olyan alacson, hogy egy IQ -ba lehet tömöriteni.
Peller Anikó
kellet = kellett, megerösiteni = megerősíteni, elösször = Először, alacson = magas,
agyadputált = te vagy szerelmem, leghűségesebb olvasóm rólad mindig egy akaratlanul kihallgatott beszélgetés jut eszembe, két hajléktalan jön szembe az utcán, azt mondja az egyik:

Te, ez vóóóót akkora tahaaooóuuuú..
libellle
@Peller Anikó: emöke te buta román vagy .te nem agyadputált vagy hanem agy-amputált. a szerelmed pedig semmi körülmények között sem vagyok. de, maradj azok között akikkel itt olyan jól érzed magad híányzik még kettö és akkor pont perfeckt a a társaság. Kivétel (justhpeter)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.