Összecsapások törtek ki csütörtökön maszkos fiatalok és a rendőrök között a munkajogi reform elleni tiltakozó felvonuláson Párizsban.

A menet elején haladó mintegy száz tüntető egy adott pillanatban kivált az előre meghatározott útvonalon haladó tömegből, és az egyik szomszédos utcában kirakatokat törtek be, szemetes konténereket borítottak fel, gépkocsikat rongáltak meg és üvegekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. A rendfenntartó erők 12 embert előállítottak, majd miután a rend helyreállt, helyszíni tudósítások szerint a rendbontók többsége visszament a békésen tiltakozók közé.

Összecsapások a munkajogi reform elleni tüntetésen Párizsban

Az összecsapásokat követően a párizsi prefektúra nyolc embernek megtiltotta a tüntetéseken való részvételt. Közöttük van az a három férfi is, akik múlt héten felgyújtottak egy rendőrségi gépkocsit. A többi érintett is részt vett már incidensekben a korábbi tüntetéseken.

A délután 2 órakor indult és jelenleg is tartó több ezres tiltakozó felvonulás ellentmondásos képet mutat: az éneklő, békés tömegben itt-ott feltűnnek kisebb csoportokban maszkos rendbontók, akik a felvonulás végén, a Nation téren ismételten szándékosan nekimennek a rendőröknek. A teret délután 5 órára teljesen elborította a könnygáz.

A rendőrök szerint a párizsi megmozduláson 18 ezren, a szervezők szerint 100 ezren vettek részt, ami jelentősebb, mint a múlt heti megmozdulás, amelyen a rendőrség szerint 11-12 ezren voltak.

Két hónapon belül nyolcadik alkalommal hívták tüntetni a szakszervezetek a munkavállalókat az új munkajogi törvénytervezet ellen, amelyet Francois Hollande államfő ötéves mandátuma legfőbb reformjának tekint, azt állítva, hogy a reform révén csökkenteni lehet a 10 százalék feletti munkanélküliséget. A szakszervezetek június 14-re már meghirdették a kilencedik országos tiltakozónapot is, egyetlen hatalmas nagygyűléssel Párizsban.

A fővároson kívül a legtöbb nagyvárosban tiltakoztak, s máshol is történtek elszigetelt rendbontások. Bordeaux-ban háromszáz tüntető egy rendőrsöt támadott meg, majd több rendőrautót és kirakatot is megrongált, egy nő könnyebben megsérült. Nantes-ban az Ouest-France regionális lap bejáratának üvegajtaját és két belvárosi bankfiókot romboltak szét rendbontók.

A legnagyobb francia szakszervezet, a CGT egy hete az energiaszektorban meghirdetett sztrájkokkal próbálja rábírni a kormányt a reform visszavonására. Philippe Martinez, a legnagyobb francia szakszervezeti tömörülés vezetője szerdán már általános sztrájkra szólította fel a franciákat.

A lakossági áramellátás 75 százalékát biztosító 19 nukleáris erőmű mindegyike csatlakozott csütörtökön a sztrájkhoz, de csak tízben csökkent valamelyest a termelés, ez viszont nem okozott problémákat az energiaellátásban.

Az olajfinomítók sztrájkja miatt a kormány már megnyitotta a stratégiai tározókat, amelyek olajmennyisége 115 napra elegendő. Ugyanakkor a benzinellátás csütörtökön javult az előző naphoz képest. Jelenleg a 12 ezer benzinkút húsz százalékénál vannak fennakadások az ellátásban, míg szerdán még a harmaduknál nem lehetett üzemanyagot kapni. Már sehol nem korlátozzák a fogyasztást, miután a francia olajipari unió (UFIP) úgy látja, hogy csütörtökön már kevesebben rohamozták meg a kutakat, mint az előző napokban.

A kormány tájékoztatása szerint a stratégiai tárolók megnyitására nem azért volt szükség, mert nem áll rendelkezésre több üzemanyag, hanem azért, hogy gyorsabban lehessen újratölteni a benzinkutakat. A múlt héten kezdődött konfliktus kezdete óta ugyanis a lakossági üzemanyag-fogyasztás négy-ötszörösére emelkedett.

Két héttel a labdarúgó Európa-bajnokság kezdete előtt a kormány – tartva az ország gazdaságának lebénulásától – először mutatott hajlandóságot arra, hogy engedjen a tüntetők követelésének: Manuel Valls miniszterelnök jelezte, hogy elképzelhető a törvény szövegének módosítása. A törvény visszavonását ugyanakkor kizárta. A módosításokat illetően viszont ellentmondásosak a kormánytagok megszólalásai.

"A CGT nem tudja leállítani az országot, nem a CGT határozza meg a törvény szövegét" – mondta a kormányfő, aki ismételten a szakszervezetek felelőtlenségére hívta a figyelmet, s óva intette őket attól, hogy hosszú távon veszélyeztessék a francia gazdaság működését.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
"Francois Hollande államfő ötéves mandátuma legfőbb reformjának tekint, azt állítva, hogy a reform révén csökkenteni lehet a 10 százalék feletti munkanélküliséget."

Ha könnyebb lesz az embereket elbocsájtani, akkor azzal pont nőni fog a munkanélküliség.
Borsodi
A Franciák kifogják harcolni amit akarnak,ezért blokkolták a benzinutakat nincs üzem anyag kiadás,tanulhatnánk tőlük,a forgalmas utakra úttorlaszokat raktak majd felgyújtják .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.