Pert nyert a norvég állammal szemben Anders Breivik. A neonáci férfi, aki 2011 júliusában 77 embert ölt meg, azért indított pert, mert szerinte megsértik az emberi jogait azzal, hogy öt éve magánzárkában tartják.

A bíróság helyt adott Anders Breivik követelésének, és megállapították, hogy az állam megsértette az európai emberjogi konvenciónak azt a pontját, amelyik tiltja „az embertelen vagy megalázó bánásmódot és büntetést”. Breivik nehezményezte, hogy ötödik éve tartják magánzárkában, és túl gyakran bilincselik meg.

A bíróság 330 ezer korona (kb. 11 millió forint) kártérítést ítélt meg Breivik javára.

Breiviket 2012 augusztusában maximum 21 éves börtönbüntetésre ítélték 77 ember meggyilkolásáért.

A tömeggyilkos Breivik pert nyert a norvég állammal szemben

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Főlökött
Ennek a trógernek, már rég a Fekete Delfinben lenne a helye. Ott megtanulna 1-2 dolgot, főleg értékelni a mostani állapotát - helyzetét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
@kond: természetesen a derék tapló az elsőrendű bűnös, mi csak a hibásak vagyunk.

Különben azért mészárolta le a sajátjait az eggfej, mert a horda behordása ellen akart tiltakozni.
Csizmás Kond
@Peller Anikó: Az hogy katonai fegyverrel gyilkolt, hogy tonnányi robbanóanyagot tudott vásárolni a rendszer a hibás...de azért mert még él azért mi, akik ilyen rendszerért harcolunk, vagyunk a hibásak.
kkalman
@Szeparepa2: ma, 15:23 Ez a genetikai hulladék erre panaszkodik. Az utolsó kép egy szlovák cellában készült.
ujszo.com/ujszo_biggallery/713408/0
verőce21
Nagyon is okos ez a Breivik!
Újból egy fricskát adott a norvég államnak, éppen amiatt a szellemisége miatt, amit az képvisel. A liberalizmusáért!
Már a gyilkosság sorozatot is a liberalizmus elleni demonstráció miatt hajtotta végre, - ebben a rendszerben mindent lehet büntetlenül -, és éppen azoknak a gyerekein hajtotta végre, amelyik párt gyerekeinek ifjúsági tagozata leginkább hirdeti a befogadó politikát.
eugen4402
Tessék már egy percig eltöprengni azon, hogy a veszett kutya (vagy róka) betegnek tekinthető-e, vagy nem..? Mert ha igen, akkor gyógyítanunk kellene őket, csakhogy azok közben belénk harapnak. Amelyik beteg (ember vagy állat) veszélyes a normális emberek társadalmára, azt bizony ki kell irtani, mert ez a "humánum" pont a normálisakat bünteti.Mondhatunk bármit, ünnepelhetjük a halálbüntetés eltörlését, az igazság az, hogy a "szemet szemért, fogat fogért"- féle ősi sivatagi igazságérzet sokkal mélyebben van belénk programozva, mint a civilizáció mellékhatásaként megjelenő "minden bűn megbocsátható". Ha az emberi élet tényleg akkori kincs, akkor egy nap alatt le kellene szerelni a világ minden katonáját, nehogy öljenek...
verőce21
Ez az önpusztító liberalizmus remélem szobrot fog állítani Breiviknek - még életében - minden nyugati ország, minden nagyobb városában, figyelmeztetésül, hova vezet az esztelen befogadó és megengedő politika.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.