Tavaly a román hazai bruttó termék (GDP) 3,8 százalékkal bővült, a növekedés enyhén gyorsabb volt a korábban közöltnél – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

A statisztikai intézet februárban és márciusban is 3,7 százalékos román gazdasági növekedésről számolt be 2015-re.

Ugyancsak 0,1 százalékponttal 3,8 százalékra emelte az intézet a tavalyi utolsó negyedévi, éves GDP-növekedést.

A kereskedelem, az infokommunikációs ágazat és az építőipar járult hozzá a legnagyobb mértékben a román gazdaság tavalyi növekedéséhez. 2013-ban 3,5 százalékkal, 2014-ben 3 százalékkal bővült a román gazdaság.

Az idén a kormány és az Európai Bizottság is 4,1-4,2 százalékos GDP-bővüléssel számol.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Romániában a korrupt politikusok, a korrupt elnöki rokonok is börtönben vannak. Nem gondoltam, hogy valaha követendő példa lesz a román.
simmering73
Ugyanez nem mondható el az Unió szégyenére, Magyarországra.
gyuszka
Hát igen a bányászbéka segge alól fellépkedni sokkal könnyebb, mint egy megfelelően fejlett országban egy-kettő lépcsőt meglépni. Mivel jól ismerem az ottani viszonyokat (42 esetben voltam Romániában az utolsó 12 évben)és beutaztam az egész országot valóban van sok előrelépés de azért én még egypár évig inkább maradnék Magyarországon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.