A magyar érdekek támogatásáért a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adta át Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Lisszabonban Mário David portugál politikusnak, korábbi néppárti európai parlamenti képviselőnek.

A kitüntetési határozatot Breuer Klára, Magyarország lisszaboni nagykövete ismertetette az ünnepségen. A határozat szerint Áder János köztársasági elnök a magyar érdekek és törekvések következetes támogatásáért, valamint Magyarország európai megítélésének javításáért adományozta az érdemrendet a portugál politikusnak.

Portugál politikusnak adott át magyar állami kitüntetést Orbán

Orbán Viktor a kitüntetettet méltatva azt mondta, Mário Davidot azért terjesztették fel a Magyar Érdemrend középkeresztjére, mert már hosszú ideje szószólója Európában Magyarország teljesítményének, politikai és gazdasági küzdelmének.

Igaz barátként akkor is mellettünk állt, amikor mások hátat fordítottak Magyarországnak

– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a támadásokkor tudhatja meg az ember, kik az igazi barátai.

2012 januárjában is – folytatta –, amikor Magyarországot és kormányának munkáját "össztűz alá vették", Mário David "baráti, tiszta, európai hangja" rendet teremtett "az igazságtalan és durva hangok káoszában".

A kormányfő Magyarország és a magyar emberek kiváló ismerőjének és tisztelőjének nevezte a portugál politikust, aki "úgy vált az unió egyik meghatározó politikusává, hogy nem a konspiráció, hanem a barátság volt a politikai hitvallása".

Köszönjük Mário Davidnak, hogy mindig baráti támaszt nyújtott nekünk, hogy mi, magyarok a támadások kereszttüzében is otthon érezhessük magunkat az Európai Unióban

- zárta szavait Orbán Viktor a magyar nagykövetségen tartott ünnepségen.

Mário David azt mondta, a kitüntetést úgy fogadja, hogy az a magyar nép megbecsülését is jelenti. Megtisztelőnek nevezte egyúttal, hogy az érdemrendet személyesen veheti át a magyar miniszterelnöktől.

Beszédében felelevenítette, hogy több mint két és fél évtizede ismerik egymást Orbán Viktorral, akivel azóta is jó barátságot ápolnak.

A kormányfő pénteken, portugáliai látogatásának második napján részt vesz a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártok nemzetközi szervezetének (CDI) tanácskozásán, és megbeszélést folytat Pedro Passos Coelhóval, a portugál néppárt (PSD) elnökével, valamint Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfővel is.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ezt már megint félreértették nem Orbánnak, hanem az országnak kellett volna szolgálatot tenni! =))
pan
Most akkor tényleg a portugálok a legjobb barátaink?
Eddig hol voltak?
orbán, elmész te a picsába, a hangzatos kijelentéseiddel!

orbán, sajnálom, hogy nekem kel kimondanom: Neked nincsenek barátaid!!!
A pénzért vett barátok nem barátok.
Az általad erőltetett erkölcstanon ezt nem tanítják?

A kdnp nem létezik!!!
Max. háromszázan szavaznának rájuk önálló megmérettetéskor.
Úgyhogy ez igazából NEKED szól: Baszódjál meg orbán, te senkiházi ótvar hulladék gazember!!!
bakegya
@pan: AZ EMÚT NYÓC ÉV TRAUMÁIT a fideSS -teknős Brüsszelben hidalta át.OTT ENYHÍTETTE A MEGVONÁSI TÜNETEIT EZ az alfél portugál maffiózó is aSMITYIVEL és TÖKÖS püspökkel ÖSSZEKACSINTVA.Beszervezettjeit mozgósítja most hogy már ég a talaj alatta megint.Tipikus cigánytempó.
bakegya
Kit is hívhatnánk mi MÁRIO DÁVIDNAK ,HA NEM LENNÉNEK TESÓK.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.