Líbiában kivégzett kopt keresztény férfiak hozzátartozóival találkozott csütörtökön Kairóban a kopt pápai hivatalban Orbán Viktor miniszterelnök, aki együttérzését fejezte ki a megjelent családtagoknak, és ajándékcsomagokat adott át nekik.

Egyiptomi hivatalos látogatása végén a kormányfő – miután megbeszélést folytatott kopt vallási vezetőkkel – a családtagok előtt köszönetet mondott a kopt egyháznak, amiért közreműködik abban, hogy eljusson a magyar segítség a kopt családokhoz.

Megjegyezte, eddig sem verték nagy dobra a magyar segítségnyújtást, de Magyarország ahogy eddig, úgy a jövőben is folytatja ezt a tevékenységet.

Kveck Péter, Magyarország egyiptomi nagykövete a helyszínen a közmédiának nyilatkozva elmondta: a kairói magyar nagykövetség folyamatosan figyelemmel kíséri a kopt keresztények helyzetét, amiről tájékoztatja a budapesti kormányt, és elősegíti, hogy a kabinet különböző nemzetközi fórumokon felemelje a szavát az érdekükben, bármilyen sérelem éri vagy veszély fenyegeti őket.

Közölte, Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar delegáció olyan családokkal találkozott, amelyeknek családfőjét 2015 tavaszán Líbiában terroristák meggyilkolták.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nem verted nagydobra, te pocakos szelkakas, hogy MENNYIRE is segited a koptokat, viszont talan el kene meselned, hogy vajon hova is tunhetett az az 1000 kopt csalad, aki allitolag Magyarorszagra erkezett az uldoztetesek elol?
Remelem, volt benned irgalom, es mindegyikuknek adtal magyar utlevelet, hogy szelsebesen keresztul tudtak szaguldani Ma.o.-n az Unioba? Mert csak ezzel lehetne megmagyarazni, hogy nyomuk sincs a rettento segitokesz, menekulteket tamogato politikad eredmenyekent...

(es senki se akadt ott Kairoban a koptok reszerol, aki jol pofan vagott volna?)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
Nem verted nagydobra, te pocakos szelkakas, hogy MENNYIRE is segited a koptokat, viszont talan el kene meselned, hogy vajon hova is tunhetett az az 1000 kopt csalad, aki allitolag Magyarorszagra erkezett az uldoztetesek elol?
Remelem, volt benned irgalom, es mindegyikuknek adtal magyar utlevelet, hogy szelsebesen keresztul tudtak szaguldani Ma.o.-n az Unioba? Mert csak ezzel lehetne megmagyarazni, hogy nyomuk sincs a rettento segitokesz, menekulteket tamogato politikad eredmenyekent...

(es senki se akadt ott Kairoban a koptok reszerol, aki jol pofan vagott volna?)
pbalage
őszintén sajnálom, hogy a mindenkiáltalimádott Viktor nem kopt keresztény.
cs.n.
"eddig sem verték nagy dobra a magyar segítségnyújtást"
Tavaly MTI hír volt, meg most is emlegeti. De nem verik nagydobra.
36
Ahogy tavaly is írtam már, jó kompromisszum lett volna szerintem, ha már az elején a migrációs cirkusznak, Magyarország, keresztényeket fogad be. Lehet, hogy sokan még ma is életben lennének. Igaz, sok a magyar szegény is, de a lehetőséget meg kellett volna adni nekik, aztán döntöttek volna, hogy maradnak, nyugatabbra mennek, vagy haza térnek. Én ezért haragszom Orbánék retorikájára az üggyel kapcsolatban, mert ugyanúgy túlzó, mint Merkel és társai, jöjjönek csak a muszlimok hozzáállása. Hangoztatják, hogy így keresztény, meg úgy keresztény, de ha határon kívülről, távolról jön a keresztény, már nem kell. Ez szomorú.
36
Az pedig, egyáltalán nem biztos, hogy a kopt keresztényeket, csak a muszlimok ölték meg. A The Independent, a napokban fejtegette ehhez kapcsolódva, hogy a brit különleges erők, harcolnak Szíriában, Jemenben, Líbiában manapság is, letarolva mindenkit. Persze, ez mind titkos, részleteiben.
(Mindezzel nem menthető fel pl. Oroszország sem, hisz ők a Specnaz-zal vannak jelen ugyanígy és gondolom az Amerikaiak és a franciák is a légióval)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.